Mórotz Krisztina Tűnődve

Lassú felhők vonulnak álmosan. Halk hegedűszó suhan keringve, a szél lábujjhegyen oson, egy-két ház ablakszeme pislog félig szemhéjzártan, inkább csak tűnődve. Már a kocsma is bezárt, pihen a pénztárgép, megkönnyebbülve szuszog a kocsmáros. Fájós lába lavórban ázik. Kutyák ugatnak unottan. inkább csak megszokásból. Tisztára söpörten hallgat az udvar, csak lepkék szédült románca száll egy Strauss keringő dallamára. Papucs csoszog, égi vánkosok jókedvűen dagadnak. Tiszta pehelyillat száll. Nagyanyám már a felhőket porolja. Rezzen a komód halk reccsenéssel, fiók nyikorog szemérmesen, vasalt ruhák suhognak. Talán ükszülém bálba készül, csörren a gyöngysor, homályosul a tükör, párás szemekkel kacsint. Nehéz csizmás léptek a verandán. Harákoló szörcsögés. Rezzen a gyufa lángja, mint félénk kisgyerek. Nagyapám pipára gyújt, emlékfüst felhők bodorodnak. Táncol az idő, évek fehér gyérülő haja lebben, esküvők harsány rikoltozása száll. Borissza nóták keringenek, eladó a menyasszony, csilingel a nászkassza. Jajgató sivár éjszaka, fájdalom és vér, a mindig így lesz keserve. Komor arató arcok, jég verte vetések köszönnek, kifosztott búzatáblák,éhezés vak kísértete, tűző napok kaszaélvillanása. Fotografált ünnep dalol, vízhordó lányok énekelnek. Löttyen a víz, késszemű tarló, napbarnította sebes lábak. Kazlak fojtó szerelmeskedése, fájdalmas szomorú őszök előszele suhan. De most éjszaka van, hallgatag, köd gomolyog a temető felett. Őseim üzennek korhadt fejfák alól, néma sóhajvirágok lányosan lesütött szemmel pirulnak. Gyerek vagyok megint, pirosló pipacserdőn gázolok gyöngyöző patak-kacagással. Víz csobog, nyikorog a malom. Megőrölnek az emlékek. Ijedten fülel a csend, óramutatók szúpercegése kattog agyamban. Rohanok éveim után, perceim vonatát üldözöm. Egy csöndes sarokban kisírok magamból minden eltékozolt évet, pazarló napot. Üszkös fák az erdőn, vékony füstcsík, mint turistaút az ismeretlenbe. Alszik a falu, álmodnak a házak. Horkolva úszik az éjszaka, és valahol keleten a tenger világ szélén már piroslik a hajnal.

forrás: dokk

Fűri Rajmond A lovag és a lány

Fűri Rajmond Roncstelep

A roncstelep sok alakban jelent meg előtte.

Közös volt bennük a temetetlenség, amit nem akart a nevén nevezni: hullaház.

Szemétdombnak sem szívesen hívta volna, pedig minden lom gyűjtőhelyének megfelelő volt ez az elnevezés.

A roncstelepnek volt egy határozott saját jelentése, amely bizonyos karaktert kölcsönzött neki. Ott használaton kívül került, elöregedett, megrozsdásodott, elavult masinák gyűltek össze, rozsdásan, vagy zománcukat veszítetten, és elhanyagoltan. A gondoskodó, a használatuknak örülő kezek által elkerülten, minden simogatástól távol jutva.

Várták a sorsukat, ahogy az enyészet vagy az újrafeldolgozás prése a kohóba jutás előtt elbánik tetemükkel, netán a kegyesség hoz rájuk kíméletes búcsút, és emlékeiket megőrzendő rendelkezést, ahogy a közeli használóik fogják majd felidézni a velük együtt töltött boldog időket, amikor ők voltak a legelsők, akik szemeiket az ismeretlenre nyitották, vagy produkáltak valamilyen egyedit, amiből aztán sok új lehetőség termett, dicséreteket és jutalmakat hozva alkotóiknak és használóiknak.

Az idő, amely felőlük is rendelkezett, eljutott a szokásos mozdulatához, amelyet minden teremtményének tartogatni szokott: átlépett felettük.

Jöttek új ötletek, új értelmezések, amelyeket a felfedezések megelőztek, és szükség volt az új csodákra, az új teremtményekre, amelyek nyelvüket nyújtogatták rájuk, az elődeikre, immár jó öregekre, kiszolgált veteránokra, hogy a vágyak és a kedvek elforduljanak tőlük, keresve az eddig ismeretleneket, az izgalmasabbakat, a magukat kelletőket.

Sorsuk a rozsda uralmának engedelmeskedés, és az új alakba kerülés biztos tudatával való barátkozás, lehetőleg lemondás, panasz és siránkozás nélkül, méltósággal, a dicső múltat el nem felejtve, és legalább maguknak ismételve régvolt sikereiket, amíg erejük múlása a magukba roskadást teljessé nem teszi, amikor a csend beköltözik köreikbe, és vigasztalanságuk lesz a zár, amely indulataikra rácsukódik.

Az ember roncstelepe kíméletesebb, jutott eszébe, amikor benne először válik le a még működő gépezetéről a funkcióját vesztő apró folt, jelezve a megújítás, a gondoskodás hiányát, és a kapkodást, meg az erőlködés hiábavalóságát, le nem tagadva a tudást is a várható fejleményekről, amikbe legjobb beletörődni, miután a „használók” döntése megfellebbezhetetlen: kimentél a divatból.

Nincs szükség másra, mint belátásra arról, hogy a meglévő avítt szerkezet jól teljesített, és el nem avuló részét őrzi és csillogtatja, akármi is vár rá, ebben a visszafordíthatatlan búcsúzkodásban.

Az „örökség” éppen elég kárpótlás azért, hogy semmi veszteséget meg ne sirasson a telepre kerülő, ahol csillogó marad a fény, az örök fény, és száguldhat tovább az elgondolt képek sora, amíg pislákol benne a kedv, a vágy és a szabadjára engedett betelhetetlenség.

Hogy a roncsok ezt a fényt kénytelenek hiányolni, és semmit sem sejthetnek a kötelező elmúlásukból, az tragédiájuk része, ahogy az ember is tragédiával telten, tökéletesen vakon kezd neki az elkerülhetetlennek, mulatva a végen, amit elég hamar felismer, és amit övére tűz, mint holmi vadász trófeát: saját maga élettelen testét. Nem rossz lehetőség, vonta le a következtetést. A telepen majd megismerkedünk a rozsdával, a szeméttel, a bűzzel, amit saját sebeink - hulláink - keltenek.

Szemeinken marad a fény, a csillogás, amelybe nem is nézünk, hiszen az belülről tekint állandóságunk változásaira.

garai péter sándor Hajnali mosás

Már már hagyományos

A pizzéria is nyitva
Fél kettő múlt
Az éjszakai koplalókra gondoltak
A rádió szól
Rég volt slágerekről dalol
Egy macska fut át a ház közösségi mosodájának terén
Koszos narancs foltos fehér alapon
Tudja hogy tilosban jár
Felsőbbrendűen leül a kijáratnál
Cicamosdás pillanat lábnyalás

Az abszolút csúcsragadozó rohan tovább
Az elektromos motor vizet és ruhákat forgat

Az élet körforgása
Mocskosból tiszta lesz
Hogy újra tisztátalanná születhessen
Bűneinkért meghalt a mosópor
És öblitő-Jézus
Porból lettünk
és kilencven fokon
Porrá leszünk ismét
A nejlon összemegy
A lágy anyag annál hűvösebb

A mutató percei pimasz légyként telepednek bőrünkre
hogy hessentésre felemelkedjenek majd kissé távolabb visszatérjenek
A végtelen ciklusnak
Az öregedés vet véget
Az ablaktáblák között döglött légy tetemek sorakoznak
Hogy kerültek oda, ha az ablaktáblák csukva?

