Péter Béla Magány Lovagrend (az önfenntartás bája)

 Büszkeség töltötte el Armand kebelét, amikor a kézi kartotékrendszert végre valahára számítógépre telepíthette. Megszűnt a kartonokkal való bénázás. A könyvelés is egyszerűbbé vált.
          Precízen, abc-sorrendben vezette fel  megannyi hölgy nevét, lakhelyét, elérhetőségét, korát, külső és belső tulajdonságait, vagyoni helyzetét, más ismert vagy gyanítható kapcsolatait, a nemi szokásaiban eltérő vonásokat, egyéb felmerülő igényeit, viszonyát az alkoholhoz és más szerekhez, továbbá étkezési, higiéné-s szokásait, vallási hovatartozását, adósságait és kintlévőségeit, gyermekek számát, azok családi helyzetét, viszonyát anyjukhoz, az ingatlan várható értékét, s terheit, a becsült elhalálozás időpontját.
         Armand lelkébe megnyugvás költözött a kiváló innovációs fejlesztés nyomán. Kisimult arcvonásait a lemenő Nap bíborszínűre festetette.

Fűri Rajmond Premier

Nehéz éjszakára számított a nappali hőség miatt, de szerencséje volt.

Olvasott még, lefekvés után. Érdekelte a könyv témája, egy uralkodó élete, intézkedései, amiket a könyv szerzője is nagyra értékelt. Egy hosszú regnálás során megszabni egy ország életét, az bizony komoly teljesítmény egy vezetőtől, egy letűnt korban is, vélekedett.

Szerette olyan résznél abbahagyni az olvasást, amikor rájött az álmosság, ahol egy fejezet lezárásra kerül. De most túl sok volt még hátra a megkezdett szakaszból. Ezért berakta a könyvbe a lányától ajándékul kapott könyvjelzőt, lekapcsolta a lámpát, és máris aludt.

A munkahely hasonlított arra, ahol korábban dolgozott, csak az életkora nem felelt meg az akkorinak: fiatalabbnak tűnt annál, mint ahány éves volt, amikor ott, az egyetemi tanszéken tanársegédkedett. Járt nála egy ismeretlen kolléga, valaki a karról, és kérte tőle a cikket vagy inkább tanulmányt, amit ő, ígéretéhez híven, kikeresett az iratai közül, majd vitte a megadott oktatói szobába.

Belépéskor csodálkozásféle fogta el: ismerős is volt a hely meg nem is. Abban nem kételkedett, hogy ugyanabban az épületben van, ahol a tanszéken maga is dolgozott, és ahol az oktatói szobák berendezése mind hasonlított egymásra, függetlenül attól, hogy természettudománnyal foglalkozó szakterület traktusában jár, vagy bölcsészkari szakma könyvei voltak elhelyezve a falak mentén kialakított vitrinekben. Az épület, kívül-belül, maga volt a tökéletesség.

A feltűnő és szokatlan a sok szobor volt, a könyvszekrények tetején, szabályos rendben, kimért távolságra egymástól. A kollégát az egybenyíló szobák egyikében, a harmadikban találhatta meg, bár a neve azon az ajtón szerepelt, ahová benyitott. A közbeeső helyiségben pedig egy életnagyságú szobor állt.

Ez ledöbbentette.

Már a polcok szobraira is rácsodálkozott, mert a fejek kiképzése el kellett, hogy gondolkodtassa. Festett fejek voltak, nem bronzból öntöttek, mint várható lett volna a mell rész anyaga alapján.

Aztán, a festettség mellett a portrék nagysága, illetve az említett felületi kiképzése lepte meg, ami különös megjelenést adott a fejeknek és kifejezést az arcoknak. És ez a különösség az álló alak fején volt a legfeltűnőbb és legmeghökkentőbb.

Az állattani tanszéken kitömött állatokat látott, és az ásványtan vitrinjében, elsős korában, egy mamut fogát csodálták meg az üveggel fedett táróban, emlékezett.

Azt is tudta, hogy az orvosok mindenféle szemléltető eszközöket használnak, amelyekben konzerváló folyadékban őrzik a testrészeket, és volt emléke szétszedhető emberi testről, amin a szervek elhelyezkedése volt tanulmányozható.

Ez az álló szobor biztos, hogy nem ilyen céllal nyert itt elhelyezést, jött a nyilvánvaló felismerés. Egy irodalmár vagy egy történész, egy társadalmat elemző egész alakos mása nem nagyon tehette lehetővé a műhelyébe – a gondolataiba – való betekintést, volt a magyarázata a különös jelenségre és a saját észrevételeire illetve társításaira.

A köztéri szobrokról tudta, hogy azok az emlékezés helyei.

A nagy spanyol-francia festő fényképei egy időben annyit szerepeltek a tudósításokban, hogy idővel a tekintetét is fel tudta idézni. Az igazi csodálkozást viszont az egy vonallal készített rajzai keltették benne, amikről rögtön az a dallam jutott az eszébe, amit a Zeneakadémián játszott a világhírű hegedűs, végtelenül egyszerűen, Kodály módszerének, az énekelve tanításnak a dicsérete után, azt mintegy bemutatva a játékával.

De ez az álló alak, ezzel a különleges fejjel, ez olyan hatást tett rá, hogy le sem vette róla a szemét, és szinte csak mellékesen figyelt arra, ami az idejövetelének a valódi oka és célja volt, tudniillik a tanulmánya átadására.

Ez a tanulmány ügy sem volt egyszerű, úgy különben. Nem számított rá, hogy valaha is érdekelni fog bárkit a munkája, azok után, hogy elkészítette, és betette az íróasztala oldalsó fiókjába.

A kérdésre, hogy hogyan szereztek róla tudomást illetékesek, nem is nagyon kereste a választ.

Emlékezett a Tudományos Diákkörre, amikor a központi rendezvényről hazafelé jövet, a vonaton értesült dolgozata értékeléséről, teljesen váratlanul. Felolvasta a szekcióban, és nem történt semmi ezt követően.

Milyen magyarázatot találhatott volna most a hírre, hogy így értékelik a tanulmányát?  És mire jutna, ha azt próbálná kideríteni, hogy honnan is jött az érdeklődés az írása iránt, egyenesen odáig, hogy annak a szakmai periodikában való megjelentetéséről is értesítették?

Amikor átadta az irattartóba tett szöveget, akkor a kolléga azzal a váratlan kijelentéssel állt elő, mi több, már nyújtotta is felé a valamit tartó kezét, hogy „három dollárt fizetek érte, és most azonnal”.

A képtelenségek képtelensége volt immár ez az egész helyzet, villant át rajta, kezdve a tanulmány megjelentetésével, folytatva a szobrokon, majd az álló szobron és annak arcán, és befejezve ezzel a fejleménnyel, amit ez a felajánlott díj jelentett.

Az ámulat azzal érte igazán, hogy a pénzt érmében adta a kolléga, ráadásul valamilyen súlyos fémből készült pénzekben, amikről rögtön nagyapja ordója jutott eszébe. Arról lereszelte a szövettartó fület, még gyerekként, hogy lehessen vele lyukra dobást játszani, és a barátok irigykedhessenek, hogy Ferenc József császár koszorús feje milyen jól mutat az érme egyik oldalán.

Hitetlenségében meg akarta nézni a pénzeket, hiszen mégis csak a munkája ellenértékéről volt szó, miközben átfutott rajta, hogy a szakmai értékelés vajon hová fogja helyezni ezt az elaborátumot, és akkor a figyelmét az kötötte le, hogy az egyik fémnek milyen szokatlan alakja van. Nagy volt, és egyáltalán nem kerek.

Egy hatalmas pallost ábrázolt, illetve maga volt a rettenetes fegyver, ami mögött állt egy alak, akinek a kezeit jól ki lehetett venni a markolaton, és aki a lábait hegyek oldalán vetette meg, teste körvonalai pedig éppen csak kilátszottak a penge mögül, annak széleinél.

Mindez akkora méretben, hogy alig fért el a tenyerében.

Milyen pénz lehet ez? – futott át rajta, miközben folyamatosan azon törte a fejét, hogy a szobában álló alak tekintete, az arca vonásai azt a képzetet sugallják neki, hogy nem akárkiről készítették azt a szobrot. Ahogy az is eszébe jutott, hogy akik itt élnek vele egy térben, és naponta láthatják, azok nem átlagos kegyben részesülnek, és szerette volna tudni, hogy ez a kiváltságos helyzet milyen előnyt is jelent ezeknek a kiválasztottaknak.

Arról nem is szólva, hogy igazán arra lett volna kíváncsi, hogy az, akiről mintázták az alakot, az hogyan is alkotta meg a maga hatalmas művét, aminek elismerése lehetett ez a majdhogynem felmérhetetlen hatású szobor. 

Arra ébredt, hogy gyorsan el kell látnia a szükségét, mert egy éjszaka után a természet ellenállhatatlanul szólítja az embert ebbéli teendője elvégzésére.

Kántor Zsolt Rostjaira bomló idill

A krupié számos regiszterén játszik egyszerre a párbeszédnek. Több ablakot nyit meg.  Több parasztot tol előre a sakktáblán. Amikor kiteszi a pontot regénye utolsó mondata után, a játéktermet elönti a „szél”, ki tudja honnan jön, mit visz el belőle? S a regénybe szőtt remény a rémület szövetében kontextualizálódik. Nem csak a cselekmény, hanem maga az élet. Nem lineáris bomlás. Az idő celofánja ki van lyukasztva rajta. Az idő, amiben folyik az egész, az pedig a lágy fantázia. A beszédmód lelke? Vagy csak idióma? Találj valamit, ami az időn kívül létezik! A metafizika nem organikusként örökzöld ösztön. Nem tudsz ellene tenni annak, hogy ne azt álmodd, amit álmodsz. Fanatikusan rapszodikus életvitel. A másiknak kívánatosként való megmutatkozása. Ami megkezdődik, mielőtt létezne. Absztrakció és struktúra. A partikuláris mező. Csörgő zseb, kulcs és selyemcukor. Kiesett tejfog: a hajnali motívum. Szimbólum és kapcsolat. Ahogy nagypapa mondta. Mert csak az a miénk, amit megeszünk. Megesszük a szöveget, amit elolvasunk. Egész éjszaka azt emésztjük, ami a szemünk előtt lepergett, lezajlott. A rostjaira szedett idő. Töredékek az idill partján. Elalélt hasonlatok, gyűrött ébrenlét. Valaki a fejemben gombolkozik. Fázik, járkál a kakukkos órák között.

Must

Digitális Kalamáris Kiadó

2015. Szarvas 

Kántor Zsolt A szitakötő szárnya

Papír vékonyka megnyugvás. A tegnap most válhat újra írhatóvá, amikor elmúlt. Képkockánként kezeli a traumát. Szimbólumok feslenek fel. Kópiák és didaktika. Mutatja a fotókat a szitakötő zseniális szárnyáról, amelybe bele van gravírozva a szivárvány, az égbolt és a virágos rét. Ez a repülési alkalmatosság egy archivált régészeti skanzen. A megbánás hajléka. Fejtegeti filozófiáját a hálóőr. Ornamentika, sokszálú tapintat. Aminek az architektúrája lexikális. Tényleg tartalmazza a múlt dagerrotípiáit, ha kinagyítod a szárny rétegeit, a benne összepréselt fotocellákkal, tükörszobákkal. Nem elég fölszakítani az első réteget, a második tépés még fantasztikusabb, mint hinnéd. A mélye, a töve van ott. A história fantomja. A szitakötő kis agya ebből semmit nem regisztrál, csak röpdös a víz felett, mint egy élő, tudattalan raktár. Ott vannak az ősi beszéd széthulló roncsai a testében. A figyelem – megállítja az önmagában tovahaladót – rögzíti a mozzanatot. Az idő pompáját. A megismerés pillanatnyilag persze nem tud behatolni az időbe. Töredék és végtelen foszlás. Az óceán még föltáratlan kontextus. A memória a mimózák parkja. Szeretnél belenyúlni a fejébe, a tudatáramai közé, hogy helyrebillentsd a nyelvezetét. Elhat a dobhártyákon túlra, ahogy kiabál a butaság a szomszédasszonyból. Erről ennyit, nincs jelentősége, mi történik, csak beszélje el, kedves krupié. És itt a szitakötő kézírása olvashatatlanná válik, mint Delouze párnáján a sokatmondó jelfolyam.

Must

Digitális Kalamáris Kiadó

2015. Szarvas

Fűri Rajmond A város lenyomata

Fűri Mária Ellenpont

Párhuzamos világokban élünk
Hiába próbálják kiirtani
Mindig megmarad a maszk a belsőn
Rádég. Hollóházi vagy Zsolnay

Készítette a mázat, szinte mindegy
Világot mozgat az esztétika
Belül a magma forr, kívül a kéreg
zöldell. Rétjén a fű, erdőiben a fa

Ettől élő. Hogy kívül és belül más
Pontosan szerkesztett kontrapunkt
Szabályok ellen senki sem véthet
A magma forr, a fű zöld, a kék azúr

Gulisio Timea ŐZLÁB

Kép: Jávorka Csaba, vers: Péter Béla

Jávorka Csaba Rend születik


Péter Béla jelentés

uram, most hogy a kép kirajzolódik

az átvilágítás után, megállapítható,

hogy a medence szerkezete meglepő

rajzolatot mutat a felszínen látható

kivételes és harmonikus textúrához

képest. tény, hogy semmilyen általunk

ismert organikus testképlet nem össze-

hasonlítható e látvánnyal. szövetalkotó

szisztémája ismeretlen. az industrikus

elrendezése művi jellegű. semmi nemű

összefüggés evolúciós mintákkal nem

kimutatható.

Becsey Zsuzsa kolácsnyiková követ hangjáték 2015 10 19

Fűri Mária Égő csipkebokor (parafrázis)

Égő csipkebokorban időnként megjelent nekem az Úr,

és a törvényekről szónokolt.

Nehezményeztem, hogy állandóan a törvényekről papol

- jó lenne néha egy kis lazaság,

és lehet, hogy elkerülhetnénk a polgárháborút;

de ő csak nyomta a szöveget, hogy így meg úgy,

hogy ez milyen fontos

- végül is beadtam a derekam.

Irodalmi Jelen, 2006

Fűri Mária Polgárháború

A polgárháború ma permanens

És mindig csak a másik agymosott

A résenállás folyton folytonos

Mert otthagyod a fogadat, ha nem

Kettőezertizennyolc messze van

De gőzerővel taposunk bele

A gázpedálba, s lessük, hozza-e

A teljesítményt, ami benne van

Az ezeréves járgány. S bírja majd?

Hogy folytonosan lejtőn lefele

Taszigálja a résztvevők dühe

S lent hiába jelzik, hiba van