Miklósi-Vári Katinka (1972 – 2010) prédikációja

(elmondásra szánt változat) 

A felolvasott textus életem egy meghatározó mondata.

A féltve őrzött családi örökség egyik könyve, egy teológiai tanár ősöm, Vári Albert prédikációs gyűjteménye: Keressétek először Istennek országát!

Gyerekkoromban a világ legtermészetesebb dolgának tartottam, hogy ez a mondat maga az Örökség.

Azóta is gyakran ez a mondat „ tesz helyre” engem. S mintegy ráadásként ellát erővel és reménységgel.

Aggódni szoktunk. Egyedül és közösen is. Legtöbbször van is jó okunk erre.

Az ember alól azonban akkor csúszik ki a talaj, ha belevész a részletekbe, a körülmények taglalásába.

A „teljesség igénye nélkül” írunk dolgozatot és éljük életünket. Úgy gondoljuk, a teljesség, a tökéletesség, a Hegyi Beszéd tanok nélküli erkölcstana – lehetetlen embernek, ezért meg sem próbáljuk.

Paul Tillich diagnózisa évtizedekkel korábbi, de aktualitása csak erősödik:

„a nyugati ember jelenlegi szituációjában az a döntő tényező, hogy elveszítette a mélység dimenzióját”

Behatároltuk magunkat a mindennapi teendők korlátai közé, vagy éppenséggel korlátozottságunkba. Horizontálisan vergődünk, mert nem merünk felfele vagy a mélyrétegeinkbe nézni.

Tóth Krisztina költőnőnél van egy sor, mely  talán ezt fejezi ki: „ nem tartozik és nem tart sehová”

Ez a HB-ből származó mondat mégis kínál egy más minőségű életet.

Az „én”-t, mely önnön létébe vetetten vergődik – más kontextusba helyezi: Keressétek ( többes szám!) keressétek először Isten országát!

S mindaz, amire valóban szükségetek van a léthez, amiért egyenként küzdve elfásultok, kiüresedtek, ráadásul megadatik.

Ajándékként! Mintegy mellékhatásként, a dolgok elrendeződnek. Ez lenne az a bizonyos, nélkülözhetetlen RÁHAGYATKOZÁS

...

Keressétek először Istennek országát!

Jézus nem is azt mondja, hogy „ha majd megtaláljátok I-o.-t….” Nem. Nem kell megtalálni a végtelen magasságú helyen a titkos erejű növényt, hogy a szeretett lénynek elhozva az meggyógyuljon, mint a mesében. Csak azt, hogy ne aprózódjatok el, Istenországára tekintsetek, s ez már önmagában elegendő ahhoz, hogy megtaláljátok, ajándékként, ráadásként megkapjátok a keresés útjának részletkérdéseihez a feltételeket. Ez legyen az irányultságotokat meghatározó pont. A gondok helyett a gondviselésre fordítsátok tekintetetek!

Van egy mondóka, amely erre rímel:

Árnyék mögött fény ragyog,

Nagyobb mögött még nagyobb,

Amire nézek, az vagyok.

Keressétek…

Ne akarjátok mindenáron megtalálni, mert ha azt hiszitek valamit megragadtatok, hogy a leckét már megtanultátok, akkor hamis az egész, a lényeg a folyamatos keresésében van.

Létünk- sorsunk gyökerében is felfele mutat, a felsőbb létre utal. Az embernek – mint ahogy Victor Frankl mondja- szellemi szempontból nincs eleve elrendelt lénye. Azzá lesz, amit felfele és  mélységeibe (gyökereire) nézve magába fogad.

Az ember képes saját sorsával szembeni beállítódásait megváltoztatni.

Mert ez az Istenországa-keresés úgy képes értelmet adni életünknek, hogy hitet ad. S ez a hit, nevezzük ez alkalommal ezt életre-nyitottságnak, meghatározza majd, hogy mit fogok észrevenni környezetemből. Ebből következően pedig milyen viszony-rendszerekbe, kapcsolatokba lépek be, s hogy ezeknek a kapcsolatoknak milyen értéket tulajdonítok.

Vagyis: csak életem nyomorultságára vagyok nyitott, Istent csak tárgyként kezelem, urambocsá panaszlásának használom. Vagy engedem őt, hogy belépjen életembe.

Jelen merek lenni a mindig jelenlévő Isten számára.

Isten országának keresése azonban nem mindig emelkedett hangulatú időszak, nem diadalmenet, aki erre vár, valamit még nem értett meg.

Ez a mai vasárnap kicsit ilyen… Áldozócsütörtök és pünkösd közötti időszak, a magára maradott ember időszaka… sokszor egész életünk ilyen: Jézus már a mennyben, de a Szentlelkére még csak várunk, még nem töltetett ki. Még nem értünk nemhogy nyelveken, de jóformán semmit. Ez is része a keresésének.

A misztikusok számolnak be gyakran erről a tapasztalás előtti ködről, Isten csendjének kínos érzéséről. A lélek sötét éjszakája, amint Keresztes Szent János számol be. Ezen keresztül vezet az út, az Istenországa keresése nem rózsaszirmokkal meghintett kerti séta. Néha kötéltánc.

Nehéz meghallani Isten szólítását a civilizáció zajában. De ha egyszer már megszólított, láthatóvá válik hirtelen: a határokat, melyek korlátoznak, mi magunk szabtuk magunknak és másoknak, vagy épp mi hitelesítjük ezeket,  azáltal, hogy ott ragadva hagyjuk életünket.

A hit prizmáján át válik láthatóvá: minden ajándék!

A megajándékozottnak pedig nem is jut eszébe aggódni.

Ne aggódjatok tehát a mindennapi életfeltételetek miatt. Hanem keressétek, minden nap, a mindennapi lelki kenyeret, induljatok el Isten országa felé!

Ámen.

((József Attlia

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek."))