Várady Szabolcs Dob

Valami  nekem is adatik itt,
valami csatt, valami csitt,
valami nekem is adatik itt,
valami valami valami valami
valami nekem is adatik itt.

Gyerekkoromban
dobot szerettem,
dobot szerettem volna,
de már elég elüldögélni csöndben,
a voltat és a volnát birtokolva,
nem csíp a bolha,
a csöndön túliak hívása csökken,
satöbbi nemkülönben.

Ott egy kevés,
itt egy kevés
körültekintő ténykedés.
Fázol, melegszel,
ülsz, állsz, lefekszel.

Hallod azonban?
Hallom azonban.

Mintha fatörzsön a csőr a lombban,
belül kopog a szó, kilobban,
fészkel benned, fészkelődik,
viszket egészen az agyvelődig.

Vakard, könyörgök, ahol nem érem,
vakard, vakard meg, kérem, kérem!
Iszonyu, de iszonyu, ha nem csinálod,
üsse kő, vérzik, elébe állok.
Nem ott, nem ott -- ott! OTT! Ott... 

Kötetben: De mennyire, Magvető

Hangfájl. Elmondja a szerző.

https://mail.google.com/mail/u/0?ui=2&ik=368b340dcd&attid=0.1&permmsgid=msg-f:1720581215303107447&th=17e0bb7fd15a0377&view=att&disp=safe

Péntek Esti Poétika: Thomas Hardy - Az ökrök (Fűri Mária fordítása) / Th...

Fűri Rajmond Azt kívánom

Hideg idő, igazi tél,

fagyok vannak, megérkezett.

A tegnapi sétám alatt

nem is láthattam az eget.

Fákon ülő varjúcsapat

azt károgta: ott jön a hó.

Lecserélnék a tollukat

fehérre. Ez nyilvánvaló.

Karácsonyunkra készülünk,

buzog bennünk a szeretet.

Ajándékot csomagolunk

díszpapírba. Szép jelenet.

Énekelünk is dalokat:

a Jézuska megszületett.

Van, ahol most tombol a nyár,

sütkérezhetnek eleget.

Nálunk szánon és korcsolyán

játékokban van az öröm.

Fűtőtest mellett ülhetek,

ahol versemet pötyögöm.

Forró a káposztaleves,

meleg a gyapjútakaró.

Azt kívánom: újra legyen

földjeinken vastag a hó.

Two Masters in the Garden - by Krisztina Mórotz

Monet can't already see but

Still stubbornly paints his garden of wonders,

waterlilies, wooden bridge and wistarias,

Again and again,

Until he depicts only patches of lilac and blue

on the wind-torn canvas,

At the end of his rope he fights with weeds,

Then repaints that part of garden, and in that part the grand total,

Fights with colours, with the discomfort of passing away,

Invites Renoir, they two are in the garden now,

Both of them handicapped and blind in the shades of trees,

Listening to Bach - 

And the moment they kept dreaming of is tenderly whispering about nothing,

Like a photo that had never been taken of them two - 

The weight of nothing is levitating between their fingers.

Translation by Peter Szerdahelyi

Emily Dickinson 201

Két úszó küzd az árbocon

Egy korahajnalon.

Egyik mosolyog, végre föld!

De a másik, Uram!

Egy arcot láthat a vizen

Aki arra evez;

A meredt szem még esdekel,

S kérlelnek a kezek.

Fordította: Fűri Mária

Two swimmers wrestled on the spar

Until the morning sun,

When one turned smiling to the land.

O God, the other one !

The stray ships passing spied a face

Upon the waters borne,

With eyes in death still begging raised,

And hands beseeching thrown.

https://en.wikisource.org/wiki/Two_swimmers_wrestled_on_the_spar_%E2%80%94

Fűri Rajmond A két feladatról

És akkor mit mondjunk a harmadikról,

mellyel  úgy rendelkezünk, hogy nem is

tudunk kezdetben róla? Amikor

felmerül egy megoldás, máris ott

a lehetőség, hogy nincs is más,

mint az egyetlen s közös válasz:

az ideiglenesség hordozza a kínt.

Atyám! A szervező ma nem lehet halott.

De „legyen meg a te akaratod”,

azt kívánom! A szitát kell szemétre vetni.

Ki szeretne közülünk kiesni lyukán,

csak mert hitetlenkedéssel van sújtva?

Különben is naponta jár vissza a gondja,

és nem ellenszegülése mondatja

vele, hogy tennivalónk eleve

összekapcsol minket, és örömünknek útja

kiválasztottságunk, és ez az élet.

Nélküle szűnik meg a fájdalom

végérvényesen, miután jogát,

hogy folytatható legyen, s kívánhasson

szabadon, amire azt mondjuk, hogy ez a vágy,

nem tagadja, csak a korlátozása

sikerével a tanítás elfogadása

azonnal kötelezővé is válik:

magunkénak tudni a további időt.

Ha szerinted összekapcsolódásunk

feltételének jobban megfelel

a szó, mint a mutatott példa,

hallgatok. Ahogy egyébként szokásom

tálalni a kritikát, magammal kezdve.

A két feladat nyűgözése

hat rám, és, bár az ellentmondás

soha nem zavart, szívesebben

vagyok egyetlen a sokak között,

akikkel záporozik rám a sok

elérhetősége korunknak,

s hogy módom lehet gondolkodni róluk,

az olyan, mint a Te javaslatod:

emberré tesz minket a transzcendencia.