2022. szeptember 18., vasárnap
Fűri Mária Itt voltam
Együtt veletek oly sokat éltem
Hetedhét országot bejártam
Kiskosztümben hosszú palástban
Köreim róttam amit rámmért
Sorsom és a folytonosságért
Én ezt nyugalommal viseltem
Hagyomány ellen nem pereltem
Tettem mit megkövetelt tőlem
Lettem így köztetek időtlen
Arcomra mindig mosolyt öltő
Mesebeli kalapkirálynő
2022. szeptember 16., péntek
Fűri Mária II. Erzsébet
II. Erzsébet olyan sokáig élt, és olyan emblematikus figura volt, hogy mindenki kialakított róla egy képet. Még ma is, amikor a Hamupipőkében még a tündér is fiatal, hogy a film eladhatóbb legyen, még ma is tudott hatni az ő öregkori eleganciája. Nyilván nem mindenkire. Vannak sokan, akiknek a szemében az alkotmányos monarchia vörös posztó, akik úgy gondolják, miért kell konzerválni ha csak a protokoll erejéig is, olyan elavult berendezkedést, mint a királyság. Rossz felől közelítenek. A kiválasztottság igénye bennünk él. A mindenki egyenlő (ha másért nem, mert születünk és meghalunk) megingathatatlan érzésünk mellett ugyanolyan erősen hordozzuk azt is, hogy egyszeriek és megismételhetetlenek vagyunk, különlegesek és pótolhatatlanok. Be kell állnunk a mindennapi csatározásokba, és meg kell állnunk időnként.
Van egy mondóka (Miklósi-Vári Katinka prédikációjából): Árnyék mögött fény ragyog,/Nagyobb mögött még nagyobb,/Amire nézek, az vagyok.Valami távolabbra kell néznünk időnként, hogy ne veszítsük el a fényt, valami olyanra, ami már elveszítette a lándzsát és a páncélt, és ideiglenesen a trón fényében tündököl. Álljunk meg néha, akkor is, ha nehezen megy, a hetedik napon.
Ahol megtartottak valamit a vértől megsikált hagyományból, van hetedik napjuk. Ahol a mindennapi csatározások része minden, azoknak nincs.