Felütés, válasz Szabászat

Felütés: Fűri Mária

A szerelem az új ruhám

Nem kell szalag, fodor, csupán --

Min a kardkés végigrohan --

Egy egyszerű szabásvonal

Válasz:

Kerek Gábor

Mától szerelmet viselek. 

Elhagyom bársony flitterek

ékét, dísz a harmónia, 

bőrömön nyílt magnólia.

Konyári Zoltán

A szerelem az új ruhám, 

Semmi faxni, illik énrám. 

Elmúlhat? A kérdés éget:

Sérteném a közszemérmet!

Fűri Rajmond

Ahol kard van, ott van tok is.

Az élére azzal vigyáz

gazdája, aki óvatos.

Így nem éri sohase gyász.

Szebeni Sándor

Ó, szerelmem, Mengyelejevem,

olvadásom pontja, Titánom!

Feléd hajt most a gerjedelem:

forr periódusos rendszerem,

zsong-bong bennem már minden elem!

S ez az érzés oly elemen tár is,

hogy késed elem nélkül küldöm máris,

dicsőségedre írt peri ódikámat,

nehogy illetéktelen kar délre hányja, szablya,

vagy beszaladja Fodor Ákos iszalagja!

Felütés válasz Klarissza

Felütés: Fűri Mária

Tán a hideg rázott, szép Klarissza
Tegnap este nem csókoltál vissza
Ne lepődj meg, ha elönt a méreg
S minden éjjel éjfélkor kísértlek

Válasz: Szebeni Sándor

-- Itt ma minden olyan össze-vissza,
csóklás helyett rám tüsszent Klarissza.
Nem Klarissza volt ma, csupán Klári --
sóhajtott fel a színész Maklári.
-- De játszanom kell, s ha itt nincs spinét,
majd megfúvok egy karcsú Klarinét.

Válasz: Kerek Gábor

Drága Klára vajh kerülget nátha?
Ajkadon csüggtem, reméltem: hátha!
Eredmény semmi, nem váltunk eggyé
ám ha meghalok susogom: Mennyé'!

Válasz: Konyári Zoltán

Miért büntet engemet, Klárika?
Válaszcsókja: mint az ikra lika!
Szív szakadjon és törjenek csontok,
Kísértetként éjjel önre rontok!

Válasz: Fűri Rajmond

"Az én uram csak a vizet issza.
Nem vágyom én lányságomat vissza."
Falvédőre került ilyen szöveg.
Ki hímezte? Nem lehetett öreg.

Csókot innék, neked bevallhatom,
és azt, mivel tovább folytathatom
barátságom, kizárólag veled.
Csillag ragyog olyankor: a szemed.

Válasz: ChatGPT

A ChatGPT által generált vers az alábbi kérésre:

"A hideg rázott, vissza, Klarissza, méreg szavakból generálj egy négy soros, rímes, 10 szótagos verset."

"Íme egy négy soros, tíz szótagos, rímes vers a megadott szavakkal:

A hideg rázott, benne méreg tombol,
Klarissza vissza hunyt, sűrű a homály.
Vissza tért a kéj, s méreg íze lobol,
Klarissza álma füstös, vészjósló fátyol.

– Némileg nyersebb hangulatú költemény, ahol a "hideg rázott", a "vissza", a "Klarissza" és a "méreg" egy sötét, szuggesztív képben fonódik össze.

A "Klarissza" név jelentése „fényes, ragyogó”, latin eredetű—jól érzékelteti azokat a belső fényeket és árnyékokat, amelyek ebben a költeményben játékba lépnek  ."

