2020. március 29., vasárnap

Fűri Mária Fehér lyuk

Nem vagyok senkinek lelki szemétláda
Magamat se tudom berázni gatyába
Néha csak bámulok fejemen keresztül
Nem hallok meg harangszót se mikor csendül

Űrben fekete lyuk. Kellős közepébe
Rakott bele Isten mikor ideére
De hírlik az is, hogy létezik fehér lyuk
Ahogyan létezik kabáton a gomblyuk

Azon kiköp engem. Kint leszek az űrben
De meglehet ott is csak ülök a zűrben
Kérdeznek valamit, ott se válaszolok
Keringek csak csöndben, ahogy a csillagok

Ha magyar huszárok facsarhatnak felhőt
Ez se lehetetlen, bár az ember felnőtt
Mese vagy tudomány, keveredik bennem
Nem kompetenciám, a fán mi teremjen

2020. március 25., szerda

Várkonyi Miklós Ebugatta

Mikor a Doberman nagykamasszá érett,
virágos jó kedve gyorsan odalett;
rájött, hogy sok mást is tartogat az élet:
lírai órákat, fontos szerepet.

Korábbi életét hibásnak találva
túladott megszokott jó játékain,
unottan lődörgött szobáról szobára;
vinnyogott, ha benn volt, könnyezett, ha kinn.

Hosszú napokon át figyelte a gazda,
aztán döntött csak: az ebtelepre ment,
s hogy kutyája búját végleg elmulassza,
hozott egy teltkarcsú, szép Doberwomant.

2020. március 23., hétfő

Fűri Rajmond Sokkal több


Választásra várva, mely kényszer,
Gondolatok sorában, átfogó
Tudást keresve, hogy a nézet
Kiteljesedjen, s minden látható
Részt befogadjon, ki kell zárnom
Bizonyos feltételezéseket.

Egyenlősdi mutat magára,
Amikor gyarapszik a különös.
Honnan jöhet a bátorsága?
A határozottság nyilván fölös.
Vagy mindez nagyon is szabályos?
Kikből állnak mai várakozók?

Lezuhannak díszletek sorban,
És tudnunk lenne jó, hogy mit viszünk
Értékeinkből, ha magunkra
Utaltságunkban van összes hitünk.
Csomaghoz felesleges bélyeg.
Tartalmában változik az erő.

Szélben, hóban gyorsan elterjed
Híre az összefogásnak, miben
Alakot felmutatni sem kell,
Gondoskodót, ősit. Vele legyen
Azonossá, akit érinthet
Túlélésnél sokkal több: új idő.

2020. március 19., csütörtök

Fűri Rajmond Bezárva

Hivatalos, melyet ostoba sors
Rendelt, és nem a saját választásom.
Gúny nem zavar, s örömöm, ami most
Van: tudjam kimondani, mire vágyom.

Szégyenem hiába áll őrt velem,
Nem használ itt, ha megkésve megbánom.
Lassan bár, de gyarapszik, vagy terem
Naponta új és még újabb látásom.

Csak elhagyatottnak lenni olyan,
Mint mikor a gyerek sír, s baja annyi,
Hogy csak szeretni akar, és rohan,
S mindenki megy dolgára, a jót tenni.

Szokom azért, és csendben is vagyok.
Igéznem lehet, és tágulva termek
Nyílnak elém, s bennük szabad korok
Mélyéből az alakok integetnek.

2020. március 14., szombat

Fűri Mária, Fűri Rajmond (bőr)egér

Fűri Mária

Hajamba beakadt egy bőregér
A tényt elviseltem viszonylag bátran
Kiszabadult. Vajon néznél-e hátra
S lenne-e gusztusod rá, hogy egyél?

Éjjel denevérrel tele a puszta
Visszatérő álom és megvisel
Féltem denevérek hada visz el
Pszichoanalitikusom lapozta

Könyveit bőszen, remélve talál
magyarázatot és visszabillen
életem szokott medrébe. Halál

nem fenyeget, mondta, nekem illem
parancsolta, bólogassak. Fa áll
bőregerekkel. El egy sem illan


Fűri Rajmond

Te voltál a macska, s én az egér.
Biztatgattál, mondtad egyek csak bátran.
Azt kérdezted, miért fordulok hátra?
Drágám, nem akartam, engem egyél.

Nászutunkra várt már minket a puszta.
A természet díszes ruhát visel.
Násznagyunk tudta, hogy hová visz el.
Katalógusait végig lapozta.

Hittük, csoda lehet, amit talál.
Választása, bíztunk, javunkra billen.
Fiatalnak messze még a halál.

Akkor juthatott eszembe az illem.
Sors elágazásnál jelző fa áll,
s rajta írás: vigyázz, kedvünk is illan!

(Fészbuk csoport: Közjáték, Kiss Judit Ágnes feladványa)

2020. március 11., szerda

Fűri Mária, Fűri Rajmond Pánik

Fűri Mária

Menekülés
Vak rohanás
Egymás hátába taposás

Oda az ész
Nincs csak a félsz
Csak az számít, hogy odaérsz

Az agy megáll
És nem talál
Semmit, nincsen csak lóhalál

A hang riaszt
A fény riaszt
Nincs kérdés, hogy ki az, mi az

Csak zavaros
Szem, szabatos
Gondolatot nem maga hoz

Az elme luk
Szalad a vak
Míg elmúlik végül a sokk

Az ügy kihull
Nyomtalanul
Ami történt semmibe hull


Fűri Rajmond

Mentsetek meg. Nem látjátok, hogy űz,
S utolér, hiába mondtam imát.
Véres szájában bűzlő pokla tűz.
Ki óvhatja meg az ártatlanok fiát?

Megfulladok. Vegyétek le ezt rólam.
Összenyom, érzem, már nincs levegőm.
Az árny, az a gubbasztó, átkos jóslat,
Mint gólem, kipréseli a tüdőm.

A láz éget, nyugalmatok tovább gyötör.
Hogyha kiáltozok, akkor sem gyengül
Fájdalmam, és az egyetlen gyönyör
Halálom. Ott hallgat minden, s megenyhül.

(Fészbuk csoport: Közjáték. Hívószó: pánik. Kiss Judit Ágnes feladványa)

2020. március 8., vasárnap

2020. március 4., szerda

Emily Dickinson A tél olyan rövid

A tél olyan rövid
Helyesnek tűnt nekem
Hogy elküldöm a csízeket
S kuckómba költözöm

Befészkeltem magam
Nem ott voltak megint?
Ki kellett onnan kecmeregnem
Az Ajtó újra nyílt

Csak szünetek ezek
A nyaram tönkrement
Mert volt egy olyan tél ahol
A marha éhezett

Ahogy egy Vízözön
Az mindent elmosott
Ararát ma legenda csak
És nem hiszik Noét 



Fordította Fűri Mária


The Winters are so short —
I'm hardly justified
In sending all the Birds away —
And moving into Pod —

Myself — for scarcely settled —
The Phoebes have begun —
And then — it's time to strike my Tent —
And open House — again —

It's mostly, interruptions —
My Summer — is despoiled —
Because there was a Winter — once —
And al the Cattle — starved —

And so there was a Deluge —
And swept the World away —
But Ararat's a Legend — now —
And no one credits Noah —



https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1830/The_Winters_are_so_short_%E2%80%94