Péter Béla Utószó

Nem mondhatom el mindenkinek,
elmondom hát valakinek.
Ránk nehezedett a nyári ború,
elcsendesedett a nagy háború.
Ágyrajáróvá tette Angyalföld.
Jön egy nő a piacon, szeme zöld,
izzik a vágy, omlik a szemérem.
Jő a vajúdás, s fogó nyúl értem.
Néma a gyerekkor, mondd, mit érek?
Hol maradnak már el a testvérek?

Nem mondhatom el mindenkinek,
elmondom hát valakinek.
Meglelt minden tócsát a kiskölyök.
A tornasorban egyre csak növök.
Titkos dohányzónk a Györe-kastély.
Falainál csókkal zárult az estély.
Honnan volt bátorság, ma is talány.
Csaknem ájulásig ölelt a lány.
Rámtört valami töretlen szívverés,
de hazakísérni sem volt kevés.

Nem mondhatom el mindenkinek,
elmondom hát valakinek.
Mozi: Szállnak a darvak, matiné,
e hely a szemüveges Katié
Mit ád isten, hittanóra volt épp,
ha figyelsz, a jutalom egy szentkép.
Az érintés nélküle csak álom.
Mióta keresem, mégsem találom.
Könyörgésem Istenhez, mondd mit ér?
Hiába várom, s csak pezseg a vér…     
                               
Nem mondhatom el mindenkinek,   
elmondom hát valakinek.
Sokat láttam, de kíváncsi a szem.
Ha bűn a vágy, lesz bűntett, felteszem.
Menteni magamnak mindenáron,
az Istenadtát karomba zárom!
Jöhet a büntetés, jöhet bármi,
legyen erőm, s türelmem kivárni!
Tudom, fenyeget már a temető,
kerítést húz körém a teremtő?

Nem mondhatom el mindenkinek
elmondom hát valakinek.
Jártam Délen s Északon, mondd,
lehetek immár egy okos-bolond?
Vagy bennrekednek végleg a szavak,
kiszáradnak aztán, mint a tavak?
Az elhagyott szószék magában remeg,
kutyát sem érdekli, hogy itt mi megy.
Lehet, az élet eldobható holmi!?
Igaz lehet? - kell nekem papolni?
Nem mondhatom el senkinek!
Mégis, most elmondtam valakinek...

