Fűri Rajmond Áramlat

Fűri Mária Szerkezet

Itt is ott is titok hever

És borzongnak a csontjaink

Lehet, hogy a bölcs Óz teker

Egy szélkereket odakint

Aki tudja: a józan ész

Ami mindenre válaszol

Hogy a művész csak jó zenész

De minőséget szavatol

Hogy van hangképzés. Skálahang

A vibrátótól húr rezeg

Hisz a művész is szolga csak

Csak arról szól a célkereszt

Hogy a zene úgy érjen el

Hogy átjárjon a misztikum

A közönség révedjen el

Lépjen át egy titkos kapun

Mert hiszen minden hang öröm

Hat sejtjeidre meglehet

Hogy átjuss a bűvös körön

Bonyolultabb a szerkezet

Fűri Rajmond Agresszió

Kertész Éva A férfi

A férfi határozott léptekkel sétált ki az ajtón. Hóna alatt az elengedhetetlen brief táska. Negyven éve ugyanazzal a mozdulattal csapja a hóna alá. Büszke fejtartással ment, tudta, hogy dolgát jól végezte. A felső teste már összeesett, válla sokkal keskenyebbnek tűnt, mint fiatal korában. Pocakot eresztett az utóbbi években. Mintás inge talán még jobban kiemelte a domborulatot. Az ing barnás mintáiban piros és fehér színek is előtűntek. Szerette a színeket, pedig ez most nem volt előnyös. A nő nézett utána. Néhány perccel ezelőtt a férfi hasba szúrta. Ült a széken és nézte, ahogy folyik a vére. A hasa rángatózott, a vér darabokban szakadt ki belőle. Olyan volt, mint a vetélés. Nem szólt senkinek. Nem vette észre senki. A fájdalmat bírta, csak a látványtól kezdett rosszul lenni. Már hányt is. Közben hallotta a zsivajt. Szófoszlányok jutottak el hozzá. A társaság tagjai gyerekekről, unokákról beszélgettek. Fényképek is jártak körbe. Hozzá is eljutott egy album. Csak homályosan látta, de mosolygott. A férfi határozott és magabiztos volt mindig. Hetekkel ezelőtt egy levelében utalt rá, hogy mire készül. A nő nem értette. Azt írta vissza, hogy majd megbeszélik. Már évtizedek óta nem értették egymást, de nem tudtak szétválni. A férfi a nő testét és lelkét akarta, de megtartotta a falat, amit a nő elé emelt. A nő átlátott a falon, de így is szerette. Nem gondolta, hogy meg akarja ölni. A kés a nő fegyvere volt, egyszer magával akart így végezni, de most a férfi fordította ellene. Minden keserűség értelmet nyert ezzel a gyilkossággal. A férfi az évtizedekkel azelőtti megaláztatásáért állt bosszút. Hiába voltak az egymást követő bocsánatkérések, a férfi nem tudott felejteni. Talán, ha újra ölelkezni tudtak volna. A testük egybe volt kötözve. A nő azt sem értette, hogy miért éppen most történt. Tudta, hogy a férfi gyáva. Honnan volt ehhez most ereje? A nő valami megmagyarázhatatlan fölényt érzett a férfi érveiben. Tehetetlennek érezte magát, bár az utolsó percig védekezett. A vér már végigfolyt a termen. Kint egy zenekar játszott régi slágereket, senki nem ült az asztaloknál. Az énekesnek sem tűnt fel a vértócsa. Csak a nő látta a megölt gyerekeit benne. Lassan haldoklott.

Fűri Rajmond, Füzet M-nek

2014. január 22. 23.

… Most persze eszembe jut a saját felfogásom az ember szokásáról, és a szokást mozgató természetéről, miszerint egy kiegyenlítettségi szabály működik, ha megfigyeléseim helytállónak bizonyulnak.

Annak, akinek önbizalomhiánya van, az egyensúlyra vonatkozó szabályom szerint, valahol túlzott önértékelési minősítéseinek is lennie kell, ha nem akarja felborítani az életét, vagy nem akar kivonulni a saját lehetőségeiből, a rá váró események köréből. Meg akkor, ha szeretné valamelyest kormányozni a sorsát, függetlenül másoktól, és persze nagyon érzékenyen reagálva a környezete - számára elérhető - jelzéseire. Hiszen a két ellentétes tendencia ugyanannak a dolognak a részeként kell, hogy szerepeljen nála, még akkor is, ha az eltérő irányok megtévesztőnek látszanak. Hiszen csak a visszajelzéseket szeretné beszerezni általuk az ember, amelyekhez nem könnyen juthat hozzá bárki, már abban az esetben, ha egyáltalán elér ilyen reakciókat, próbálkozásai hatásaként…

… ha van önmagát megvalósító jóslat, márpedig olyan van, akkor most velem valami hasonló történik, csak éppen láthatóan a saját érdekemet előtérbe tolva: bizonyítom ezzel az irománnyal, hogy a nagy bajba került ember egyúttal valami nagy jóban is részesül, hiszen nekem most minden szavam és minden mondatom, meg a mögöttük lévő érzéseim és gondolataim is fájdalmasak, sőt, nagyon nagy kínt jelentenek, és közben témák kifejtése lehetőségére gondolok, mint valami elérhető jóra, úgy ráadásul, hogy kétségeim sincsenek a sikert illetően, csak azért, mert a magam által szabályszerűnek tartott jelenséget vélem felfedezni mostani állapotomon, amelyben bízvást hiszek, és amire alapozva azt várom, hogy gondolkozásom és írásom sikeres lehet, teljesen mindegy, hogy miről fog szólni a gondolkozás és az írás, hiszen a saját szabályom azt mondja, hogy aki deprimált helyzetűnek tudhatja magát, az arra is számíthat, hogy lelke libikókája magasba fogja röpíteni, csak figyeljen oda az emelkedésre, és legyen készen arra, hogy ezt a felfelé ívelő lelki mozgást megragadja, tudatosítsa, és megfelelően hasznosítsa.

Ha utalhatok arra, amiről Magának szintén lehet már tudomása, hogy a közegről általam mondottak valami hasonló egyensúlyt említenek a két létezési forma – egyén és közösség, közösség és egyén – vonatkozásában is, akkor pedig akár már át is élhetem azt a bizonyos emelkedést, amit egy mondattal előbb jelezni voltam bátor, és most a tudatosításra és a megragadásra és a hasznosításra kell figyelnem, ezért azt írom, hogy: ha az egyén szenved kárt a közösség közrehatása következtében, akkor arra lehet számítanunk, hogy a kompenzáció hamarosan követni fogja a károkozást, a sérelmet, mégpedig könnyen lehet, hogy aránytalanul nyújtva kárpótlást az elszenvedett, az elviselt és eltűrt sérelmekért vagy károkért, pusztán azon egyszerű oknál fogva, hogy ilyenkor az egyén a közösségből mintegy ki kell, hogy kerüljön, bármilyen egyéb lehetőség is állna ennek útjában, amely azt jelenti a közösség számára, hogy meggyengül a szerkezete, amely az egyén sérelme – kikerülése – előtt a sajátja volt, és a szerkezet, a viszonyok ilyen kedvezőtlen alakulása a működése, a funkciója zavarát váltja ki, esetleg teljesen váratlanul, de elkerülhetetlenül és megakadályozhatatlanul.

Az sem sokat változtat a közösség kedvezőtlen helyzetén, hogy az egyénnek okozott sérelem mennyire volt tudatosan eltervezettnek tartható, aszerint, hogy a közösség tagjainak egy jelentős része mondott erre az elhatározásra igent, és vett benne aktívan részt, éspedig az egyén számára pozitívnak tartott cél elérését tartva az akció indokának.

Lényeges, hogy szó sincs az egyén felé bármilyen módon megvalósuló kedvezőtlen fejlemény előidézéséről a közösség aktív - ebben aktív – tagjai részéről. Tehát a sérelem nem cél, miközben az egyén ezt így is értékelheti, sőt, abból indultunk ki, hogy így kell, hogy értékelje, hiszen magában az a tény, hogy közössége egy jelentős számú tagból álló része az ő tudta és megkérdezése nélkül kezd akcióba vele kapcsolatban, azaz az ő érdekéről alkot véleményt anélkül, hogy azt vele előzetesen egyeztetné, ez az egyént ki kell, hogy emelje, ha csak átmenetileg is, a tagok sorából, és feladat elé kell, hogy állítsa, ha tagságát meg akarja őrizni.

Csakhogy a közösségnek hasonló helyzetűnek kellene magát éreznie, mint azt az ilyen helyzetű egyén érzi, tudniillik vesztesnek, amennyiben tagsága létszáma csökkent a belőle – ha átmenetileg is, de kikerülő - egyén eltávolításával, és a visszafogadásnak, a korábbi helyzet rekonstrukciójának ugyanúgy vizsga lehet a feltétele, ahogy az egyén számára kötelezővé kell lennie egy ilyen teljesítésnek ahhoz, hogy magát tagnak tudhassa a közösségben. Szóval vizsga vár az egyénre, amikor az érdekéről másoknak kell gondoskodniuk, és a közösségnek is vállalnia kell egy megmérettetést, amikor arra szeretne számítani, hogy egy újnak számító tag, aki nem új, az igaz, de teljes jogúként szinte újnak minősíthető, arra tart igényt, hogy a közösség számára bizonyítani legyen képes az érdeke elérésének lehetőségét. Ezt úgy teheti meg az egyén, hogy bemutatja a közösségnek saját szokásos érdekérvényesítő módszerét, valamint úgy valósítja meg a közösség, hogy tájékoztatót ad az egyénnek azokról az értékekről, amelyeket az egyénei számára fontosnak és egyúttal elérhetőnek is tart.

Ha az egyénnek fogós vizsgára kell számítania akkor, amikor tagságáért folyamodik, akkor a közösség is hasonlóan jól teszi, ha igyekvőnek mutatkozik az egyén felé az értékei megjelenítésével, és elérésük módszerei bemutatásával.

Feltéve persze, drága M, ha létezhet ilyen magabízó egyén, akit éppen kitaszított magából egy számára fontos, és általa szeretett közösség, feltételek elé állítva a saját érdeke – a saját legjobb érdeke - megfogalmazásával és megvalósítása lehetőségének felvázolásával, és el tudunk képzelni olyan közösséget, amely tudatosította tagjainak a közös értékeiket, amelyet valamennyien elfogadtak, és amelyek megvalósítása módozataiban közöttük kialakult egy egyetértésen alapuló gyakorlat, amelynek következtében külön egyeztetés nélkül is képesek egymásért meghozandó választásaikról azonosan dönteni…

Fűri Rajmond: Akárhány

Philip Larkin Téglát a téglára rakni

Téglát a téglára rakni

Szorgalmasan, pontosan

Nem hagy időt eltűnődni

Ennek mi értelme van

De a téglák között ülve

Míg a szelet hallgatod

Tennivalód mérlegelve

Válaszodat megkapod

Fűri Mária fordítása

Philip Larkin

To put one brick upon another

To put one brick upon another,

Add a third and then a forth,

Leaves no time to wonder whether

What you do has any worth.

But to sit with bricks around you

While the winds of heaven bawl

Weighing what you should or can do

Leaves no doubt of it at all