A miénk még jobb  :)  FM

Ötvös Németh Edit Sakk

megérintett az elmúlás szele

vihart kavart benned

ami nem csendesül

orkánnal sújtod a körülötted lévő

nőket mert hiszed

gyengébbek mint te

sem mentesülsz

tudod jól rettegve

fekszel és kelsz

aknamezőn táncolsz

és nem tudod merre lépj

Tamási József 2 verse

gyöngyök

gyöngyöket izzadtak

a zsenge füvek éjjel

büszkén ragyogtak

a telihold fényében

megszégyenítve az eget

Legelésző őzek szemlélője  

Mindig ide lyukadok ki  

Hallgatok valami lemezt a nyolcvanas évekből

És kényszert érzek az íráshoz

Nem akarom már elemezni a semmit

Meg akarok élni egy tisztes kort

Egyszerű emberként

Például

A héten szinte minden nap őzeket láttam

A dombokon kóborolva

Néztem őket

Boldog voltam

Legelésző őzek szemlélője  

Lett belőlem

Gyurcsi - Zalán György beta-karma

szégyelld magad haver

legalább lelkedben

nem kell most előttem

majd ha már elmentem

ha nem látja senki

gondold át az utat

az útjelző tábla

ugyan hová mutat

te tereltél erre

engem és magadat

most kettőnket emészt

a rákos daganat

*

pirulsz-e már haver

ha nem látják mások

hívtad és most száll le

fejünkre az átok

             2025.05.14.

Fűri Rajmond Születés

Egyszemélyes. A természet, saját

ügyére térve, vajúdás után,

kiteljesít. Orvosért nem kiált.

Mégiscsak személyes az, mely során

szárnyat bonthat pillangója. Színét

elrejtve hordta hosszú ideig,

s most röptének örül, s mint ki mesél,

ámulásra készti vendégeit.

Nincs vér. Köldökzsinórt sem látni itt.

Jajszót sem csendesít le a madám,

aki helyett vigaszt az teljesít,

hogy nyitottá lett a tér, s a madár,

melynek láthatóvá válik a táj,

addig köröz, mígnem az örömét

elhiszi. Ha fészkére visszaszáll,

dalol: nem ül súly tovább a szivén.

Fűri Rajmond Jobb az idő? Tavaszodik?

Ki nyújtja előbb a kezét?

Hol lesz az a találkozás?

Milyen nyelven folyik beszéd,

s lesz utána imádkozás?

 

Tanítónak ki kit tekint?

Előkerül a Biblia?

Volna alap, mi egyesít.

Az egyik a másik fia?

 

Mint a gyerek: csodálatom

csüggött testőr egyenruhán.

Sajnálom, de kimutatom:

ilyen tudok lenni. Profán.

 

Ami hatott, az a tömeg

hangja volt: elragadtatás.

Miért jutott eszembe: ez

stadionban a szurkolás?

Íme, ilyen közvetlenül

érintett engem a dolog.

Más, hogyha két lélek vegyül,

s felettük állnak angyalok.

 

Nagy tét forog kockán, ajaj!

Sok milliárd sóhajtozik.

Álom reszket: szűnjön a baj!

Jobb az idő? Tavaszodik?

Fűri Rajmond Zártság nyílik

Függöny mögé leskelődött barátom.

Vonzotta a mély sötét, a titok.

Többször mondta: sokat adnék, ha látnám,

ki használja elbújni a Napot.

Kettős formát alakítunk magunknak:

ettől nőnek fűként gyermekeink.

Észrevétlen, ahogy rólunk tanulnak,

és nem mondják, mik a gyökereink.

Színházunkban, ami élet, a függöny

sosem megy fel, ettől az izgalom.

Célozgatás folyik, amiből rögtön

nem készülhetne szakirodalom.

Játékaink, nyíltak sokan, belőlük

formát bontunk: ezek hétköznapok.

Úgy gyarapszanak javaink, ha köztük

a sötétben, zártan szaporodunk.

Hallgatás nem fogadalom, de mégis,

ezt a tudást okkultnak nevezi

iskolánk, így alakulhat ki fétis,

mely ledöntését ma sok tervezi.

Mielőtt e zártság nyílik, jó tudni:

értéke van. Ismeretlen, azért.

Mint a világ, mely körülvesz, s aludni

küld naponta, a szép holnapokért.

Alszom tehát, s mikor jön az éberség,

félrehúzom ablakom függönyét.