forrás: dokk.hu

Péter Béla Adj tüzet

… persze még tökéletesítenem kell az eldobott pálinkás üvegek beltartalmi maradványainak felismerését, hisz kissé röstellem, de megelőzte a szakmai hírnevem a valódi képességeimet! Bevallom, kemény tréningbe fogtam, és nem járunk távol attól az időtől, amikor a kétszer, ultrával kimosott üvegről is, minden kétséget kizáróan megállapítom az utolsó belétöltött pálinka adatait, úgymint a gyümölcspárlat pontos megnevezése és származási helye, valamint a palack beválthatósága. A minőség garantált. Legyen elég megemlítenem a családunkra (sok-sok generációra visszatekintve!) oly jellemző szorgalmat az ízlelgetésben, a folyómányok megismerésében. Megkérdőjelezhetetlen az a buzgalom a szomjoltásban, amely jellemezte eleim férfi tagjait, s elkötelezettségét az levek és párlatok iránt! Mindazonáltal, be kell ismernem, hajdani hírnevemet nem is annyira a pálinka felismerés, tagadhatatlanul nehezen nélkülözhető erénye alapozta meg, hanem apám egykor – az ágy alatt tárolt – faaktatáskányi téesz-Kossuth bontatlan csomagjai. Történt, hogy apám, a szilikózisa miatt letette a cigarettát, s attól kezdve soha többé nem gyújtott rá. Meggyűlölte a füstöt, de még a nép azon felét is, aki ilyen idegméreghez nyúl, s teszi tönkre a szervezetét. Sokszor hallottam ezt a kései, felvilágosult prédikációt. Nem a legjobb időpontban történt ez a fordulat otthon a cigarettafüst száműzését tekintve, hisz mi éppen ebben az időben voltunk rászokóban erre a szenvedélyre, amit ugyebár nem lehet elég korán kezdeni. (Jáger nagyapámról hallottam, hogy 4 éves korában kezdte.) Szóval, mi meg már öt és hat évesek, bizony hogy bevettük a közös kódorgások, horgászatok, madártojás-gyűjtések, dinnyelopások foglalatosságai közé a dohányzást. A Beloiannisz út járdája valóságos kincsesbányának bizonyult, ami a csikkbegyűjtést illeti. A község központja és a vasútállomást összekötő úton bőviben voltunk az eldobott cigarettavégeknek. Félóra alatt megteltek a mackónadrágok farzsebei. Aztán mehettünk a Györe - kastély eldugott oldalablakán át a mindig hűvös, és szörnyen dohszagú búvóhelyünkre. A csikkeket gondosan kibontottuk és egy újságpapírra kupacoltuk a kitermelt dohányt. Aztán szakítottunk az újságpapírból egy-egy darabot. Középre szórtunk a dohányból. A papírt a hüvelyk és a mutató ujjunk közé helyeztük, majd szépen hengeresre sodortuk. A végén pedig a papír szélét végig húztuk a nyelvünkön (úgy, ahogy Jáger nagyapámtól láttam, amikor a Magyar Dohányt megsodorta a vékony dohánypapírban) és leragasztottuk a nyállal a papírszélt. Aztán Vida Joci elővette a padlásukon talált benzines öngyújtót. Mindenkinek tüzet adott és kisebb- nagyobb köhécselések közepette pöfékelt a négy jó madár. Titkunkat sokáig őriztük. Megtettünk mindent, hogy az új szenvedélyünknek hódolhassunk. Szempillánkat már rég leperkelte Joci öngyújtója, a szájbűzt meg valami gyümölccsel, vagy papsajttal, miegyébbel próbáltuk eltüntetni, mikorra hazafelé vettük az irányt. Egy alkalommal, amikor anyuka a szalma trózsákot kivette az ágyukból, hogy az összetöredezett szalmát újra cserélje, észrevettem azt a bizonyos fatáskát, ami ott lapult az ágy alatt. Kikapcsoltam a két fémcsatot, s döbbenten láttam a bontatlan cigaretta dobozokat. Majdnem tele volt a téesz-Kossuthtal. „A munkaegység természetbeni része”, ahogy azt anyukától hallottam később. Rögvest átvillant az agyamon, hogy véget vethetünk a csikkgyűjtésnek, hisz itt a rengeteg rendes cigaretta. Egy dobozt be is süllyesztettem a mackó-felsőm alá, aztán már kezdtem is összefütyülni a cimborákat. Felbuzdulva a nagy hírtől, kiosontunk az utcából, meg se álltunk a Györe-kastélyig. Táncos Gyuszi két vizeskannával jött, mondván, hogy elmegy vízért. Mitus Öcsi, aki a legidősebb volt közöttünk – és nagy lánytesója is volt, a Mitus Mari, s akinek már udvarolgattak a kanok, ahogy Mitus bácsi emlegette azokat a nagyfiúkat, akik kerülgették – szintén nagy hírrel érkezett. Azt hallotta valakitől, lehet hogy pont a kanoktól, hogy ha leslukkoljuk a cigarettafüstöt, akkor föláll a cerkánk, de nem csak föláll, még el is élvezünk! Erre aztán jól beizgultunk. Elhittük, hogyne hittük volna, mikor olyan nagy nővére van, meg különben is rangidős volt közöttünk, Gyuszinál is öregebb volt vagy három hónappal. Bemásztunk az ablakon a kastély titkos zugába, és kezdődhetett a mulatság. Rágyújtottunk egy igazi cigarettára. Joci volt az első, aki leslukkolta a füstöt, aztán Öcsi, majd Gyuszi, végül én is leküzdöttem egy-két szívást. A gatyák bokánál pihentek. A cerkák szépen egymás után ágaskodni kezdtek. De csak ágaskodtak, miközben egyre csak köhögtünk. Émelyegni kezdett a gyomrunk, már-már hánytunk, mire Joci kijelentette, hogy ez az élvezés-dolog baromság, ezt Öcsi csak kitalálta! Öcsi váltig állította, hogy amit hallott, az igaz. Végül abban maradtunk, hogy másnap újra megpróbáljuk. Gyuszi elrohant a téglagyári kúthoz a vízért, mi meg kissé szédelegve gyümölcs után néztünk. Bandi bácsiék éretlen sárgabarackja meg is felelt erre a célra. Na ettől nőtt meg az én ázsióm akkoron. A srácok becsben tartottak, mint biztos cigiforrást, s elmaradtak a szokásos átverések, seggberúgások, gúnyolódások. Persze, ez is csak afféle pünkösdi királyság volt. Egy hónap sem telt el a kincs megtalálása óta, amikor a napi kuncsorgásból hazatérve, apám váratlanul az épp keze ügyében lévő szőlővenyigével, minden bevezető nélkül úgy elvert, mint szódás a lovát. Aztán megkérdezte, tudom-e miért kaptam. Fogalmam sincs, nyöszörögtem és nyeltem a könnyeimet. A konyhába lépve látom, hogy a megmaradt cigis dobozok egymás után repülnek bele a sparheltba. Amikor az utolsó is a tűz martaléka lett, anyuka haragos tekintettel csak annyit mondott: az ég szippantsa föl!