Katatón csend
Szárító zúgás

Fémcsat ritmikus rendszertelenségben ütődik dobverőként a kerékdobnak
Forgás

Ventilátor lapátja körbe kergeti a levegőt

Centripetális erőtől a földhöz tapadunk
Forró levegő járja át a mosott ruhát
Neoncső világosságban
A színek fakulnak
Gaulois-reklám magány a padon
A folyosón a villany
Pislákol majd kihuny

Jónás Tamás (NE)KIVÁGÁS

a föld vezet. körútja csend.
ki tudja, mit jelent.
én nem bíznám rá a fiaimat,
de még muszáj.
a föld langyos, akár a száj.
ha elzuhansz
(magadtól vagy a vágytól)
még falatot kapsz ebből a szájból,
rágott, anyás táplálékot ad.
meg kell ismerned magad.
rá kell, hogy lépj a fűre.
járnod kell minden úton.
tanulni, hogy ha valami eltűnne,
mi lenne akkor az új gond,
ami figyelmedre, mint a tűre
a szakadás: rátartozik. csont
a húsra. anyura én.
a földben ég szegény.
csont és bőr volt, mint a remény.
ha eszembe jut, el-elhallgatok.
már nincs bennem szégyen.
hiszen én is ugyanolyan mélyen
élek, ahogyan ő nem él.
így foszlik össze a föld, a költemény.
a föld vezet, csitít, mert forog.
ma megint egyedül vagyok.


kötetben: lassuló zuhanás, Magvető

Philip Larkin A máshol fontossága

http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Larkin,_Philip-1922/The_Importance_Of_Elsewhere/hu/45802-A_m%C3%A1shol_fontoss%C3%A1ga

http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre86/vers_larkin.htm

Egy angliai levelezésből (1)

Drága Mamikám!

Először is bocsánatot szeretnék kérni, hogy csak most írok. Tudom, megígértem nemegyszer. Persze az e-mail (vagyis elektronikus levél) gyorsabb lenne, de úgy voltam vele, hogy ez a hagyományos forma (toll, papír, boríték) annyira kiment a divatból, hogy muszáj feléleszteni. Na és persze valószínűleg jobban is örülnél neki – ez volt a főszempont. Egyébként ezt a bélyeges levelezést én is jobban szeretem.

Remélem jól vagy, és akad, aki elszórakoztat a mindennapokban. Gondoltam is Rád, hogy persze olvasol, de nagyobb, hosszabb lélegzetűt már nem biztos, ezért is gondoltam, hátha örülsz a levelemnek. Remélem, el tudod olvasni, de Gy… vagy M… vagy Apu segít. Mi jól vagyunk. Igaz, az elmúlt időszakban egymást váltották nálunk a betegségek, a megfázások. Itt Angliában nem olyan nehéz összeszedni egy megfázást, mert nagyon változékony az idő. Viszont az is igaz, hogy itt aztán tényleg egy életre megtanulja az ember, hogy – ahogy Te is tanítottál minket – legfontosabb a réteges öltözködés. Ezenkívül mindig kell, hogy legyen nálad esernyő és/vagy esőkabát, illetve sapka és sál. Furán hangzik, de még nyáron is kell ezekből egy vékony verzió és egy lenge kabát, mert nem ritka, hogy a legnagyobb kánikulában, napsütésben egyszer csak a semmiből tűnnek elő ronda szürke felhők és ered el a zivatar. Tény, hogy nagyon jó volt, hogy első alkalommal is, és most is szeptemberben jöttünk ki, mert így előttünk volt az ősz és a tél, a sötét, borongós időszak. Így aztán az ember sokkal jobban megtanulja megbecsülni a napsütést, a jó időt.

A szeptemberi kijövetel a munkavállalást tekintve pedig szerintem a lehető legjobb. Persze jelen helyzetünkre nézve nem is ennek volt a legnagyobb szerepe, hanem a tapasztalatnak, az otthoni előkészületeknek, és annak, hogy voltak itt barátaink, akiknek a segítségére számíthattunk. Konkrétan, szereztek nekünk angol telefonkártyát, így tudtunk jelentkezni és kommunikálni a leendő munkahelyünkkel. Az IKEA-nál dolgozunk. Az IKEA egy svéd világcég, bútorokat gyárt, amiket a vásárló egy egyszerű használati utasítás alapján maga szerelhet össze – már akinek ehhez van tehetsége, affinitása és legfőképpen türelme. Mindenesetre nagyon jó kis termékeik vannak. Mivel egy-egy ilyen IKEA áruház elég nagy, általában van a legtöbben egy önkiszolgáló étterem, ahova a vásárlók betérhetnek, ha megéheznek bútorkeresés közben. Na, mi egy ilyen étteremben dolgozunk, Cs. a konyhai részleg raktárában. Nagyon szereti, most már megtanulta, és van egy magyar kollégája, G., akivel összebarátkoztak, és megtanultak jól együtt dolgozni. Én pedig az éttermi részlegen dolgozom többféle feladatot ellátva. Vagy a vendégtérben: takarítom az asztalokat, összeszedem a szennyes tálcákat, sepregetek. Vagy a pult részlegen: nagy, áttetsző hűtőszekrényekbe, úgynevezett kabinetekbe teszem ki a sütiket, gyümölcssalátát, lazacot, üdítőket, illetve evőeszközöket, poharakat teszek ki a megfelelő helyre a vendégek számára. Sokszor pedig – mint ezen a héten is – pénztáros kisasszonyként dolgozom. Ezt egyébként nagyon szeretem, mert azt hiszem elég gyors és precíz vagyok, és alapjában véve szeretem a vendégeket, nem szoktam kiborulni tőlük. (A kollégákkal sokszor több baj van…) Az angolokkal különösen jól megtalálom a hangot, velük több a viccelődés, a nevetés. Egyébként a kollégákkal is alapvetően jól kijövünk. Egy-két ember van, akit különösen tolerálni kell, mert lusta, de ezt a többi munkatársunk is tudja. Szóval jó itt lenni, itt dolgozni, persze itt sem minden tökéletes, de összességében jó helyünk van, jól érezzük magunkat. Cs. egyébként nemrég kapta meg az állandó szerződést, határozatlan idejűt. Egyébként a pénzből jól kijövünk, főleg mert most április 1-től az IKEA minden dolgozójának emelte az órabérét. Az igazság az, hogy ebből csak kisebb mértékben fogunk érezni pozitív változást, mert azt hiszem 1 év letelte után nekünk is adóznunk kell itt a fizetésünk után, tehát „csak” 1 évig adómentes az itt megszerzett jövedelmünk. Viszont az IKEA-nak ez a fizetésemelése pont arra jó, hogy ne érjen bennünket hidegzuhanyként ez az adókötelezettség. Így tulajdonképpen meg se fogjuk érezni, sőt még egy kicsit így is többet fogunk kézhez kapni. Szóval elégedettek vagyunk.

