Megcsordul borom, rabul ejt illata,
kortyintva megreked rohanó korom,
s felvillan létem sok szép pillanata,
- még a bánatot is félkézzel fogom.
A fehér, savakkal telt friss zamata,
míg a muskotályban karakter csobban,
fakón csillan a rozé árnyalata,
s egy rubin szikrázik a vörösborban.
Ily gyönyörű nedűkkel áldott meg az ég,
dolgozott Isten, szőlő, gazda, a föld,
hogy ihassuk az áldott gyümölcs levét.
Örülünk, míg fent a kék, lent meg a zöld,
pedig mámorban elönt a fényesség,
s rád tör, egy mindent átható békesség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése