Fűri Anna Egy félév Drezdában

A Drezdai Carl Maria von Weber Zeneművészeti Főiskola, fotó: Fűri Rajmund

A Zeneakadémia Doktori Iskolájának harmadéves karvezetés szakos hallgatójaként Erasmus zero grant státusszal, a Tempus Közalapítvány Campus Mundi ösztöndíjával az utolsó szemesztert Drezdában tölthettem. Még nem látom, hogy pontosan milyen következményei lesznek ennek a félévnek, de az biztos, hogy életem egyik legmeghatározóbb élménye a Drezdában töltött hat hónap (ami az újabb Campus Mundi ösztöndíjjal még hat hónappal meghosszabbodik).

A disszertációm anyagának kutatása mellett jelentkeztem karvezetés programra is, valamint kérvényeztem, hogy zenekari vezénylés órákra járhassak. Emellett zenetörténeti kurzusokat látogattam. Tapasztalatom szerint a Drezdai Carl Maria von Weber Zeneművészeti Főiskolán mind a gyakorlati, mind az elméleti órák igen magas színvonalon folynak. Hans-Christoph Rademann-nál, a Stuttgarti Bach Akadémia vezetőjénél tanulhattam karvezetést, és az ő irányítása mellett dolgozhattam fel Robert Schumann Missa Sacra című művét. Ez azt jelenti, hogy a teljes művet „végigvezényeltem” a csoportos, zongorás órákon. A Missa Sacra Schumann egyik legkésőbbi műve, már érezni rajta, hogy a valósággal való kapcsolata sérült, hogy olyan mélységekbe és távlatokba tekint, amiknek a látványát ép elmével nehéz elviselni, és talán elképzelni is. Megrázó a mű monumentalitása, a Gloriában mintha semmi nem lenne elég Isten dicsőítésére, a Sanctusban pedig olyan beláthatatlan kozmikus teret tud teremteni, hogy az ember egészen kicsinek és elveszettnek érzi magát, mégis lenyűgözi a világmindenség. Nem kis feladat az előadóknak, mert nehéz a jó tempókat eltalálni. Megfelelő tempók nélkül könnyen szétesik, és énektechnikailag győzhetetlen lesz a kórus számára.

A mise mellett más, elsősorban Schumann-művekből is felkészültem, tanultam például a Vier doppelchöriges Gesängé-t, illetve a 2. szimfónia első tételét.  (Disszertációm címe: Dramatikus elemek Robert Schumann a capella kórusműveiben és zenekari kíséretes balladáiban – ezért a drezdai tanulmányaim folyamán Schumann kórusműveire különös hangsúlyt fektettünk a tanáraimmal.) Hans Christoph Rademannban egy különösen érzékeny, alapos, demokratikus zenészt és tanárt ismerhettem meg. A diákjait partnerként kezeli, kíváncsi a véleményükre, akár a saját instrukcióival kapcsolatban is. Nagyon fontos számára, hogy a karnagy testbeszéde, -tartása, gesztusai milyen hatással vannak az énekesekre és a hangzásra, ezért a tanácsai soha nem csak technikai jellegűek, illetve a technika nála nemcsak a mozdulatok függetlenítését és komplexitását jelenti.

 Hans-Christoph Rademann, forrás: https://www.concerti.de/interviews/hans-christoph-rademann-eine-tolle-aufnahme-die-kauf-ich-mir/

Zenekari vezénylést Georg Christoph Sandmanntól tanultam, nála többek között Ludwig van Beethoven 1. szimfóniájával és az Egmont nyitánnyal, Carl Maria von Weber Bűvös vadászával, Felix Mendelssohn-Bartholdy Skót szimfóniájával, Robert Schumann 4. szimfóniájával, Edvard Grieg Peer Gynt szvitjével, Joaquim Turina Sinfonia sevillana c. művével és Jean Sibelius Hegedűversenyével foglalkoztunk, utóbbi hármat zenekar előtt is vezényelhettem. Ezenkívül részt vettem egy opera-kurzuson, ahol W. A. Mozart Figaro házassága, és egy karmester-kurzuson, ahol L. v. Beethoven Leonora-nyitánya volt a képzés témája. Mindkét tanfolyamot Georg Christoph Sandmann tartotta, aki módszeres tanár, technikailag a legapróbb részletekig tudatos karmester, szenvedélyes zenész és önálló művészegyéniség. Zenekari-vezénylés képzésben a Zeneakadémián karvezetés szakos hallgatók nem részesülnek, ezért különösen fontos volt számomra, hogy ezen a területen is hozzájussak az alapvető ismeretekhez, és nem tudok elég hálás lenni, hogy két ilyen elmélyült, felkészült professzornál tanulhattam.

