Péter Béla Adj tüzet

… persze még tökéletesítenem kell az eldobott pálinkás üvegek beltartalmi maradványainak felismerését, hisz kissé röstellem, de megelőzte a szakmai hírnevem a valódi képességeimet! Bevallom, kemény tréningbe fogtam, és nem járunk távol attól az időtől, amikor a kétszer, ultrával kimosott üvegről is, minden kétséget kizáróan megállapítom az utolsó belétöltött pálinka adatait, úgymint a gyümölcspárlat pontos megnevezése és származási helye, valamint a palack beválthatósága. A minőség garantált. Legyen elég megemlítenem a családunkra (sok-sok generációra visszatekintve!) oly jellemző szorgalmat az ízlelgetésben, a folyómányok megismerésében. Megkérdőjelezhetetlen az a buzgalom a szomjoltásban, amely jellemezte eleim férfi tagjait, s elkötelezettségét az levek és párlatok iránt! Mindazonáltal, be kell ismernem, hajdani hírnevemet nem is annyira a pálinka felismerés, tagadhatatlanul nehezen nélkülözhető erénye alapozta meg, hanem apám egykor – az ágy alatt tárolt – faaktatáskányi téesz-Kossuth bontatlan csomagjai. Történt, hogy apám, a szilikózisa miatt letette a cigarettát, s attól kezdve soha többé nem gyújtott rá. Meggyűlölte a füstöt, de még a nép azon felét is, aki ilyen idegméreghez nyúl, s teszi tönkre a szervezetét. Sokszor hallottam ezt a kései, felvilágosult prédikációt. Nem a legjobb időpontban történt ez a fordulat otthon a cigarettafüst száműzését tekintve, hisz mi éppen ebben az időben voltunk rászokóban erre a szenvedélyre, amit ugyebár nem lehet elég korán kezdeni. (Jáger nagyapámról hallottam, hogy 4 éves korában kezdte.) Szóval, mi meg már öt és hat évesek, bizony hogy bevettük a közös kódorgások, horgászatok, madártojás-gyűjtések, dinnyelopások foglalatosságai közé a dohányzást. A Beloiannisz út járdája valóságos kincsesbányának bizonyult, ami a csikkbegyűjtést illeti. A község központja és a vasútállomást összekötő úton bőviben voltunk az eldobott cigarettavégeknek. Félóra alatt megteltek a mackónadrágok farzsebei. Aztán mehettünk a Györe - kastély eldugott oldalablakán át a mindig hűvös, és szörnyen dohszagú búvóhelyünkre. A csikkeket gondosan kibontottuk és egy újságpapírra kupacoltuk a kitermelt dohányt. Aztán szakítottunk az újságpapírból egy-egy darabot. Középre szórtunk a dohányból. A papírt a hüvelyk és a mutató ujjunk közé helyeztük, majd szépen hengeresre sodortuk. A végén pedig a papír szélét végig húztuk a nyelvünkön (úgy, ahogy Jáger nagyapámtól láttam, amikor a Magyar Dohányt megsodorta a vékony dohánypapírban) és leragasztottuk a nyállal a papírszélt. Aztán Vida Joci elővette a padlásukon talált benzines öngyújtót. Mindenkinek tüzet adott és kisebb- nagyobb köhécselések közepette pöfékelt a négy jó madár. Titkunkat sokáig őriztük. Megtettünk mindent, hogy az új szenvedélyünknek hódolhassunk. Szempillánkat már rég leperkelte Joci öngyújtója, a szájbűzt meg valami gyümölccsel, vagy papsajttal, miegyébbel próbáltuk eltüntetni, mikorra hazafelé vettük az irányt. Egy alkalommal, amikor anyuka a szalma trózsákot kivette az ágyukból, hogy az összetöredezett szalmát újra cserélje, észrevettem azt a bizonyos fatáskát, ami ott lapult az ágy alatt. Kikapcsoltam a két fémcsatot, s döbbenten láttam a bontatlan cigaretta dobozokat. Majdnem tele volt a téesz-Kossuthtal. „A munkaegység természetbeni része”, ahogy azt anyukától hallottam később. Rögvest átvillant az agyamon, hogy véget vethetünk a csikkgyűjtésnek, hisz itt a rengeteg rendes cigaretta. Egy dobozt be is süllyesztettem a mackó-felsőm alá, aztán már kezdtem is összefütyülni a cimborákat. Felbuzdulva a nagy hírtől, kiosontunk az utcából, meg se álltunk a Györe-kastélyig. Táncos Gyuszi két vizeskannával jött, mondván, hogy elmegy vízért. Mitus Öcsi, aki a legidősebb volt közöttünk – és nagy lánytesója is volt, a Mitus Mari, s akinek már udvarolgattak a kanok, ahogy Mitus bácsi emlegette azokat a nagyfiúkat, akik kerülgették – szintén nagy hírrel érkezett. Azt hallotta valakitől, lehet hogy pont a kanoktól, hogy ha leslukkoljuk a cigarettafüstöt, akkor föláll a cerkánk, de nem csak föláll, még el is élvezünk! Erre aztán jól beizgultunk. Elhittük, hogyne hittük volna, mikor olyan nagy nővére van, meg különben is rangidős volt közöttünk, Gyuszinál is öregebb volt vagy három hónappal. Bemásztunk az ablakon a kastély titkos zugába, és kezdődhetett a mulatság. Rágyújtottunk egy igazi cigarettára. Joci volt az első, aki leslukkolta a füstöt, aztán Öcsi, majd Gyuszi, végül én is leküzdöttem egy-két szívást. A gatyák bokánál pihentek. A cerkák szépen egymás után ágaskodni kezdtek. De csak ágaskodtak, miközben egyre csak köhögtünk. Émelyegni kezdett a gyomrunk, már-már hánytunk, mire Joci kijelentette, hogy ez az élvezés-dolog baromság, ezt Öcsi csak kitalálta! Öcsi váltig állította, hogy amit hallott, az igaz. Végül abban maradtunk, hogy másnap újra megpróbáljuk. Gyuszi elrohant a téglagyári kúthoz a vízért, mi meg kissé szédelegve gyümölcs után néztünk. Bandi bácsiék éretlen sárgabarackja meg is felelt erre a célra. Na ettől nőtt meg az én ázsióm akkoron. A srácok becsben tartottak, mint biztos cigiforrást, s elmaradtak a szokásos átverések, seggberúgások, gúnyolódások. Persze, ez is csak afféle pünkösdi királyság volt. Egy hónap sem telt el a kincs megtalálása óta, amikor a napi kuncsorgásból hazatérve, apám váratlanul az épp keze ügyében lévő szőlővenyigével, minden bevezető nélkül úgy elvert, mint szódás a lovát. Aztán megkérdezte, tudom-e miért kaptam. Fogalmam sincs, nyöszörögtem és nyeltem a könnyeimet. A konyhába lépve látom, hogy a megmaradt cigis dobozok egymás után repülnek bele a sparheltba. Amikor az utolsó is a tűz martaléka lett, anyuka haragos tekintettel csak annyit mondott: az ég szippantsa föl!