Dr Kocsis András (1919 – 2013) A Vidám Parkban az ötvenes években

Fillérekért lehet itt szórakozni.
Ahogy belépsz az első szobába,
Lerepül a fejedről a kalap
Egy hirtelen nagy szél fuvallatára.

Egy lány szoknyája a nyakába lebben
Úgy, hogy kilátszik két karcsú, formás lába,
Mint egy lefelé fordított virág
Szirmok közül kilátszó bibeszára.

A könnyezésig lehet itt nevetni,
Mozgó hordóvá lesz a biztos járda,
S tántorogva, esetleg négykézlábon
Tudsz csak bejutni a tükrös szobába.

Kövér, sovány, otromba képek néznek,
S ahogy ott árván egymagadban állsz,
Tűnődni kezdesz. Téged figyelnek, néznek,
Vagy a lélek torzult el szegény, a lélek?

Dr Kocsis András Folyóparti mise

Törvény mondja: az Úr házában

Legyél az Úrnak ünnepén.

A zseniális zsidó ács is így szólt:

Atyám házában voltam én.

Engem nem vonz örökmécs, gyertyák lángja,

Barokk templom ezernyi dísze,

Sem gót oszlopok fent imára

Kulcsolt kezekként hajló íve.

A folyóparton zöld fű a tömjén füstje.

S az örökégő mécsvilág

A fű közül itt-ott kibúvó

Pirosló mogyoróvirág.

Nádrigó Mozart-zenéje

Zendül, mint varázsfuvola,

Kakukk-ministráns hangja int:

Figyeljetek, itt a szép csoda.

A mindenség szent vére, fény csorog le

Az óriási aranykehely falán,

S a kék ég alatt átrepülő kócsag

Fehér ostya az ég kék asztalán.

Dr Kocsis András (1919 – 2013) Novemberi gázlángok

Tenger lett, szürke végtelen
Tegnap az aszfalt járda.
A tél elől suhant, repült
De megdermedt és bentfagyott
Pár hosszúlábú lámpa.
Végtelenbe futott a part
A remény belefúlt az árba
A láng beszélt és libegett,
Dadogott, kék volt, reszketett,
Mint a haldoklók szája.

Suttogta: minden szökik a tél elől;
Kazlak tövében fekszik betegen
Sok sárga tök. Fáradtak. Napra mentek.
Szilvafák arca sárgára dermedt,
Belőle ijedt, kék szemek,
Nagy kék szemek merednek.
Mérföldnyi a madarak szárnya,
Ahogy lassan, lomhán repülnek.
S a gyermekek kukoricaszár
Hegedűn hegedülnek.

Mednyánszky László, báró: Magányos gázlámpa - Pintér Aukciósház

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Január

Jéghályogos, nyitott, meredt szem

a téltől megdermedt folyó.

Békéltető, fehér kezével

Most fogja le puhán a hó.

Varjak gyűrött, fekete leplét

Szürke égig lebbenti a szél;

A Nap vöröslik csak a krétarajzon,

Más minden szürke, fekete, fehér.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Nem értem

Ott jött az úton szembe

Ifjan, karcsún és szépen.

Haja, minden vonása

Feloldódott puhára,

Simogatóan lágyra

A fény arany vizében.

De hisz láttam őt százszor

Kis komolykát, kis soványkát,

Arcán pár finom ráncban

Időpatak sodrában

Láttam továbblebegni

Ifjúsága virágát.

Miért látom azóta

Mindig így, ifjan, szépen,

Forró nyárdélutánon

Az emlék mozivásznon,

Amikor nem is várom?

Nem érthetem, nem értem.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) A kétarcú idő

Szemed, hajad fényét az idő

Tompítja egyre, napról napra.

Arcod selymére ráncokat gyűr,

S fehér színt lop barna hajadba.

De a képnek, mit bennem hagytál,

Megmarad minden kis vonása.

Az arc gyűretlen, szép és tiszta selyme,

S a puha, fiatal haj varázsa.

Az idő őrzi ezt az arcod.

Én is érzem üdén melegnek.

S legyek bár öreg, rideg, magányos,

Édes arcod meg-megmelenget.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Folyóparti mise

Törvény mondja: az Úr házában

Legyél az Úrnak ünnepén.

A zseniális zsidó ács is így szólt:

Atyám házában voltam én.

Engem nem vonz örökmécs, gyertyák lángja,

Barokk templom ezernyi dísze,

Sem gót oszlopok fent imára

Kulcsolt kezekként hajló íve.

A folyóparton zöld fű a tömjén füstje.

S az örökégő mécsvilág

A zöld fű közül itt-ott kibúvó

Pirosló mogyoróvirág.

Nádrigó Mozart-zenéje

Zendül, mint varázsfuvola,

Kakukk-ministráns hangja int:

Figyeljek, itt a szép csoda.

A mindenség szent vére, fény csorog le

Az óriási aranykehely falán,

S a kék ég alatt átrepülő kócsag

Fehér ostya az ég kék asztalán.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Április

A vízpart zöldszín, üde selymén

Keskeny szegély a sárga csík,

A folyó túrta partra habját,

Az aranyszínű gólyahírt.

Hűvös a víz. A szél se fürdik,

Csak borzolgatja felszínét.

Játszik. Két kézzel szórja, szórja

Fecskék acélkék nyílhegyét.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Március (Futtában friss víz...)

Futtában friss víz s földszagot
Locsol füzek, barkák hajára.
Csendben ablakomhoz oson,
Hol sárga fénnyel átég a lámpa.

Megzörgeti az üveget –
Vásott, locsolkodó kölyök – ,
Jön, jön, ujjongja s mezítláb fut tovább
Fák közt s alvórétek fölött.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Március (Az ég bő szájú...)

Az ég bő szájú, kék üvegéből
Zuhogva árad, kavarog a fény.
Útmenti tócsák rideg, szürke selymét
Ráncokba gyűri, fodrozza a szél.

Árkok árnyékos oldalán lapulva
Hókupac lesi: még visszajön a tél?
Így festegetem a szavak színével,
Amit a színek szava elbeszél.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Január

Jéghályogos, nyitott, merev szem
A kíntól megdermedt folyó.
Békéltető, fehér kezével
Most fogja le puhán a hó.

Varjak gyűrött, fekete leplét
Szürke égig lebbenti a szél;
A Nap vöröslik csak a krétarajzon,
Más minden szürke, fekete, fehér.

Dr. Kocsis András (1919-2013), Fűri Rajmund: Mon ange

https://youtu.be/Q1qE1bv9X0I

Dr Kocsis András Körös-parti vihar

Vihar jön – ront be hozzám lihegve
A szél a nádfalak közé.
Izzó villámdrót sötét felhőt
Fűz a tajtékzó víz fölé.

Homok repül. Levél száll. Sötét lesz.
Nyárfalombok fonákja csak fehér.
Futó lányok. Fehér bőrük kivillan.
Nyakukba fújta a zöld szoknyát a szél.

Dr Kocsis András (1919 - 2013)

Jéghályogos, nyitott, meredt szem

a téltől megdermedt folyó.
Békéltető, fehér kezével
Most fogja le puhán a hó.

Varjak gyűrött, fekete leplét
Szürke égig lebbenti a szél;
A Nap vöröslik csak a krétarajzon,
Más minden szürke, fekete, fehér.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) A Bessenyei-múzeumban

Szép szál testőr. Csizmád koppját a Burgban

Elnyomta lakájcipők halk csosszanása.

S bár később megbántad, akkor azt hihetted,

Hogy egy misét megérne Bécs varázsa.

Gondolkodni nem a Sorbonne tanított,

Sem tragédiát írni Padova.

Nem lettél Schönbrunnban ollónyeste díszfa,

Alattad nem hűsölt szép dámák sora,

Itt szabadon nőtt lombod a magasba,

Gyökered a Sárrét sarába mélyedt,

S árnyékodban – Krisztus szavára Lázár –

Egy ország kezdett ébredni, a néped.

Sokakat megölt itt a nád, a víz.

Te mocsári tölgy lettél, szép csoda.

A magány nevelt, s a tudomány és a művészet

Kádár dűlője, gyepsora.

Dr Kocsis András (1919 - 2013)

Jéghályogos, nyitott, meredt szem

a téltől megdermedt folyó.
Békéltető, fehér kezével
Most fogja le puhán a hó.

Varjak gyűrött, fekete leplét
Szürke égig lebbenti a szél;
A Nap vöröslik csak a krétarajzon,
Más minden szürke, fekete, fehér.

Dr Kocsis András (1919 -- 2013) Lebegés az Alfa-hullámokon

Nehéz álom erős kezével
Durván ránt föl az ébrenlétbe.
Eltávolodó dobogása
A szívem halkuló verése.

A padlón Hold-rajzolta ablak.
S míg lassan kúszik fénye, árnya,
Álom-ébrenlét kentaurja
Vágtat velem ezernyi tájra.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Április

A vízpart zöldszín, üde selymén
Keskeny szegély a sárga csík,
A folyó túrta partra habját,
Az aranyszínű gólyahírt.

Hűvös a víz. A szél se fürdik,
Csak borzolgatja felszínét.
Játszik. Két kézzel szórja, szórja
Fecskék acélkék nyílhegyét.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Október

Vadszőlőinda-zuhatag

Ömlik fentről a mélybe.

Arany és bíbor zászlaja

Meg-megrebben a szélbe.

Akár egy villámhárító

A kék égtől a sárig

Vezette a nyár nap-tüzét,

S most izzó vörösre válik.

Tüzében fellobban s elég

Minden szín, illat, emlék.

Maradnak a rideg, ködös,

Borongós őszi esték.

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Anyám urnájának temetésekor

Édesanyám, ami maradt belőled,

A hamu és por ha egy marék.
A kemence forró szája kifújta
A vizet, szenet és a nitrogént.

Őrzi-e még a régi erő sodrát
Az elillant vagy megmaradt anyag?
Mely arra késztetett, hogy engem foganjál, szüljél,
Amiért ma is mindig áldalak,

Hisz a sakktáblára, ahol minden kockán
Egy-egy atom a játékfigura,
Ki tudná úgy visszarakni őket,
Hogy megjelenjen az Élet, a csoda?

Hogy felvillanjon újra a tudat fénye,
Mint nyári éjben szentjánosbogár.
Hogy szeressen, gyűlöljön, imádkozzon, öljön,
Míg, mint egy óra, mely lejárt, megáll.

A filozófus megvonja a vállát:
Minden bonyolult – ez régi idea –
Szétbomlik, és alkatrészekre hull szét,
Örök, nagy törvény az entrópia.

A pap is szól: porból lett, s porrá válik.

Egy nagy körforgás ez és örök dolog,
Mit temetünk, az Isten óriási
Ujjai közt kihullt pár szem homok.