„A műalkotások
határtalanul magányosak, s talán a kritikával közelíthetők meg a legkevésbé:
csak szeretet foghatja fel, tarthatja meg őket, s lehet igazságos hozzájuk” –
írja Rilke századunk elején. Anna Margit világában is ez a járható ösvény, és
csakis ez a kulcs nyithatja meg a megismerés kapuit. Képei elhozták közénk a
drága gyermekkor királyi gazdagságát; a népi énekeket, meséket és a rigmusokat,
melyeket első pillantásra észlelhetünk festészetében. Milyen nagyszerű újra
felfedezni e képek láttán a menthetetlenül elmúló gyermekkort, az esti meséket,
dalokat, melyek nélkül le nem tudtuk volna hunyni szemeinket. Néhány percre
ismét belénk költöznek a Három királyok, az Angyal, a Teremtés naiv mítoszai, amelyek
– valljuk meg – ugyan melyikünk gyermekkorából hiányozhattak volna? Ami még
ennél is csodálatosabb: nem a hamis nosztalgia érzését kelti fel bennünk, hanem
a tisztaság, a romlatlanság utáni vágyat.
*
Anna Margit
képeinek témái nincsenek konkrét eseményekhez, időpontokhoz, évfordulókhoz
kötve. Keletkezésük egészen más eredetű, hiszen a műalkotás akkor jó, ha
szükségszerűségből jön létre. Itt nincs időméricskélés, itt nem számít egy év,
és tíz év is semmi. Számára művésznek lenni ezt jelenti: nem méregetni és nem
számlálni; érlelődni, mint a fa, amely nem sürgeti nedveit és nyugodtan állja a
tavasz viharait, nem félve attól, hogy ezután már el sem jöhet a nyár.
Bizonyos, hogy eljön. Íme, itt van közöttünk.
*
Menyasszony, Örök
hűség, Özvegy.
Az örök asszonyi
sors nehéz adományai: a társra találás, a művészközösség megtalálásának boldog
öröme, a szülés és anyaság nagyszerű élményei, a hitves elvesztése. Mindez
sajátosan jelenik meg festményein: időtlenül érvényes az ószövetség Sárájára,
az újtestamentum Máriájára, századunk asszonyára.
*
Max Jacob emlékezete, In memoriam, Pieta.
Az ember sárba tiprása, a háború pusztítása, a
magány, a kiközösítés nyomasztó élménye még ma is elevenen él. Emléke
minduntalan felvillan, a derű, a mosoly már sohasem önfeledt és felszabadult. A
groteszk fintor – mintegy álarc – már nem tűnik el az arcokon. Jacob, a
magányos francia poéta testesíti meg Anna Margitnál a helyét soha meg nem
találó Emberfiát és Művészt, aki egész életén át a hitetlenség és keresztség nyomasztó
súlyát viseli vállán, akinek a sorsa menthetetlen pusztulás.
*
Századunk extrém művészeti-esztétikai
problémája, hogy létezik-e „női művész”. A századelőn vetődött fel ez a
probléma néhány kiváló festőnő tevékenysége kapcsán. Milyen elbírálás alapján
kapjanak helyet a műtörténetben és a művészet társadalmában? Anna Margit egész
eddigi munkássága félreérthetetlen feleletet kínál: női művészet mint
kategória, nincs. A nőiesség gazdaggá tehet egy életművet, de nem teheti jobbá,
magasabb és alacsonyabb értékűvé. Rilke, a költő ad igazán kielégítő választ
kérdéseinkre. „… egy napon megjelenik majd a leány és az asszony, akinek neve
többé nem csupán a férfiúénak az ellentéte lesz, hanem valami önállót jelent,
valamit, ami nem szorul kiegészítésre és elhatárolásra, hanem önmagában is élet
és lét: az asszonyi ember.”
Debrecen,
Egyetemi Élet, 1970. október 13. 3. szám
