Kiskoromban amikor a mozi játszotta láttuk a POPEY c. mozit a hugommal és az apukámmal amikor még egész kicsik voltunk. Az apukámnak a valóságban úgy emlékszem majdnem olyan vastag volt az alkarja mint Popeynek a filmben csak nem volt rajta vasmacska tetoválás. Robert Altman aki a filmet rendezte a Popey után sokáig nem kapott újabb munkát akkorát bukott a film anyagilag a pénztáraknál és később se lett belőle kult kategória de nekem tetszett úgy ahogy volt és erről akkoriban semmit se tudtam(nem olvastuk a Filmvilágot). Még most is tetszik benne hogy egy családi mozit így kiforditott magából és Altman miután megint rendezett az évekig tartó szilencium után ott folytatta ahol abbahagyta de mégis valami megváltozott a filmnyelven amit később beszélt mintha még több rétege lenne vagy csak populárisabb közérthetően is fogalmaz amitől nem lesz kevesebb ellenkezőleg. Szeretem a késői Altman filmeket. Különös hogy az egyik zenei motívum ami az egyik kedvencem(időről időre felbukkan) a Suicide is painless című is Altmanhoz kötődik. A testvére (vagy a fia?) írta a humanista háborús eposzhoz amivel mozis karrierje indult. A vastag alkar rátetoválva vasmacska alatta szalagon szaggatott vonalú írás 'Suicide is painless'. Kilépve a napsütésbe ami akkor szikrázik leginkább a világon amikor kilépsz a Mártírok útján a nyolcvanas évek derekán a Bem moziból hunyorogva az átmenettől éles vágás a mozi sötétje a szemed ahogy megszokja a fényt - az idő robog - kétütemű autók szmogjába fellélegzel hallod ahogy a villamos a kanyarba befordul fém sikít fémen megszomjazva a pattogatott kukorica sójatól a szádban emúlhatatlan tündöklő mozis élmény még ott kavarog a retinád mögött az agyadban mosolyogsz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése