Összekulcsolt kezeidre emlékszem.
Belül folytak a könnyeid patakban.
Tudtam tudod, hogy a kínzó emléked,
igazságod jött eléd más alakban.
Tanítvánnyá tettél, néztem apámra,
akkor nyerted nyugalmadat el végleg.
Imádságod került meghallgatásra,
s ami nyomott, semmivé lett: a bélyeg.
Köszönöm, mit elmondhattál: szerelmet.
Szíved összes titkát adtad áldásnak.
Azóta is abból élek, előttem
igazak, kik éreznek, csak ők állnak.
Az áldozat drága és ritka holmi,
szárnya kéne, hogy nőjön az embernek.
Igaz anyám, ma is az tud repülni,
aki mindenét adja az életnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése