Szebeni Sándor Parafrázis Balassi Bálint Negyvenhetedik című versére

Hajnal hasadtáig, világ virradtáig, adj Uram bátorságot.

Szűkíts határokat, egymáshoz a hidat, éhség-szomorúságot.

Tolj ki határokat, egymás közti hidat, játszani szabadságot. 

Lásd a vér folyását, erek fonódását, benned született létem.

Létemnek keservét, létemnek nemlétét, szabadság-lélegzésem.

Ujjak érintését, életünk értelmét, s hogy túlélni nem szégyen.

Húsnak akaratját, bukó bujaságát, az én gyarló testemet,

gondolat-szorulást, kívánság-burjánzást, álom-bírta lelkemet

gyűrűztesd forrásként, kavics csobbanásként, ne vedd vissza véremet.

Húsban ne szűküljön, de szét se ömöljön, békéjét megtalálja.

Hozz fényt éjszakába, szép szavak titkába, ó, Irgalom Gyertyája.

Rombolj határokat, húzz meg határokat, Világ Világossága.

Ne hunyjon ki kedvem, életemnek nedve, véremnek akaratja.

Semmi nyíló röptét, halál érintését felderítő hatalma.

Szabadíts virággá, vágyam vágytalanná, hogy kinyíljak magamba.

Szép asszonyainknak, béke-ajkaiknak, szavaik hitelére,

testük vakságára, combjuk nyílására vágyuknak tiszta fénye.

Szellemük magasán, szerelmük hatalmán arany gyűrű pecsétje.

Szívükben gyönyörré, kék egű örömmé, szél hordta szándékokat

percekkel fonj létté, szép selymes rétjükké és vess vala vágyakat.

Öröm-tartalommá, tartó szabadsággá s békévé simuljanak.

Új rügyek vígságát, vidám fakadását, küldöm szív-melegemet.

Lépteim erejét, sorsom örökségét, lelkemet, szellememet,

s lelkem gyötrődését, öröktelenségét legyőző fegyveremet.

Varázsold örökké, új, szép emberséggé, hogy túléljük magunkat.

Arcunknak árny-rajzát, megtörött varázsát, töröld le árny-arcunkat.

Ne roppantsd gerincünk, nem hajló gerincünk, legyünk nád, ha szélvész csap.

Közömbösségünkben, gyakran gyönyörünkben, álljuk létünk sodrását,

zuhanásunk mélyén, annak is kútmélyén, rémségesen szép álmát.

Gáttalan-szabadon, tartsuk kimondandón hazugság hitványságát.