Fűri Rajmond Fakó, szürke november

Fakó, szürke november,
napok óta nem száll madár.
Ki látja, a Nap merre jár?
Nagyon fakó november.
Alig kopognak az utcákon léptek.
Megvastagodott az avar.
Unott a szél, tölcsért csavar,
hogy úgy látsszék: azért van még itt élet.
 
Lássuk csak, mondja egy hang, csukott szemmel.
Érzéssel tapogat.
Óvatos, mint a vak,
aki csak beszélgetne a veszéllyel.
Lelassult a szívdobogásunk.
Halmokban összegyűjtve
gondolat vár a rendezésre,
ahogy az éjszakai álmok.
 
Vajon milyen a másik teste?
Szemében majdnem fekete a barna.
Mintha közeledne, vagy azt akarja,
hogy siessek feléje?
Nyissunk hát ablakot, nem bánom.
Hozzászólni is lehet, akinek
ültő helyébe hoznak híreket
az apró tények. Úgy hírlik: látnok.
 
Erre is való az ilyen idő:
megtudni, hogyan lesz mából a holnap.
Felejtsük el, hogy csak és kizárólag
akaratunktól függhet a jövő?
Elszáradt asztalunk sárga virága.
Valamivel készülni kell a névnapokra.
Legyen, aki az újságot olvassa,
és válaszoljunk ősrégi talányra.