A lakhelyünk nagyon jó, egy angol házban bérelünk szobát, más magyarokkal lakunk együtt, de persze egy nagyobbacska, saját szobánk van. Nagyon szeretem, az ablaka a ház mögötti kicsi kertre néz. Ez a kert szenzációs, sokszor jönnek ide mókusok, nagyon bírom őket, nagyon aranyosak. De nagyon sok szép madárka is jön erre, vagy az a papagájfajta, amit itt az egyik parkban láttam először. A ház, amiben lakunk, nagyon jó, tavaly szépen felújították. Kényelmes, nagy konyha van benne, ami azért jó, mert ha többen is nekiállnak főzni, nem gond, elférünk. Ez egy csendes ház, 30-asok, 40-esek lakják. Mi vagyunk a legfiatalabbak, illetve nem, 2 fiú van még, ők 20 év körüliek, de az egyikük az anyukájával, a másik az apukájával van itt. De összességében jó kis csapat. Egy ilyen kényszerű együttélés sohasem könnyű, de itt jóval kevesebb kellemetlenség van, mint máshol, ahol eddig másokkal együtt laktunk. A szobánkat olyan otthonosan „belaktuk”, kitettük Anglia, illetve egészen pontosan a Brit Szigeteket (Nagy-Britannia és Írország) ábrázoló nagy térképünket a falra, az állatos naptárunkat, amiről most éppen egy párduc-kaméleon szemez velem. Falvédőket is tettünk ki, puha ágytakarókat, igazi kis kuckó lett. Furán hangzik, de valahogy otthon érzem magam itt. Remélem, nem szűnik meg a bérlési lehetőség – mert sajnos ilyen aggályok is felmerültek – és még legalább egy évig itt tudunk maradni. Már csak azért is, mert nagyon jó helyen van, 100 méterre a Wembley Park metróállomástól. Ez egy szuper metróállomás, 2 fontos metróvonalon lehet innen utazni: a Jubilee és a Metropolitan vonalakon. A Metropolitan-t nagyon szeretem, ezzel el lehet jutni a városközpontba a Baker Street-re (Sherlock Holmes lakott itt), vagy be egészen a city-be, ahol a felhőkarcolók világa kezdődik, errefelé több egyetem van. De a Metropolitan-nel lehet leghamarabb kijutni a Londonhoz legközelebb eső dombságba, igazi természeti helyre. Ott pedig már a lovak és barik világa kezdődik. Két teljesen ellentétes világ a Metropolitan vonalán két irányban. A közvetlen környékünk biztonságos, jó környék. Én gyakran járok haza este 10 után, de itt minden rendben. Jó, persze Londonban mindenhol körültekintőnek kell lenni, de ez elég jó résznek számít. Csak ha focimeccs van, akkor körülményesebb, nehezebb egy kicsit a közlekedés, mert mi itt lakunk a leghíresebb angol stadion, a Wembley tövében. Benne sajnos még sosem voltam, de egyszer jó lenne megnézni itt egy meccset, mert óriási a hangulat. A közelünkben sokféle bolt van, mindennel jól el vagyunk látva. 15 perc sétára innen pedig a Wembley Central található, ami egy kisebbfajta városközpont. Itt van fodrász, posta, több nagyáruház, bankok, kávézók, éttermek, és ez is egyben metró- illetve vasútállomás is. A munkahelyünk pedig nagyon közel, egy 10 perces buszútra van tőlünk. Ez amúgy jó, kivéve, hogy így többször beoszthatnak engem egy kicsit nehezebb feladatra, dolgozni a személyzeti kantinba, vagyis a személyzeti étterembe. Itt a dolgozók étkeznek, itt ilyenkor takarítási, pakolási és kasszázási feladataim vannak. Egyébként ezt a fajta szerepkört, illetve műszakot is szeretem, csak egy kicsit hosszú, mert 9 órás műszak, és kicsit nehéz fizikailag, reggel 7-től délután 4-ig tart. De azért már ezt is megszerettem. Összességében azt tudom mondani, hogy a munkánk, a munkahelyünk jó, a lakhelyünk jó, egész kiegyensúlyozott életet élünk. Szeretünk itt lenni. Van a közelünkben egy szép park, a VII. Edward park, ide járunk futni. Nagyon jópofa szabadtéri kondigépek vannak itt, lehet lovagló- vagy evezőgyakorlatokat végezni, meg mindenféle erősítéseket, tökjó. Szerencsére nem kell annyi munkaórát dolgoznunk, mint 2 éve, de persze így is elfárad az ember. Ez az IKEA, amiben mi dolgozunk, egész Írországban és egész Nagy-Britanniában együttvéve a legforgalmasabb IKEA áruház.

Körülbelül 3 havonta azért mindig lesz lehetőségünk szabadságot kivenni. Eddig szerencsénk volt, mert ki tudtuk venni együtt, de ez nem biztos, hogy mindig így lesz… és sajnos nem tudunk mindig hazalátogatni Magyarországra, de azért igyekszünk majd évente 3-szor hazamenni, ha lehetőség van rá. Azért nagyon hiányoztok ám, nincs nap, hogy ne gondolnék Rád Mamikám, de tudod, mi most itt tudunk boldogulni, és én szeretem ezt az országot, én nem a pénz miatt vagyok itt elsősorban. Élvezem, hogy itt sokféle ember, sokféle kultúra van jelen, de élvezem a nyelvtanulást is. Az igazi, vidéki angol élet meg egyenesen lenyűgöz. Nagyon szép ország ez Mamikám. Legközelebb, ha hazalátogatunk, megpróbálok mutatni képeket, Cs. nagyon szép túrafotókat készít. Remélem, valamikor az is összejön, hogy skype-oljunk. Vagyis úgy, hogy telefonáljunk, hogy közben nézzük is egymást. Ez interneten keresztül megy. B. vagy Gy. Vagy Apu vagy M. tud Neked ebben segíteni. Jópofa, hidd el, jó buli, egyszer ki kell próbálnod, Mami.

Nemrég egy szuper élményben volt részem, elmentem a Londoni Kávéfesztiválra. Ez minden év tavaszán van. Magyarországon, Budapesten is mindig el akartam menni, de vagy pénzem nem volt rá, vagy dolgoztam. De most itt, Londonban ez összejött, és tudod, itt még komolyabb ez a fesztivál, itt még Ausztráliából, Melbourne-ből is jöttek forrócsoki készítők, és nagyon finom portékájuk volt. Az egész fesztivál nagyon érdekes, izgalmas és finom volt, mert itt sok mindent – italokat, csokikat – megkóstolni is lehetett. Remek kávégépeket, teákat, csokikat és kávékat árultak. Itt sokféle pörkölőüzem és sokféle kávékészítési mód van jelen és népszerű. Mivel az én szakmám ez, a kávékészítés, én itt tobzódtam. Számomra rendkívül érdekes dolgokat láttam, ízleltem. Nagyon jól éreztem magam, egy új világ tárult fel előttem ebben a témában itt Londonban. Szuper volt.

Az utóbbi időben, kb. 1 hónapban, sokat dolgoztam, alig volt szabadnapom, ezért is volt annyira felüdítő és emlékezetes élmény nekem a kávéfesztivál. De azért igyekszünk menni együtt kirándulni is, amikor tehetjük, ha kapunk szabadnapot, és az időjárás is kegyes hozzánk. Mostanában szerencsére több a szép, napos idő.

Hamarosan újra találkozunk, talán mire megkapod a levelem, mi már Magyarországon leszünk. Úgyhogy a mielőbbi találkozás reményében búcsúzom.

Sok-sok puszit küldök:

Ancsi

London, 2016. április 18.

Ferenczi Erzsébet Szerelmem, Kréta...

Első krétai utazásomat sokévnyi vágyakozás előzte meg. Szinte fizikai fájdalmat okozott, ha csak ránéztem egy prospektusra.... a sötétkék tenger, a fehér házak, az olajfák és leanderek... mintha mind kiabáltak volna, hogy gyere, siess már, itt várunk! Pedig a tenger másutt is kék, fehér házak, fák, virágok és szépséges tájak ezer más helyen is vannak. De én csak Krétát akartam.

Amikor eljött az indulás napja, úgy éreztem, szétvet a boldogság. Minden olyan volt, amilyennek elképzeltem. Ragyogott a nap, az utak mentén leanderek, a fehér házakon kék ajtók és ablakok. Na és a tenger.... persze hogy muszáj volt lemenni a partra naplementét nézni. Mégsem az volt az igazi élmény, hanem a hold és a hegyek. A sziklával szemközt, ahol ültem, három hegy magasodott az öböl túloldalán. S a három hegy fölé, pontosan középre fölkúszott a telihold. Nem, nem egyszerűen csodás volt. Egyszerűen átjárt valami mélyről jövő bizonyosság, hogy ezt a képet én ismerem. Láttam már és szerettem. És most hazatértem, hogy megint lássam.

Felemelő volt, ugyanakkor végtelenül zavarba ejtő. Hogy lehetnék itthon? Hisz nem itt születtem, nem ez a hazám. De az érzés nem múlt el. Ismerősek voltak az emberek, az ételek, a zene. Folyamatosan úgy éreztem, mint ha a távolból hazalátogattam volna. Az utolsó napon a sírás környékezett.

Akik hisznek a reinkarnációban, csettintenek, és azt mondják, persze. Akik nem, azok meg azt, hogy ez hülyeség. Én meg csak annyit: több dolgok vannak földön és egen....

yu ming is ainm dom. full version

A filmhez Deák Sárosi László filmkritikája nyomán jutottam el:

http://kafe.hhrf.org/?p=11851

Fűri Rajmond A gyári dombon

A város a patak völgyét követte, ahogy a gleccser siklik végtelen lassúsággal lefelé a hegyről, aminek alján folyik az olvadó víz, hogy szertelen futás majd széles és nyugodt hempergés után egészen a tengerig jusson.

A szűk völgyet kitöltötték az utcák, meg a két gyár, és a dombok végénél a város szétterült, mint a folyódelta, hordalékot rakva le, amit a hegyekből odáig szállított.

Az egész országban híres volt itt a víz tisztasága és minősége, ami a hegyeknek, a környező hegyeknek volt köszönhető, ahol a patak eredt.

A dombra, a délire, a magasabbra kilátó épült, ahonnan a közeli folyó völgyére is rálátott a kíváncsi, aki nem sajnálta az izzasztó lépcsőzést, fel a torony teraszáig.

A város egyre nőtt, míg magába nyelte a környék kisebb-nagyobb helységeit. Köztük a királyi várat, annak is a romjait, ahová a lakók gyakran ellátogattak, kicsit megmártózva a dicső múlt fenségében.

A nagyapa a közeli folyó mellett született, egy faluban, sok gyerekes családba.

A város ígért neki munkát akkoriban, és azt tervezte, hogy addig lesz ott munkás, amíg a falujában földet vehet magának, és gazdálkodhat. Mert mi lehet egy parasztnak kívánatosabb annál, mint művelni a földjét, és élvezni szorgalma és tudása gyümölcsét, akár a szó legszorosabb értelmében is: a finom gyümölcsben, vagy annak párlatában, esetleg a pincében kiforrt levében.

Ha felötlött benne országa képe, széles síkjával, ahol gulya legel, és nyáj hűsöl a nyári melegben, és ahol a lemenő napban szekerek viszik haza a fáradt munkást, aki kalapot emel a szomszédnak, miközben már a jószág etetésén meg a fejésen gondolkodik, és a tárogató olyan édesen zsongatja a dalt az ünnepen, akkor ki más lehetne császára az életnek, mint ő, akinek a kenyér íze soha el nem fogy a szájából, és a levegő illatát is érzi, amit a mező lehel rá, ahol a sajátjában dolgozik.

A déli domb alján városnyi volt a két gyár, ahol az egyikben addig dolgozott, amíg rá nem jött, hogy az itteni keresetből neki semmije sem lesz, akármeddig gürcöl és garasoskodik. 

Csizmában, mellényben, fehér ingben, a kalapot a kezében tartva ment fel a dombra, sok évvel a fiatalkori munkás idők után, jókora kerülőt téve, át a városon, hogy a gyárra nézhessen, az elmúlt fiatalságára, és a régmúlt dédelgetett reményére.

A kohó párállt, talán a csapolás után, és a kiömlő vas hangja izzó közelségbe hozta a munkát, ami maga volt a teremtés, vagy annak egyik ünnepélyes változata.

Állt szótlanul, haját lesimítva, és öreg szemeiből patakokban folyt a könny.

Az unoka mellette ült, fáradtan a neki hosszú úttól, és piszkálta az út menti füvet, meg a szandáljából akarta kivenni a követ, hogy ki ne szakítsa a zokniját.

Nagyapja a barátja volt, vagy több is annál: testvér, aki megosztotta vele az ágyát, és aki akkor majdnem sírt, amikor anyja megbüntette egy csíntevése után.

Arra jól emlékezett a gyerek, hogy az öreg sírása más volt akkor, amikor elvitte hozzá a hegedűjét a nyári szünidő kezdetekor, anyja javaslatára, és a kisházban eljátszotta előtte Lully könnyed kis darabját, a Dalocskát.

Mert akkor mosolygott is a nagyszüleje, és köszvénytől bütykös kezével a fejét is megsimogatta.

garai péter sándor Eilat

Az érzés közel megfoghatatlan, miközben 
nézed a kavicsokat a vörös tenger partján, a fenéken, 
a sós víz fodrozódását ahogy fehér habként a hullámtörőnek 
csapódik, majd a lábadon csordogál. 
A bőrödön érzed a napolaj édeskés szagát, 
tengert, a tűző napon pácolódó kövek, a pálmafák távoli illatát, 
amit odébb lök a sivatag felé áramló légvonat
A torkodban maradt kesernyés íz a korty sör után
A füledben NECKS, ausztrál jazz, szerteszét szórt 
hanghullámai (vertigo), a távolban Akaba, fűszeres Jordánia
fahéj káprázata 
Leszálló repülő zúgása, hangos
parti ricsaj zaja hatol be csak. Rozsdásodó
platform nyúlik befelé, rajta félig érthetetlen felirat
miszerint szandálba lépj a tengervizébe, ha jót akarsz 
A megkönnyebbülést, mivel órákkal korábban végeztél 
a munkában, követelőző vizelési inger szennyezi
Optikai csalódás, hogy menned kell örökre
a sziklákon ülve maradsz
A kezedre homok tapad 
ahogy kitámasztod magad a hátad mögött
egy napernyő ajándék, inverz napsütésébe burkolózol