Íme megjött, és színtelen
átvette a hatalmat.
Hogyha mégis szín a fehér,
lelkeken uralkodhat.
Mennyi ima hívta és szállt
érte fel az egekbe!
Most látjuk, hogy a hatalom
vagy ő, vagy a kegyeltje.
Elsüllyedünk, vastagra nőtt,
néhol csúszik a járda.
Fenn a dombon gyereksereg
szánkózik. Úgy imádja.
Tél Nagymester, köszönetünk
Tiéd, tudod, az érdem
akkora, hogy elolvadunk,
rogyadozva fél térden.
Műved a demokrácia
feltétele: szabadság,
mindazoknak, kik útjaik
jövőjükért tapossák.
Kérdés akad: jön a tavasz,
elsüllyedünk a sárba?
Vagy utánad élet fakad,
sorsunk színes virága?
Akárhogy is, a köszönet
Téged, Apó, illessen.
Télen jó, ha szakad – esik –
hó, óriás pelyhekben.
