Péter Béla Utószó

Nem mondhatom el mindenkinek,
elmondom hát valakinek.
Ránk nehezedett a nyári ború,
elcsendesedett a nagy háború.
Ágyrajáróvá tette Angyalföld.
Jön egy nő a piacon, szeme zöld,
izzik a vágy, omlik a szemérem.
Jő a vajúdás, s fogó nyúl értem.
Néma a gyerekkor, mondd, mit érek?
Hol maradnak már el a testvérek?

Nem mondhatom el mindenkinek,
elmondom hát valakinek.
Meglelt minden tócsát a kiskölyök.
A tornasorban egyre csak növök.
Titkos dohányzónk a Györe-kastély.
Falainál csókkal zárult az estély.
Honnan volt bátorság, ma is talány.
Csaknem ájulásig ölelt a lány.
Rámtört valami töretlen szívverés,
de hazakísérni sem volt kevés.

Nem mondhatom el mindenkinek,
elmondom hát valakinek.
Mozi: Szállnak a darvak, matiné,
e hely a szemüveges Katié
Mit ád isten, hittanóra volt épp,
ha figyelsz, a jutalom egy szentkép.
Az érintés nélküle csak álom.
Mióta keresem, mégsem találom.
Könyörgésem Istenhez, mondd mit ér?
Hiába várom, s csak pezseg a vér…     
                               
Nem mondhatom el mindenkinek,   
elmondom hát valakinek.
Sokat láttam, de kíváncsi a szem.
Ha bűn a vágy, lesz bűntett, felteszem.
Menteni magamnak mindenáron,
az Istenadtát karomba zárom!
Jöhet a büntetés, jöhet bármi,
legyen erőm, s türelmem kivárni!
Tudom, fenyeget már a temető,
kerítést húz körém a teremtő?

Nem mondhatom el mindenkinek
elmondom hát valakinek.
Jártam Délen s Északon, mondd,
lehetek immár egy okos-bolond?
Vagy bennrekednek végleg a szavak,
kiszáradnak aztán, mint a tavak?
Az elhagyott szószék magában remeg,
kutyát sem érdekli, hogy itt mi megy.
Lehet, az élet eldobható holmi!?
Igaz lehet? - kell nekem papolni?
Nem mondhatom el senkinek!
Mégis, most elmondtam valakinek...

forrás: dokk.hu