2020. szeptember 19., szombat

Fűri Rajmond Festmény 12

Lépj be, s lásd, ez boszorkánykonyha.

Itt fortyog az igazságnak ital.

Hogy meztelen? Persze, mi volna?

Amit képzel, azt is tisztán bevall.

Szemmel látod magad, hitetlen,

Csak az őszinte nem csodálkozó.

Gondolod, hogy itt a véletlen

Gúnyolódik rajtunk, a csúfoló?

Ki lubickol ekkora kádban,

Kinek vállát nyomja ilyen kagyló?

Volna embernek ott virága,

Ahol masszírozza hátán a ló?

Burokba hiába is bújna,

Utoléri mindentudás nyila.

Láthatsz szolgát, s látod azt úrnak,

Kinek teste szörnyeknek lakoma?

 

Állatnak számtalan családja

Tanú, hogy mi mind ilyenek vagyunk.

Az út lefestve azt mutatja,

Ahogy gomolyog magában fajunk.

Mindenütt a rafinált fegyver,

Jelzi, hogy elszabadult indulat

Teszi dolgát, mikor az ember

Zajong, és kéjjel eltelten mulat.

Pedig szelídség volt először,

Hol Édenben állt a közös virág.

Szirmain édes, fájó gyöngyök

Sora, és nektárja csöpög miránk.

Azóta nyargalászunk körben.

Dicsőítés jut eszünkbe. Kijár.

Azért másik ilyen tükörben

Részünk nincs. Egyedülvalóan áll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése