2024. november 29., péntek

Fűri Rajmond Sietve

Fából vaskarika,
ha a költészet kérdez,
és amit tudnia kellene,
abban bizonytalan?
 
Birtokában van
az összes képlet:
álom, ábránd, a képzelet
szabadsága övé,
 
csak meg kéne osztania,
hiszen sokszoros a világ,
amely az otthonunk,
s ő lakik mindenütt.
 
Mi utána megyünk,
hallgatva a szavára.
(Mai divat szerint
az olvasás a gyakoribb.)

Barátját, ha megfigyeled,
márpedig abból van elég,
látni fogod természetét,
s leteper a vonzalmad.
 
Ez a szó ereje.
Művelve lesz tiéd
kérdésedre a válasz: verset
beszélj, és abban bármit kívánj!

2024. november 2., szombat

Fűri Rajmond Gyertyagyújtás napján

Voltak, kiket nem ismertem. Csak az apám
sírt utánuk, mikor, ritkán, kenyérről
eszébe jutott, hogy az nincs, evés során.
Felnőtté lett a tíz gyerek, a nincsből.
Hallgathattam estéiken a zsivajuk,
bújhattam be én is kemence sutba?
Mutogattam volna nekik a nagy hajóm?
Befogadtak talán? Azt vajh ki tudja?
Emlékeket felidézni van ez a nap.
Örökség lesz, ami belőlük megmarad.

Első házban feküdt kiterítve, halott
bajsza alatt majd leesett az álla.
Asszonya, a nagyanyám, ki sirathatott
több életet, istenhez szólt fohásza.
Húsz év előnyével sokszor az volt hitem,
hogy tudását és erejét átadja.
Földből élni szólt élete, és azt hiszem:
láncszem volt, mely kapaszkodik a múltba.
Hány emléket idézhetek, ha ez a nap
örökségeket csomagol, végül megad.

Ellágyulok róluk szólva. Anyám, apám
el sem mentetek, mindig is itt vagytok.
Láthatom a szemeteket: titkos a vágy,
melyet unokáitoknak álmodtok.
Kívánságotokat érti ez az idő,
történelem, igazsága akadna.
Meddig emelitek bátran, nő az erő:
kortalanul léptünk be a szabadba.
Hogy lehetnétek ti emlék, mikor a nap
azt mondja: a szellem örök élő marad.

Kit hagytam ki? Szeretnivalókat, sokat.
Róluk is szól napközbeni beszédünk.
Meg kell idézni, bár némelyik látogat,
s kéretlenül súgja: ilyen a képünk.
Emlékekre való e nap, gyertya is ég,
lángja világít, kutatja: merre, s miért?