Szeretek nyerni.
Minél nagyobb a nyereményem, annál
nagyobb az örömöm, amit érzek, amikor megkapom azt, amire előzetesen
számítottam. Sajnos, hogy a szerencse nincs
segítségemre a nyerésben. Pedig az aztán nagy öröm lenne, ha pár
percnyi húzogatás vagy írogatás és kevéske pénz befizetése után „megdobnának”
egy jókora összeggel.
Nem a szegénység elmúlása lenne az öröm
forrása, hanem a bizonyított tudás, vagyis a rendelkezésemre álló képesség
látványos megjelenése, és ezzel létének igazolása: érdemes ember vagyok.
Birtokomban van a tudás, legalábbis annak bizonyos darabkája.
Hosszú lenne kifejtenem, hogy mit is
jelent valamilyen tudás birtokosának lenni szerintem, de annyit mondhatok,
röviden, hogy nincs is másra szüksége egy embernek, mint annak tudatára, hogy
valamiben eljutott a szakértelem szintjére, azaz: ért valamihez. Erről nem feltétlenül kell
elismervénnyel rendelkeznie, hogy a kételkedést – például önmagában -
eloszlathassa. Elég a róla alkotott meggyőződése, azaz a gyakorlottsága, és
abban is a sikerei, amelyeket a magáénak mondhat. Szóval elég, ha van néhány győzelme vagy
nyeresége, amelyeket ismételhet minden lehetséges alkalommal, hogy a tudását
növelje, és a tudásáért járó ellenszolgáltatás összegét megemelhetőnek
tarthassa. Arról nem szólnék, hogy ennek a tudásnak a megjátszása legalább
annyira sikeres lehet, mint maga a tudás.
De vissza az örömhöz, amely a kis
befektetés, nagy nyereség révén érheti az embert.
Azért emlékszem nyerésre abból az
időből, amikor a kollégiumban péntek este kezdtük a lórum partit, és vasárnap
este hagytuk abba, 10 filléres alapon, amikor a legnagyobb nyereménye
valamelyikünknek négyünk közül 2 Forint volt a végén. Igaz, akkor 40 fillérbe
került egy zsemle és egy doboz gyufa.
Pókerben soha nem volt pénzbeli
nyereményem.
Amikor szakmai tanfolyamokon ültünk le
ultizni, sikerült elkerülnöm a bálanyaságot. Betliket fogtam, húsz-száz ultikat
nyertem. Elismerték a többiek a hozzáértésemet.
No, hát ez az egyik része a nyerés
örömének, a tudás, az elismerhető vagy elismertethető tudás, míg a másik a nyeremény
birtoklásán, megszerzésén érzett öröm, és persze büszkeség.
Amikor Görögország nyerte az Európa
Bajnokságot 2004-ben, néhány selejtező megtekintése után kijelentettem a fiam
előtt, hogy a görögök nyerik az EB-t. Mondjam azt, hogy ezt lehetett látni? Számomra,
persze, nyilvánvaló volt – kellő szerénység nélkül mondhatom -, hogy az a
tudatosság, ahogy kezelik az ellenfeleiket, amikor alkalmazkodnak annak
játékához, és kellően felkészülve fizikailag, képesek megvalósítani azt a stratégiájukat,
amelyben döntő jelentősége volt a megfelelő pillanat kiválasztásának arra, hogy
lecsapjanak, és a helyzetüket gólra váltsák, letaglózva ezzel a gyanútlan,
adott esetben erre teljes egészében felkészületlen ellenfelüket, mindent
bemutatott a várható eseményekre nézve.
Hat lejátszott meccsükön összesen 7
(hetes) gólt lőttek, 4-et kaptak. Ha akkor fogadást kötök a végső
győztesre, az Európa Bajnokra, netán nagyobb összeggel, akkor „kaszáltam”
volna, ahogy mondani szokás. Azóta, persze, számtalanszor előhozódik
a jóslatom, és büszkeségem mindig nő egy keveset, miután az idő, az eltelt idő,
rendelkezik ilyen nagyító képességgel.
Ez a mostani eset sokkal bosszantóbb.
Amikor kialakult a BL elődöntőinek
párosítása, és láttam a csapatokat játszani, véletlenül megint a fiam előtt
jelentettem ki, hogy a döntőt a Chelsea és nem a Manchester City nyeri. Gyermekem
rögtön megjegyezte, hogy fogadjak rá, és ezt – bevallom – magam is
lehetségesnek tartottam. Meg igazi próbatételnek, ami egy profi hozzáértő
tudása mértékének és tudása értékének valódi mérője lehet.
Aki biztos a dolgában, mert alaposak az
ismeretei, mert előre látja, ami történni fog, miután kellően megismerte a
várható fejleményeket, mintegy lepergetve magában a résztvevők szereplését, a
választott stratégiát és taktikát, és arra is képes számítani, hogy milyen
tényezők lesznek az igazán meghatározóak, amelyek a véletlen és a szerencse
hatását is ki fogják tudni zárni a történni fogók sorából, az vállalja a saját
véleményét, és merjen kockáztatni: tegye fel a pénzét, bizonyítva ismeretei
alaposságát és komoly megbízhatóságát.
1.000Forintot szándékoztam arra a tippre
feltenni, hogy a londoni csapat lesz a BL bajnoka.
Készültem a szupermarketbe vásárolni, és
eldöntöttem, hogy a vásárlás után lemegyek az alagsori újságboltba, ahol
sportfogadás is lehetséges, és megteszem a tétemet. Aztán azon kaptam magamat, hogy a tele
szatyorral a piac felé tartok, kijőve az áruházból, mert a vásárolnivalók, a
piaciak, elvonták a figyelmemet az elhatározásomról, a fogadásról.
Mi tartott vissza attól, hogy a pár
métert, ami az alagsorig vezet, megtegyem, hirtelen futott végig a
gondolataimon. Először is a nyugalmam, ami biztosított a meccs nézése közben
akkor, ha nem kell a pénzemért izgulnom. Csak az is eszembe jutott, hogy ezt a
csekély összeget éppen azért gondoltam megkockáztatni, mert ezzel még nem fogok
tönkremenni, legfeljebb majd elmondhatom, ha vesztenék, hogy azért megvolt a
bátorságom a kiállásra a véleményemért, ami – a Chelsea vereségekor – nem bizonyult
megalapozottnak. Na, bumm! És akkor mi van? Le fogom
vonni a következtetést, és meg fogom tudni, hogy mi volt a tévedésem oka. Nem is szólva arról, hogy mennyire
nagyra tartom Pep Guardiolát, a City
mesterét, mint edzőt, mint labdarúgó szakembert. Aki, ha vesztenek a londoniak,
túljárt az eszemen. Akkor pedig annak örülhetek, hogy bajnok lett egy másik
csapattal, a Barcelona után, és annyi év elteltével, amire annyira vágyott. Az
én 1.000 Ft-omat igazán megérdemelné.
Ha meg nyer a Chelsea, az maga a
Mennybemenetel – nekem. Rohanva hívnám a fiamat, elújságolva
neki a javaslata megfogadását, és leginkább a fantasztikus nyereményemet. Mert
akármennyit is fizetnek arra a kis 1.000 Ft-ra, a bátorságom és a „szaktudásom”
bizonyítása sokkal többet érhet!
A piacról kijövet már nem fordultam
vissza a fogadásért.
Amikor Havertz berúgta a gólt, és Mahrez
fölé vágta az utolsó City lövést, akkor vált véglegessé leszereplésem és lúzerségem,
totálissá téve érthetetlen bénultságomat.
Ezért tart ott a magyar – gondoltam
máris, ahol tart -, mert nincs a vérében a fogadás, a nyerés úgy, ahogy annak
ott lennie kellene.
Okuljanak belőle akik akarnak és tudnak.