Így láthatom, ahogyan az emberlét

ujjong velem ősi természetén.

Fűri Rajmond Ünnep után

Elkönyveltem, hogy jár a Nap az útján,

és halandó az, ki becsületes.

Szinte futva beszélgettem az utcán,

megtapasztalva új tiszteletet.

Elmerültem önfeledten családban,

ott, ahol ámuldozik a merész,

szembesülve első gondolatával:

mennyi apróságból készül egész.

 

Nemtörődömség volt, ami lepett meg,

fülem-farkam – már bocsánat – kinőtt.

Mórikálta magát, s az ismeretlen

élményeket számolgatta előbb.

Szellemjárásban volt részem, valódi

ősmitológia kopogtatott.

Műveltségem is elkezdett tanulni,

keresve, követve gondolatot.

Passiót nem emlegettem. Sajnálom.

Velünk lakik az isteni fiú.

Hétköznapok eseménye, s ábrándom

hordozza, és az égen a ború.

Mit mondana erre derék barátom,

kinek büszkesége a tudomány?

Illesztgetsz te hitet, tudást? Próbálom.

Eredményem fiókban iromány.

 

Kedély, mit ajándékozott az ünnep,

szívmelegség volt, mi befogadott.

Jelenlévők és akik távol ültek

éppen, alkothattunk egy csapatot.

Kalandoztam terekben és időben,

közben pedig álltam a helyemen.

Ünnepeltem ragyogást, és erősen

átgondolhattam a történetet.

 

Füri Rajmond Lakó vagyok

Hiszel-e a vallomásos szónak?
Elrebegett, könnyes siratónak,
mely sajátját tőled visszakérni
nem siet, de viszonzását méri.
 
Hiszel-e az ébredés hamvának,
álomittas, boldog illatának,
melyben ébred, lassan nyíló szemmel,
folytatásra váró szerelemmel?
 
Hiszel-e az égre futó Napnak,
felhők között játszó madaraknak,
kiknek tollán fény tükörben villan
arcunk akkor, döntő pillanatban?

Hinned kell! Ezt úgysem magyarázom.
Hitem nélkül hideg ráz, és fázom,
mit kerülj el. Legyél nekem szikla,
honnan ugrom kitárt karjaidba.
 
Mélységeket járok be egészen,
hol vágyaink zúgó tengerében
életrajok kergetőznek százan,
táplálékuknak örülve, lágyan.
 
Lakó vagyok, azt a mindenségit!
Múlatom időmet az estéig,
addig, amíg a természet mondja,
hogy fürödjek tovább, egyhuzamba’.

 

Fűri Rajmond Tárgyak

Megszületve egy múzeum fogad:

megválogatták a bútorainkat.

Látogató már kezdettől akad,

rokonok, barátok sűrű sorokban.

 

Közvetlenség, intim a kapcsolat,

őszinték vagyunk a kedves tárgyakhoz.

Szótlanságuk hűségükre utal:

többször tanulhatunk kritikájukból.

 

Megérzik a napok hangulatát:

legbelsőbb titkainkban is olvasnak.

Szenvednek lakóik indulatán,

s nem vájkálnak megunt, terhes múltakban.

 

Értékeket őrizhetnek, sokat:

hajlamosak az ötletes rejtvényre.

Példás, ahogyan tárgyilagosak:

bárki számíthatna tőlük részvétre.

 

„Hely szelleme”, mondjuk róluk, mikor

kétségeink támadnak, és nem tudjuk

felmérni az intelmüket, s inog

tájékozatlanul a Föld alattunk.

 

Most köszönöm finom jeleteket,

és a tanácsot, a ki nem mondottat.

Társaságtok olyan gyülekezet,

melyben, aki akar, békén lakozhat.

Fűri Rajmond Passió

Tegnap este hallhattunk passiót,

nagy hatással volt a bachi zene.

Megfeszítettek isteni fiút,

s felrémlett a korszak története.

 

Rabszolga volt az akkori tömeg,

fegyver által kényszerítve a rend.

