Felütés, válasz

felütés:

Valami elromlott

Valami nem jó

Beleesett a

Levesbe a hernyó

Vagy belehullt egy

Otromba hajszál

Mikor a levesen

Egyet kavartál

Valami elromlott

Valami furcsa

Titkos rekesznek

Hol is a kulcsa

Szitáló köd száll

Ajtókig mászik

Az aki künn van

Végleg elázik

De jön az Új Év

Új kalapot hoz

Régit a sutba

Foltot a folthoz

Tetődre házat

Kezedbe teknőt

Juszt is köszöntsed

Az uj esztendőt

Fűri Mária

válasz:

Fűri Rajmond

 

Elrontottad, így a helyes,

miután a te életed,

és a tiéd csak úgy marad,

ha érvényes minden szavad.

Másra fogni könnyű, néha

mit tehetne mást a béna.

Aki bátor, felvállalja,

hogy övé a java s kínja.

Újra kezdi, ha szükséges,

okosodva, látva szépet.

Aztán vigyáz járva-kelve,

mikor örömére lelne.

Beszédbe kezd a Sorsával,

nagyhatalmú cimborával.

Együtt sírnak és nevetnek,

táplálva az Életkedvet.

 

2022. 12. 30.

Fűri Rajmond Mind ugyanaz

Szédült ez a decemberi

langyos idő,

szinte meleg.

Karácsonykor hó kellene.

Sehol a fagy,

nincs is hideg.

Köd szitál, és az utakon

lesz gyakori

a baleset.

Ki teszi ezt? A fájdalom

mire való?

Honnan ered?

Megkönnyebbülésünk nevet,

s ami teher

földre kerül.

Gondtalanságba merülünk,

s építkezünk

mélyen, belül.

Hallgatásaink közösek.

Élmény beszél.

Tele kosár,

mint vásárban, kikiabál:

olcsón adom,

kicsi az ár.

Növekedésünkre jut az

energia,

s a tudomány

tartalma leülepedik:

sűrűsödik

titok, talány.

Te tudtad ezt, názáreti?

Ünnepeid

hódítanak.

Nincs egyforma köztük, s mi más

az látható:

mind ugyanaz.

Thomas Hardy Karácsony körül

Az eső sávosan dőlt,
Nem voltam túl vidám;
Homályba vont az alkony,
Az út halvány, sivár.
Bokrok buktak előre,
Ha jött egy szélroham,
Mintha magvető szórna
Rájuk egy-egy sóhajt.

Mellettem egy vidám hang
"Boldog Karácsonyt" -- szólt.
Majd mögülem kibukkant,
A tér felé indult;
Egy agyonázott jöttment,
Halk dallamot dúdolt,
S határozottan lépdelt
A városkapuhoz.

Fordította: Fűri Mária

Thomas Hardy
Christmastide

The rain-shafts splintered on me
     As despondently I strode;
The twilight gloomed upon me
     And bleared the blank high-road.
Each bush gave forth, when blown on
     By gusts in shower and shower,
A sigh, as it were sown on
     In handfuls by a sower.

A cheerful voice called, nigh me,
     "A merry Christmas, friend!" --
There rose a figure by me,
     Walking with townward trend,
A sodden tramp's, who, breaking
     Into thin song, bore straight
Ahead, direction taking
     Toward the Casuals' gate.

Kép Fűri Eszter (részlet)

Steszkó Juli Egy régi karácsony

A karácsony szeretete,

Beleivódott lelkembe.

Egyszer még kislány koromban,

Talán ötéves, ha voltam.

Emlékeimben tisztán él,

Az a gyönyörű téli éj.

Olyan jó most emlékezni,

Egy kicsit gyermekké lenni.

Már a délután is eltelt,

Szívem egyre vadabbul vert.

Édesanyám lámpát gyújtott,

Hozzám közelebb húzódott.

Szelíd hangon elmesélte,

Úgy, hogy gyermek is megértse.

Miről is szól a karácsony,

Még ma is szépnek találom.

Közben végezte a dolgát,

Félretette minden gondját.

Készítette a vacsorát,

Én meg csak vártam a csodát.

Kemencében sült a kalács,

Fehér abrosz volt asztalán.

Rajta állt egy öreg lámpa,

Idejét már megszolgálta.

Már a fenyő volt csak hátra,

Édesapám akkor vágta.

Behozta a kis szobába,

Havas volt még minden ága.

Szaloncukor, alma, dió,

És még sok egyéb földi jó,

Minden felkerült a fára,

Ami csak volt a kosárban.

A végére olyan szép lett,

Mit egy gyermek csak remélhet.

Csodálattal néztem a fát,

Senki annál szebbet nem lát.

Mikor a zaj elcsendesült,

Karácsonyi ének csendült.

Ablakunknál énekeltek,

Bejöttek, ha fényre leltek.

Eljutottak minden házhoz,

Rokonokhoz barátokhoz.

Kántálva Istent dicsérték,

Hegedűszóval kísérték.

Mások jöttek betlehemmel,

Vártuk őket szeretettel.

Előadták játékukat,

Megtisztelték hajlékunkat.

Túl sokáig nem időztek,

Még mások is várták őket.

Ahogy jöttek tisztességgel,

Úgy távoztak békességgel.

Csodaszép volt akkor este,

Életemet szebbé tette.

Soha el nem felejtettem,

Szívem mélyébe rejtettem.

Fűri Mária A hervadt koszorúk szépek voltak

Vitte egymás után a koszorúkat

Segítséget kapott volna, de nem kért

Sérelem munkált benne, nem volt ez ritka eset

Kifelejtették belőle a csillapítót

De a nap olyan barátságosan sütött

A hervadt koszorúk szépek voltak, biztatók

Látod-e mennyien szerettük?

Így aztán inkább jólesett a cipekedés

A kereszt mellől hiányzott a borostyán

Visszasétált a temető elé

Szétterülő fehér virágokat vett

Éppen lefedték a síron a csupasz földet

Leült. A kővel fedett sírra, szemben

A nap úgy sütött a borostyánnal fedettre

Hogy életre keltette a halottakat

Nem volt ez misztikus jelenés

Nem szóltak hangok, mint az apja halála után

Csak úgy voltak, körüllengte őket a derű

Fűri Rajmond Mire gondolhatott

Ült a Zenepavilon szélén,
a lépcsőhöz közel,
ahol fakuló sapkájában
tán színekre figyel.

Beszédére volnék kíváncsi.
Témát kereshetett.
A fénykép azt mutatja, hogy hallgat.
Láthatott képeket.

Nem múlik el elevenségünk.
Vagy ez csak tévedés?
Van úgy, hogy felfelé kell lépnünk,
s az igazunk kevés?

Mire gondolhatott? Mondhatná!
Tudhatja a barát,
távol élve temérdek évet,
társa gondolatát?

Pipafüstbe bújik az emlék,
pár év együttlakás,
mikor szabadon barangoltunk
téren s időkön át.

Számítanék a tanácsára.
Nem új e vallomás.
Vele beszélnem ma már nem több,
mint egy álmodozás.

 
2022. 11. 19.