Péter Béla A drótostót

Marika! Marika! Itt van a drótostót az utcában!- kiáltott be hozzánk, Pástétné, de már a következő pillanatban a drótostót hangja is behallatszott, amint rikkant az asszonyoknak: Itt a drótostót!

Kést éleznyi, köcsögöt fótoznyi, fazikat forrasztanyi itt a drótostót!

Anyuka sebtében összeszedte a késeket és egy lyukas lavórral a kezében, indult az utcára. István néni portája előtt már két szomszéd asszony várakozott, a kezükben kések. Egyiküknél még egy pléh bili is várta sorát. A drótostót ijesztő, dús bajuszú, rekedt hangú, görnyedt hátú ember volt. Fején egy rozzant, valaha széles karimájú kalappal. Hátán egy faláda a szerszámoknak, a csomagtartón egy zsák két oldalra lefittyenve.

Hegyeseket sercintgetett két krákogás között. A szája sarkában lévő parányi csikket komótosan kivette, aztán körmével átpöckölte a túloldalra. Lassan munkához látna, de aztán csak elkiáltja magát még egyszer: Kést éleznyi, fazikat forrasztanyi, köcsögöt fótoznyi! Itt a drótostót! Szálingóztak az utcabeli asszonyok, de a gyerekek már mind ott leskelődtünk, röhögcséltünk.

A drótostót a biciklit két támasztólábra állította. A hátsókerékről a láncot átrakta a köszörűre, és a pedállal megforgatta a követ. Vizet öntött a köszörűkő alatt lévő kis vályúba, ami nedvesen tartotta a homokszínű, szemcsés anyagot. A sorban állók átadták a kicsorbult, életlen késeiket és már nyöszörgött is az első kés a drótostót kezében.

A zsákjából régi újságok lapjai kerültek elő, majd a megélezett késeket beleforgatta, hogy ne érjék egymást a pengék és így kerültek vissza a tulajdonosukhoz.

A drótostót, amikor már minden késsel végzett, lekászálódott a fura”jószágról”, a zsákjából előhalászott egy ütött-kopott tartályfélét, amelyen valami csapszerűség volt, meg egy csővég is díszelgett rajta. Egy nagyobbacska tartályból aztán benzint töltött a piros bödögébe. Ezután kihúzott belőle egy 20 centis szárat, és mint egy pumpát, ki-be tolta–húzta. Amikor már nehezebben járt a kezében, a pálcavégén lévő csavarral rögzítette ezt a pumpaszerű valamit. Ekkor a hihetetlen mély zsebéből elővett egy réz öngyújtót, kétszer-háromszor megsodorta a tűzkőcsiholót a tenyerével, mire lángot fogott a kanóc. Ekkor kinyitotta a kis piros tartály szelepét, a csővégen süvítve jött a benzinszagú levegő, s már lobbant is az öngyújtó lángjától. Az ekkor odaérkező Szebeni Bandi (ő már iskolás, és volt saját detektoros rádiója is) tudta mi ez a lángoló tartály: hát ez egy benzinlámpa volt.

Az asszonyok hátrább léptek, s onnan figyelték a drótostótot, ahogy a láng elé tette a forrasztópákát és hevíteni kezdte. Amikor már izzott a pákavég, belenyomta valami zöldes színű anyagba. ( Szebeni Bandi szerint, az szalmiák só volt és azért nyomta bele a pákát, hogy lemarja az oxidréteget, hát, ha ő mondja, biztosan így is van, gondoltuk mi kisebbek…)

A pákával a bilinek a lyuk körül megtisztogatott részét melegítette, aztán a cin rudacskát odaérintette, ami olvadtan terült el az edény hibás pontján, majd a fújni kezdte a forrasztást, aztán egy kis vízzel lehűtötte, így foltozta meg Mitus néni ütött-kopott éjjelijét, meg a lavórokat.

A fazekak, lábasok más sorsra jutottak. Ezeket aztán tényleg drótozta. Két vékony lemezt helyezett a lyukra, kívül és belül, aztán odalapogatta az edény falához, majd egy árral kis lukakat szúrt a vékony lemezkéken, majd csirizzel bekente a lapocskák edény felöli részét, a lukakon átbujtatta a drótot, amit egy fogóval erősen megtekert, megszorított az edény külsőfalán, majd újra megkalapálta a lapocskákat, a fölösleges csirizt letörölte és jöhetett a következő lábas vagy fazék.

Végül a munka elfogyott. Az asszonyok egyenként járultak a drótostót elé, hogy leróják a munka díját. Pannika néni öt forintot adott, a többiek tojással, viseltes cipővel, kenyérrel, szalonnával, Piroska néni borral fizetett a drótostótnak. A pénzt elsüllyesztette feneketlen zsebébe, a többi minden a zsákban kötött ki.

Dolga végeztével a lánc visszakerült a bicikli hátsófogaskerekére. Némi cihelődés után a tartólábat is fölemelte a köszörűs ember. Aztán lökött kettőt az egyik lábával a pedálon állva a kivénhedt biciklijén, és a másik lábát átvetve a vázon, elkerekezett a Rákosi Mátyás út irányába. A kisebb porfelhőt, ami mögötte támadt, a Függetlenség utcai mezítlábas, klott gatyás haramiák futkosása okozta.

Péter Béla el(ő)varázsolt cédrus (vers) Jávorka Csaba ÖRÖM-ÓDA (kép)

a patikárius az idők során, saját útját rótta, és megfestette

égig érő fáját. hamar megérkezett vásznára a táncoló kórus

is. aztán pihenni tért, s álmában az úr kért valamit. a mester megtette.

így már az isteni óhaj: a szférák és más arányok is láthatók a cédrus

festett ábráján. A vándor döbbenten ismerte fel, hogy a teremtő teste

ez valójában, s felcsillant szemében a boldog öröm. nem volt már morózus,

a kifakult, s porlepte sapkáját combjaihoz verve, hümmögve szólt: ennek

így kellett történnie! ígéretemet beváltottam. így kerülhet oda

a mennyek országába, hogy örökkévaló emléke lehessen istennek,

s ne változhasson zsákokká a kocsisok kapzsi vaksága miatt. Micsoda

kegy! a zarándokok éteri hangon adnak hálát, holtnak és elevennek.

de itt, most már egy új fényben tűnik fel, (száz év múltán) s légy tanú: ez is csoda!

Péter Béla elhülten (vers) Lőrincz Mária Pompeii (kép)

ezek nem antonioni összehordott kellékei, állat, emberalak

miegymás! nézd csak meg jobban te is, hogy számlálhatatlan porcika és lóarc

dermedt maradványai képeznek a teremtő tudtával itt falat.

megkövülni tűnő murális mű ez. anyaga ánti vagy éppen kvarc:

nem lehet tudni. hét pecsétet ütött titkára a hely ásza, hádész.

visszatért halál-fiak homloklebenyéből idézhető meg. pokol

környéke, talán, tornáca ez, de minek e topográfia? ráérsz

ezt kikutatni, ha végső utad lesz oda, s fő bírád odapakol.

addigra az égető tűz kiadja lelkét, s láthatod, hogyan dermed

egy elszürkült tufa-fallá. az alvilág hieroglifái a vég

tébolyult ítéletét mutatják, s látni isten, iszonytató termed

falán az évezredek utolsó előtti ítéletét! - mi kell még?

vers: Péter Béla megfestett visszhang kép: Jávorka Csaba Genezis (IV.)

ím, a látvány egy álombéli barlang, ahol az élet épp
keretben szorong. bénulttá andalít egy sziréni hang.
negédes idomokat idéz egy song, mélytengeri zúgásba
fog egy harang, dobhártyán tapadva még sokáig bong.
az álom bugyrokban vértérkép lappang, szervek, s nagyított
sejtek hada tolong, ládd, a lételem elegy koránt sem pang.
teremtett táj, bár sehol a napkorong

Péter Béla teremtési riport

az úr, a teremtés során, mint juhokat, bolygókat terelget, majd int
a depó felé: az a fiatal csillag, jöjjön szépen! s már is hull a
szikra, milliárd számra, a nap meg, mint jó bojtár, bolygóira tekint.
mámoros, mert hamarosan új pályára kerülhet, s már nem egy nulla,
hanem isten kinevezett intendánsa lett immár, a világban kint
értelmet nyert a létezésben, s űrlapján megjelölt lett, és nem hulla
többé. hevülten néz körül, a napdepóra szorongva visszapillant,
de már nyája gondja szólítja! Vajh, az állomáshely hová tehető?
végül megtalálta. a hely kiváló! isten szeme helyeslőn villant,
és a család elvonul, hogy betöltse a térigényét. a teremtő
a vizsgálódás után a földre mutat: ez lesz a kékbolygó alant,
és rendelkezett: az élet költözzön oda, mert az már ott élhető!

Péter Béla Halál a kukoricásban

A tanya előtti gyep már kiégett a nyári hőségben. A délibáb-bámulást már meguntuk. A többiek bementek a házba. Nagyanyám kenyeret sütött. A kemencét épp tisztogatja a hamutól. A kutyák átmenetileg befejezték a féktelen ugatásukat, mert Márton az óriás belga nyúl visszatért a góré mellett lévő egyik bújóhelyére. A pitvar is teljesen kiürült. Az állatok elhúzódtak valami árnyas helyre. A semmittevés unalma jártamban keltemben elvetett a gyep mögötti kukoricásba.

Leültem. Gondoltam, hűsölök itt a kukoricásban. Neki is heveredtem, de hirtelen csipogásra lettem figyelmes. Kis pulykák közeledtek csapatostul. Na né csak, gondoltam magamban, ezek valami német kémek lehetnek, jó lesz, elővenne a kézigránátokat! Azzal földrögöket kapkodtam fel, s raktam egy kupacba. Gyertek csak madárkáim! Figyeltem feszülten. Na aztán mikor lőtávolságba értek, adj nekik. Repültek a rögök, s egymás után terültek el az ellenséges elemek. Üldözőbe vettem a még élőket, s legránátoztam, amit csak felleltem, mindet. Amikor már nem hallottam semmi hangot, végre megálltam, s nagy lihegve dőltem le a földre. Na, ezeket jól elkaptam, gondoltam, némi büszkeséggel. Majd a hajtóvadászat okozta fáradtságtól el is szenderedtem.

Esteledett. Nagyapám, a tornác oldalának dőlve nagyot sercintett a tengeri irányába, majd miközben a pakli dohányból cigarettát csavart, még azt is hozzátette, hogy megdöglik itt minden jószág, ha nem ád az isten végre esőt! A nikotintól sárgás-barna ujjaival gyufát gyújtott, s nagyot szippantott a cigarettából, aztán még sercintett vagy kettőt. A kutyák rázendítettek, ugattak, ahogy csak tudtak, mert Márton az orruk előtt baktatott el nagy komótosan a pitvar felé.

Nagyanyám az asztalra tette a krumplis tésztát, majd nagyapának hitetlenkedve és idegesen mondott valamit. Mit mondasz mama? Nagyanyám most már hangosabban, és lassabban mondja: a kis pulykák odavesztek! Most már érted? Valami három jött elő az ötvenből! No, ami ezután jött, igencsak elvette az étvágyamat a finoman gőzölgő vacsorától. Nagyapám felpattant az asztaltól, szörnyű szitkokat üvöltözve, s le föl járt a konyha földes padlózatán, a legszörnyűbb átkokat szórva nyestre, rókára, de még a jó istenre is!

Döglessze meg az isten, ha egyáltalán van, azt rohadt állatot. Na majd holnap kitesszük a csapdákat, fordulna föl ott ahun van! Na hiszen, pont jókor. Replikázott nagyanyám.

A nyaralás idején a húgommal, nagyanyánkkal aludtunk a nagy dunyhás ágyban. A szörnyű vacsorai üvöltözéstől gombóccá szűkült a gyomrom. Rázott a hideg. A sírás kerülgetett. Rémület vett rajtam erőt. Nagyanyám magához ölelve tudakolta, mi a baj, fáj valamid? Beteg leszel csillagom? A vacsorából is alig ettél. A szívem felé mutattam, majd öklendezve tört ki belőlem a zokogás. Nagyanyám hiába vigasztalt. Egyre csak azt dünnyögtem, haza akarok menni.

Péter Béla ütközés

az ötven felettiek maradtak, mondván öregek. 

így is úgy is végük, hangzott a központi ítélet.
a támaszpontokon mély csönd, és megteltek az egek,
majd elhúztak távoli bázisok felé. az élet
órái megszámláltattak. az itt hagyottak a tűz,
a pusztulás, s a rémület félrevert szívverésében
csak kutatták az átjárót, amihez még reményt fűz
az emlékezet: menekülés, át az időrésen.

Péter Béla a teremtés bája

a teremtő boldog magányában ujjbegyéből egy trendi stadio,

világra szóló emlékmű kerekedik, gyűlik a sok méhsejt-szektor!

de a hömpölygő tömeg még sehol, késlekedik a nagy ováció.

a küzdőtér még nincs kész, bár korongján serénykedik a legfőbb rektor:

lám, a nagy kolosszeum egyik oldalán csóvába megy át a hullám.

áttörve a látóhatár, s csillagközi mértéket ölt: különös karéj!

lehet, hogy a mámor felmorajló hang-árja pernyeként visszahull rám?

győzelmek leendő emlékképei vetülnek: isten arcán némi kéj.

a játéktér még mindig amorf, s csak forog a massza, köröz a korong.

mígnem az úr álmot lát, s benne gigantikus küzdőteret. könnyedén

teremti meg a népek cirkuszának színterét, és csöppet sem borong

azon, hogy millió földönfutóban szikkadt már ki minden véredény.

Jávorka Csaba : Mesterséges intelligencia című képéhez

Péter Béla Elveszve

Zizeg és susog

a náderdő. Téboly-zaj.

Szél húzta vonók.

Péter Béla Idő-gép

A felnőtté válás mitikus bizonyítékai apu

első hosszú szárú nadrágja és az a Jubileum,

Weiss Manfréd Acél és – Fémművek által

gyártott kerékpár voltak. 1937-es lóci búcsún.

Tizenhét évvel később, a háborús éveket is

túlélve, ugyanennek biciklinek a vázára egy

gyerekülés került, közvetlenül a kormány mögé,

hogy anyuka mobilitása velem együtt áttörje a

gyaloglás lassúdad gátjait Abony szerte.

A fejlődés csalhatatlan jelének bizonyult, amikor egy

használt lengőnyerges Csepel motorbicikli

került hozzánk, hogy megkönnyítse apunak

az Újvilágba való mindennapi kijárását, az ottani

műhelyébe a téeszmajorba. Viszont Fehér Miska

bácsi mindig kéznél volt, mivel lépten-nyomon

javításra szorult a család első benzinfalója, de még

akkor is, amikor az ipari áramot vezettettük volna

a Függetlenség utcába, apu szalagfűrészének meg-

hajtására, és a Jáger nagyapa visszakövetelte

a kölcsönbe adott pénzt aputól másnap hajnalban,

erős kapurugdosás közben. No, ekkor is jött a Fehér

Miska bácsi és adott apunak kölcsönt, pedig ő

nem is a mi nagyapánk.

A fűrész szakadatlanul forgott, hozták

a temérdek fenyőrönköt, s vitték a gerendát, a szarufát

a deszkát, s a lécet. Hamarosan egy 250-es Pannónia

váltotta a beteges lengőüléses Csepelünket. Ezzel már

hosszú utakat meg lehetett tenni. Anyukával körbe a

Balatont. Nagylócra, apu szülőfalujába többször is.

Mindaddig, amíg nagy ijedtség nem támadt nálunk

amikor, Lócból jövet, már az utcánkban Mariska

húgom bal sarkát bekapta a hátsókerék küllőzete.

Nagy volt a riadalom, de végül rendbejött az a négyéves

lábacska. Apu ekkor gondolt egy nagyot, s hamarosan

egy használt, homokszínű Skoda Oktávia Super típusú

személykocsi állt be a sebtében felhúzott garázsunkba.

Így már az egész család egyszerre érkezhetett a lóci

nagyanyámékhoz. Apu megnyomta a kürtöt, mire

nagyanyám épp kendőjét kötve, kinézett, hogy

lássa ki az, aki a ház előtt dudál. Volt nagy meglepetés

és öröm. Kiszaladtak az útra, nagyapa, keresztanyám

és Dezső csókolgattak bennünket. Csodálva simogatták

a Skodát. A falut gyorsan bejárta a hír:

„ kaci Berci saját taxival jött haza a családdal !”

Péter Béla Azonképpen

Fej, tor, potroh, szárny, s a lába

hiába száll orgiába!?

Röppmámorú létháború!

Boldog, bolond tiszavirág

sóhajtozva hisz(?) a világ…

Péter Béla vers interpretációja B. Tóth Éva Zárkózottság című képéhez

történt,

hogy a tejúton egyszer meghalt egy nap,
kifagyott, mert kifogyott már az összes hő.
a bolygók, mint jéglabdacsok világgá mentek aznap.
a féreglyukak kiürültek, ott sem volt már semmi hajcihő.
ismeretlen istenek elhűlten bámulták az emberáradatot. hajlék
után kutatván daloltak, míg hangrobbanássá nem szelídült az ének.

a kihűlt nap fekete hamvvedrét
aranyhímzéses hordalék
övezte. az öreg isten megmaradt hadtestje, a mennybéli lélek-
depóból, közös álommal megidézte a csillagot, amely, íme: kővé vált,
döglötten pihent. a tobzódás örök életűnek hitt objektumán a temérdek
lélek, mint lekapcsolt lámpafény, ezután kihunyt. az úristen tétován odébbállt.

Péter Béla Hétköznapi rablás

Amikor a rabló nem elégedett meg a szomszéd kecskegidájával, azonnal nekilátott a kerítés erővágó általi "kinyitásának", s a szerszámos kamrámból meglovasította a fűnyírót, két kerékpárt, kulcskészletet, búvárszivattyúkat, elektromos hosszabbítót.
                A szomszéd másnap reggel betelefonált a városi rádióba, s közhírré tette a geda eltulajdonításának tényét. Az eltűnt kecske részletes személyleírása után a hallgatósághoz fordult, hogy segítsenek, hogy a kecske mielőbb megkerüljön. Végül még  hozzátette: kérem a rabló urat, hogy bármikor büntetlenül visszaszármaztathatja az ismert címre az állatot, újra felemlítve a kecskeállat cudar természetét.
                   Történetesen a rádióstúdióban épp ekkor egy vendég ült, mégpedig a környék ismert látó asszonya. A riporter, a szomszédom bejelentése után, kapva az alkalmon, megkérdezte, mit lát e lopással kapcsolatban? Az asszony némi hümmögést követően ennyit mondott:„Ha nem adtok, elveszik tőletek. Ha sok van, és nem használod, elveszik tőled!
Adakozzatok! Aztán másodpercekig csönd. Majd zene.

Péter Béla KI MIT TUD

Igazság szerint még kockázatos dolog volt átkelni, de hát az alkalom nem mindennapi. Mindig is tudta, hogy eljő ez a nap, amikor a Napnál világosabb lesz: itt az Ő ideje. Alaposan beöltözött, a kéziratot a szíve fölé helyezte el, a papramorgót pedig a mája fölött lévő, könnyen megközelíthető zsebecskébe. Alighogy elindult, máris késztetést érzett a pálinkás   laposüveg újfenti megpillantására, mi több, a csodálatos matéria torokra öntésére. A kövezésnél nagy levegőt vett, belőtte a vár irányát, s nekivágott az útnak. Órájára pillantott, s biztos volt benne, ha nem lesz semmi baj, akkor ott lesz időben. A kb. másfélórás út lassan fogyott. Eszébe jutott, hány és hány alkalommal kellett átélni azokat a megaláztatásokat, amelyek során számtalanszor kirúgták a különféle szerkesztőségek különféle szerkesztői. Most úgy érezte, mindennek vége lesz. Végtelen egyhangúsággal nyikorgott a bakancstalp a mínusz tíz fokban. Visszanézett és megállapította, hogy félúton járhat. Szép komótosan elővette a kéziratot. Meleg pillantást vetett rá, s visszahelyezte a szíve fölé. Ezután elégedett mozdulattal emelte ki a jófajta párlatot a mája fölötti zsebből.  Lecsavarozta a zárókupakot, s a csodás illat keltette nyálképződményt visszanyelve, meghúzta amúgy emberesen a fűtőanyagot. Érezte, miként válik vérré, árad szét az egész testében, s könnyíti súlytalanná teljes lényét. Új erőre kapva, fáradhatatlan hévvel tette meg az út másik felét. Egy óra tíz perc, nyugtázta az eltelt időt, amikor felkapaszkodott a túloldali kövezésre. Visszatekintett Fonyódra, s látta a jövetel nyomából képződött nyílegyenesnek nehezen nevezhető vonalat, majd elindult, hogy idejében odaérjen a szigligeti alkotóházhoz, ahol a nagy író dedikálja legújabb könyvét. (Mesélik, hogy a mű elkészültekor Szigligetnél próbát tett, s járni kívánt a vízen. Egyesek látni vélték, hogy megtett egy rövid sétát, de többen állították, hogy mindaz csak a kövezés tövében történt és szemfényvesztés volt az egész.)

- Kinek írhatom a dedikációt? - kérdi a nagy író kissé fáradtan.

- Jómagam is író volnék, kérem. Nevem: Szántóvető Dezső – hangzott a válasz.

TISZTELETTEL  SZÁNTÓVETŐ DEZSŐ KOLLÉGÁMNAK:

Pista

Ebben a pillanatban egy gyors kabátgombolás, s mintegy válaszkén az asztalra kerül a szív fölül a kézirat. A címlapra csupa nagybetűvel

A NAGY ÍRÓNAK SZERETETTEL ! 

Kis betűkkel: Aki járni tud a vízen!

(Most jöttem át gyalog a vízen Fonyódról!)

Tisztelője: Dezső.

Péter Béla Magány Lovagrend (az önfenntartás bája)

 Büszkeség töltötte el Armand kebelét, amikor a kézi kartotékrendszert végre valahára számítógépre telepíthette. Megszűnt a kartonokkal való bénázás. A könyvelés is egyszerűbbé vált.
          Precízen, abc-sorrendben vezette fel  megannyi hölgy nevét, lakhelyét, elérhetőségét, korát, külső és belső tulajdonságait, vagyoni helyzetét, más ismert vagy gyanítható kapcsolatait, a nemi szokásaiban eltérő vonásokat, egyéb felmerülő igényeit, viszonyát az alkoholhoz és más szerekhez, továbbá étkezési, higiéné-s szokásait, vallási hovatartozását, adósságait és kintlévőségeit, gyermekek számát, azok családi helyzetét, viszonyát anyjukhoz, az ingatlan várható értékét, s terheit, a becsült elhalálozás időpontját.
         Armand lelkébe megnyugvás költözött a kiváló innovációs fejlesztés nyomán. Kisimult arcvonásait a lemenő Nap bíborszínűre festetette.

Kép: Jávorka Csaba, vers: Péter Béla

Jávorka Csaba Rend születik


Péter Béla jelentés

uram, most hogy a kép kirajzolódik

az átvilágítás után, megállapítható,

hogy a medence szerkezete meglepő

rajzolatot mutat a felszínen látható

kivételes és harmonikus textúrához

képest. tény, hogy semmilyen általunk

ismert organikus testképlet nem össze-

hasonlítható e látvánnyal. szövetalkotó

szisztémája ismeretlen. az industrikus

elrendezése művi jellegű. semmi nemű

összefüggés evolúciós mintákkal nem

kimutatható.

Péter Béla késői song a születésről

ahogyan a forrón ölelő méhében végleg 
berendezkedve csak nőttem és növekedtem 
s úgy tűnt ez a mennyeknek országa és ez itt 
csodás lakásom e meleg forrásvidéken ahol 
sértetlenül lebeghetek a súlytalanság mámorító 
kegyelméből a végtelen időkig de aztán az úr 
elküldte ismeretlen jeleit melyek egyre erősödő 
szívdobbanásokat idéztek elő bennem s a klausztro 
fóbia nyomasztó érzését hozta el rám s közben 
csodás tavam is kiszáradt alólam s a hat és fél kilóra 
nehezedett testet a rettegés fokán elérte a keszon 
rémület is bár fuldoklásaimmal megnyíltak a könnyülés 
különös alagútjai s csodás sziréndalok szűrődtek 
dobhártyámig amikor egy másik alagúton áthatoló 
iszonyat csápok ragadták meg koponyámat s nagy 
erővel préselve össze fejemet két rántással kihúztak 
kihűlő vermemből a napvilágra ahol a hatalmas 
nudli fejemből váratlanul kiszakadt rekedtes üvöltésre 
anyuka szeme lassan kinyílott majd hallható volt egy sóhaj

Péter Béla Melegség

október végén végre apu elrendelte: no, nyanya, estére begyújtunk a fűrészporos kályhába! takarítsd ki, portalanítsd le, aztán lehet megtömni a betétet. a húgom nagyon örült, de jó lesz, estére már meleg szoba fogad bennünket. anyuka előbb levette az ezüstszínűre pingált kályhafedelet, kivette a henger formájú hordószerű betétet. nyíltak az ajtók, majd irány a pitvar végében lévő fűrészporos, ahol péter bertalan bérfűrészes hat havi munkájának mellékterméke halmozódott már embermagasságúra. anyuka megkereste azt a henger formájú, kábé 10 centi átmérőjű, s ugyancsak kábé egy méteres fadarabot, amit a betét alsórészének a közepén lévő 8-10 cm-es lukra állított. lapátot ragadott, s 6-7 -szer megmerítve azt, beleöntötte a faport a betétbe. ekkor a döngölőfával tömörített a fűrészporon, hogy azután újra csak több lapátnyit belepakoljon, s azt is jól ledöngölje, míg a betét meg nem telt. aztán szólt apunak a műhelyben, hogy beviheti a fűrészport. később apu nagy hanggal érkezett a veranda ajtaja elé,s már futott is valamelyikünk, hogy ajtót nyisson neki. a jó nehézre döngölt fűrészport szépen belehelyezte a hasáb formájú kissé ösztövér kályhatestbe úgy, hogy az pontosan középre kerüljön.

ezután megragadta a fenyő rudat és óvatosan kihúzta a betét közepéből, majd visszarakta a kályhafedelet és a fadarabbal a kezében kiment az udvarra. nemsokára egy gázolajos rongydarabbal érkezett vissza. letérdelt a tűzhely mellé, kihúzta a hamugyűjtő tálcát, felhelyezte a középen lévő lyukba az olajos rongyot, s a rézöngyújtójával meggyújtotta azt, majd visszatolta a hamugyűjtő tálcát. ezt követően a huzatkallantyút ellenőrizte, hogy nyitva van-e? a kályha halk duruzsolásba fogott. apu kicsit fordított a huzatszabályzón. a lobogás alább hagyott. a hideg szoba levegőjében a gázolaj szaga keveredett némi füsttel és a fűrészpor illatával. mire a család a szobába tért, kellemes meleg volt. a kályha oldala már kezdett vörösen izzani. apu újra zárt a kallantyún. boldogan ültünk le a jó meleg fűrészporos kályha mellé, mint kotlós köré a csibék.