Azt keresték, ki adhatna hitet,

és békét, amelyben zajlik a csend.

 

Megosztottság ma is kötelező:

elvész, ki a versenyben lemarad.

Rabszolga a karddal vitézkedő,

és az is, aki parancsot kiad.

 

Gondolkodók középen valahol,

köszönik, mit az élet adagol.

Fűri Rajmond Százhetvenhét

Százhetvenhét éve volt, hogy

utca lett az ország háza,

s pontos beszédet kezdett a

korszak legszebb ifjúsága.

 

Hangos szóval azt hirdették,

mi lehessünk úr e házban,

s megélhetést kapjon, aki

itt született, e hazában.

 

Testvériség jelszavával

ölelkezhettek a hívek,

s a szabadság illatával

feldobogtak mind a szívek.

 

Hányszor tűztük magunkra ki

jelvényüket, a kokárdát,

győzve saját magunkban le

bizonytalanságot, árvát.

 

Általános összefogás

állíthatja feladatunk,

melyben ott a bizonyíték,

hogy ugyanaz akaratunk.

Nincsen itt vak, ki nem látná,

hogy miből állhat az élet,

mely nem előny, s nem is hátrány

annak, ki önzésnek élhet.

 

Önzés a köz javát nézni,

miből maga töltekezhet,

s örömében tudja: ifjak

jövőjükkel ölelkeznek.

 

Százhetvenhét év repült el,

lássuk immár folytatását:

nyitott szemmel, bízó szívvel

építve világ világát.

Garai Péter Sándor Szeretnék

Epreskertbe beköltözni
egy szobor ölébe fejem
ráhajtani csupasz mellére
elaludni örökre

Fűri Rajmond Január és február

Gyorsan elolvadt a havunk idén.
Nem is volt csontig hatoló hideg.
Néhány éve nagyon enyhe a tél,
Ezt a romlást ugyan ki érti meg?
 
Olvadozik a sarkkörök jege,
gleccsereink miatt sírnak hegyek.
Vad viharok dúlnak, s a tengerek
pusztítását nyögik a szigetek.
 
Égi állások voltak esemény:
bolygók jöttek egymást köszönteni.
Lestük őket, kérdezve: van remény?
 
Távolokban látszik az emberi?
Január és február. Itt a nyár.
Józanságunk fanyalog. Visszajár.

Fűri Rajmond Válogatok

Mindenféle eszembe jut,

válogatok.

Csúnyát dobok a szemétre azonnal,

irányában nem vagyok bizalommal.

Valakinek főhet feje,

mégiscsak jobban illene

az emberhez a szépség.

 

Azt se bánom, hogyha nemes,

válogatott,

példának okáért mindjárt beszéde:

mutogasson először is szívére.

Legyen bátor, és tegye ki,

akkor hiszem, hogy emberi

lesz megnyilvánulása.

 

Pár százada kirakodó

vásárban él,

aki kapott emberformát a Földön.

Nem csak testi szépség számít, könyörgöm.

Igen, vannak a lelkiek.

Birodalom. Kész rengeteg,

jelenünk tudománya.

Nagyon is veszélyes terep,

az sejthető.

Szeretünk dúskálni lelki javakban.

Komolykodva hivatkozni szavakra,

miket aztán eldobhatunk.

Tárgyalásokon az adunk,

tapsoljon a közönség.

 

Tudjuk vajon, mekkora tét,

mi itt forog?

Megpróbálták tanítani az ősök,

kesztyűs kézzel nyúlni közös örömhöz.

Ma is tart ez a folyamat.

Megnyugtathatom magamat:

jövőnk tele virággal.

Fűri Rajmond Érés

Látványosnak nem mondanám. Azért

elgondolkodtam azon, hogy független

hatalom bejelentés nélkül érte el

szükségesnek tartott érésüket,

és csak edzettségükről látnám szívesen

a magabiztosságot, hogy észrevegyék

lopakodó árnyékukat, amely

tulajdonképpen nagyon szórakoztató.