Georg Christoph Sandmann, forrás: http://www.georg-christoph-sandmann.de/

Az operakurzus a Starnbergi-tó melletti La Villában került megrendezésre, mondhatni luxuskörülmények között. A környék, a szobák, az étkezések, az egész ellátás pazar volt, és ha már az otthonomtól távol kellett töltenem a Húsvétot, ennél szebbet nem kívánhattam volna magamnak. Nagyon kedves emberekkel ismerkedtem meg, akik egyben nagyszerű énekesek és kiváló zenészek, az pedig, hogy kicsit beleáshattam magam Mozart Figarojába, maradandó élmény, öröm, tapasztalat. A Figaro vígopera, mégis számomra a legkedvesebb pillanata az a koronás (hosszabb ideig tartó) szünet, amikor a gróf rádöbben, hogy a saját hűtlenkedése lelepleződött, míg a felesége hűsége bebizonyosodott. Abban a csendben lepereg egy élet, múlt – jelen – jövő, a grófnőnek döntenie kell, hogy megbocsát-e, meg tud-e bocsátani a férjének. És bár látszólag az énekes szereplőé ez a nagy pillanat, valójában a karmester az, aki dönt. Neki kell megbocsátania, azaz neki kell átélnie a csendet és megvárni, míg megszületik benne a döntés. És csak akkor inti be az énekest.  

A Starnbergi-tó, fotó: Fűri Anna

A vezénylés órák mellett,  mint említettem, zenetörténeti előadásokra jártam: zenetörténet 1800-ig prof. Matthias Herrmann-nal, 19. századi zenetörténet prof. Manuel Gervinkkel és 20. századi zenetörténet Jörn Peter Hiekellel. Mindhárom kurzus színvonalas volt és nagy segítség a német nyelv gyakorlásában is.

Ez utóbbira nagy szükségem van, hisz a témámhoz kapcsolódó irodalom nagy része németül íródott. Az anyanyelvi közegben való jelenlét hatása érezhető, lényegesen könnyebben értek és fordítok most, mint drezdai tanulmányaim előtt. A főiskola könyvtárában fellelhető Schumann-nal kapcsolatos anyag széles körű, idetartoznak azok a könyvek, melyek Drezda zenei életéről szólnak vagy például a német színházak zenéjének történetével foglalkoznak. Találhatók továbbá Schumann-tanulmányok, illetve lejegyzett Schumann-előadások – mivel ezek speciálisan egy-egy műre vagy szűkebb területre fókuszálnak, kiemelten fontos források lehetnek a disszertáció megírásakor.

Különböző iskolai kórusprojektekben is részt vettem: énekeltem a szemináriumi kórusban és a diákok által vezényelt Bach-kantátákban is. A nem kötelező jellegű koncertekre való próbálás azért itt is nehézkes: az énekesek szívességből énekelnek és nem minden vagy kevés próbán tudnak megjelenni.

Az Operában háromszor volt lehetőségem próbát, illetve főpróbát hallgatni, mindhárom alkalommal Christian Thielemann vezényelt. Tanulságos és érdekes volt megtapasztalni, hogy mik azok a zenei helyek, amikkel kiemelten foglalkozik a karmester, és mikor mivel segíti a zenekart vagy az énekeseket. Az élmények feldolgozásában nagy szerepet játszott a Sandmann professzor úrral való közös megbeszélés.

 Drezdai Operaház, fotó: Fűri Rajmund

Megható volt Zwickauba, Schumann szülővárosába ellátogatni, meglátogatni a Schumann-házat, látni a zeneszerző személyes tárgyait – a kisszekrényt, amit még az apjától kapott, az aktatáskáját, a kézzel írt leveleit –, vagy körülsétálni a Schwanenteichet, Zwickau kis tavát. Külön öröm volt, hogy belehallgathattam a Schumann Kórusversenybe, amit júniusban rendeztek, a szerző születésnapjára időzítve.

Visszatérve Drezdához: a főiskola alapvetően jól felszerelt, rendelkezik nagyobb, két esetleg három zongorás termekkel, és sok kisebb gyakorlóval. A gyakorlási rendszer praktikus és igazságos: 2 (vasárnap 3) órára foglalhatók a termek a portán a diákigazolvány segítségével. Fénymásolni és nyomtatni szintén kártyával tud az ember. A menza kifejezetten jó és olcsó: egy diák napi 7-800 Ft-nak megfelelő áron már meg tud ebédelni, és még választék is van: a két főétel mellett (amiből az egyik vegetáriánus) kétféle levesből, különböző salátákból, süteményekből, édességekből, reggelire való müzlikből, gyümölcsökből lehet választani, és természetesen van tea, kávé, üdítő.  

 Menza, fotó: Fűri Anna 

A kollégium, ahol laktam, kicsit hangos, cserébe viszont nagyon jó helyen van, öt percre a pályaudvartól a belvárosban. A szobák egyágyasak, két szobára jut egy fürdőszoba, egy WG-ben (= Wohngesellscaft, azaz lakóközösség – ami itt egy félemeletet jelent) nyolcan laktunk koedukáltan. A konyha közös, ami meg is látszott rajta, de ez is jól felszerelt. „Zajlott az élet”, a konyhában rendszeresek voltak a különböző összejövetelek, néha nagyobb zajjal, de elviselhető keretek között (és különben is, ha valaki az én koromban kollégiumba merészkedik – állítólag a drezdai kollégiumok történetének legidősebb lakója voltam –, akkor a legkevesebb, hogy hagyja élni a fiatalabbakat). A WG-ben különböző nemzetiségű diákok laktak, indiai, pakisztáni és német fiatalokat ismertem meg, a többiekről nem derült ki, hogy honnan jöttek – ebből is látszik, hogy a közös fedélből nem következik automatikusan a közösség. Úgy tűnt, a partikon leginkább az egyetemeken szerzett barátok jelentek meg (legtöbben a TU-n tanulnak, zenésszel nem találkoztam ebben a kollégiumban), ez sokszor közös kártyázást, társasozást, esetleg pingpongozást jelentett (mi mindenre jó két konyhaasztal…), de persze egy-egy hétvégi buli után felgyűltek a sarokban a sörös- és egyéb üvegek.

  Konyha a kollégiumban, fotó: Fűri Anna 

Nemzetiségi szempontból a főiskola szintén nagyon összetett. Sok az ázsiai, leginkább Dél-Koreából érkeznek diákok, de számos európai náció is képviselteti magát, magyar rajtam kívül nem volt. A zenekari vezénylés-csoportban fehérorosz, dél-koreai és görög társaim voltak, a karvezetés osztályban a többség német, de spanyol és francia fiatalokkal is együtt tanulhattam. Feltűnő, hogy a külföldi diákokkal mennyivel könnyebb megtalálni a közös hangot, talán van egyfajta „sorsközösség”, az idegenben való boldogulás nyilván bizonyos mértékig kiszolgáltatottságot jelent, illetve ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben megtalálja az ember a helyét, elengedhetetlen a nyitottság. A német kollégákkal korrekt volt a viszonyunk, egy idő után a kommunikáció is gördülékenyebbé vált, és természetesen köztük is találkoztam közvetlen emberekkel. 

  Kollégium, fotó: Fűri Rajmund

Sajnálom, hogy korábban nem vágtam bele egy hasonló, hosszabb külföldi tanulmányútba, de örülök, hogy belefért az életembe. És talán nem véletlen, hogy mostanra jutottam el idáig.

Schwanenteich, Zwickau, fotó: Fűri Anna