Szabó T. Anna Se tűz, se föld

Tengeri szél jön,
szoknyám alá nyúl,
combomat éri,
bújik, aláfúj,
meggömbölyíti, lökve dagasztja,
mint a vitorla, csattog a szoknya.

Hulláma gördül
éjféli víznek,
combomat éri,
felcsap a permet,
hold, hasasodj meg, szoknya, dagadj meg,
széltől szüless meg, tengeri gyermek!

Hold hasasodjon,
szoknya dagadjon,
éjjeli tenger
gyermeket adjon,
nőjön a vízzel, sírjon a széllel,
ringjon a vízzel, fusson a széllel...

Tengeri szél jön,
felcsap a permet...
Légtől a semmi.
Halszemű gyermek.
Égi magasság, tengeri mélység –
már nem is élek, jaj, nem is élsz még...

 Nehézkedés/1998

Szabó T. Anna Villany

Hogy jár az áram keresztül a testen!
Még ég a lélek izzószála.
Teszi a dolgát minden sejtje bennem,
hála, hála.

Láttam, akibe hálni jár a lélek.
Azóta sem tudok gondolni másra.
Még ég a villany, még lélegzem, élek,
hála, hála.

A fájdalom is csak életjelenség,
a szag, az íz, az űr is, amit érzek.
Azóta sem tudok gondolni másra:
még élek, élek.

Átjár a nap, átjár a fény halála,
hullámlanak a napok és az éjek.
Áramuk átjár, átnyilall a testen:
halál a hála. Égek.