 

Védettséget az immunrendszer ad:

átfogó, hosszú távú folyamat

előképe, mikor szabálytalan

udvarlásba kezd a változni készülő

elégedetlenség, a nélkül,

hogy számítana a begyakorolt,

folytonosan megújulásra kész,

ezért szokatlan elégedettségre.

Fűri Rajmond Sietve

Fából vaskarika,

ha a költészet kérdez,

és amit tudnia kellene,

abban bizonytalan?

 

Birtokában van

az összes képlet:

álom, ábránd, a képzelet

szabadsága övé,

 

csak meg kéne osztania,

hiszen sokszoros a világ,

amely az otthonunk,

s ő lakik mindenütt.

 

Mi utána megyünk,

hallgatva a szavára.

(Mai divat szerint

az olvasás a gyakoribb.)

Barátját, ha megfigyeled,

márpedig abból van elég,

látni fogod természetét,

s leteper a vonzalmad.

 

Ez a szó ereje.

Művelve lesz tiéd

kérdésedre a válasz: verset

beszélj, és abban bármit kívánj!

Fűri Rajmond Gyertyagyújtás napján

Voltak, kiket nem ismertem. Csak az apám

sírt utánuk, mikor, ritkán, kenyérről

eszébe jutott, hogy az nincs, evés során.

Felnőtté lett a tíz gyerek, a nincsből.

Hallgathattam estéiken a zsivajuk,

bújhattam be én is kemence sutba?

Mutogattam volna nekik a nagy hajóm?

Befogadtak talán? Azt vajh ki tudja?

Emlékeket felidézni van ez a nap.

Örökség lesz, ami belőlük megmarad.

Első házban feküdt kiterítve, halott

bajsza alatt majd leesett az álla.

Asszonya, a nagyanyám, ki sirathatott

több életet, istenhez szólt fohásza.

Húsz év előnyével sokszor az volt hitem,

hogy tudását és erejét átadja.

Földből élni szólt élete, és azt hiszem:

láncszem volt, mely kapaszkodik a múltba.

Hány emléket idézhetek, ha ez a nap

örökségeket csomagol, végül megad.

Ellágyulok róluk szólva. Anyám, apám

el sem mentetek, mindig is itt vagytok.

Láthatom a szemeteket: titkos a vágy,

melyet unokáitoknak álmodtok.

Kívánságotokat érti ez az idő,

történelem, igazsága akadna.

Meddig emelitek bátran, nő az erő:

kortalanul léptünk be a szabadba.

Hogy lehetnétek ti emlék, mikor a nap

azt mondja: a szellem örök élő marad.

Kit hagytam ki? Szeretnivalókat, sokat.

Róluk is szól napközbeni beszédünk.

Meg kell idézni, bár némelyik látogat,

s kéretlenül súgja: ilyen a képünk.

Emlékekre való e nap, gyertya is ég,

lángja világít, kutatja: merre, s miért?

Fűri Rajmond Hangyavár

Nagyon hosszúnak tűnt a menetük.

Bokor tövén álló bolyból vonultak.

Hatalmas volt az a rakás, a vár,

amit összeeszkábáltak maguknak.

Mint a gépek, fáradhatatlanok.

Nézve őket ezt gondoltam magamban.

Feltűnt hirtelen, hogy ez rohanás,

s lett kérdésem: vajon miért szaladnak?

Vihart várnak? Érzik a nagy esőt?

Özönvizük elől menekülnének?

Hol lehet az Ararát, a hegyük,

és a Noé-bárkájuk már elkészült?

Menekülnek, vagy a munka a gond,

szaporulatot kellene etetni?

Nagy a család, kevés az élelem?

Késedelmet forrongás tud követni.

Mit látok ott? Ezek egymást ölik?

Egész seregek pusztulnak halomra.

Kiáltanék! Ezt már ne, gyerekek!

Vajon ki hallgatna ember szavamra?

Látom aztán: csillapodik a harc,

s elfogadják egymást a derék hangyák.

Azt várom: a békekötés után,

a várukat együttesen uralják.