Mórotz Krisztina A vörös szoba

1.

A vörös szobában ténykedik Alíz, egy tálon rendezget gyümölcsöket. Fekete pulóverben és fehér szoknyában. Ő találta ki a vörös szobát, vörös a tapéta, kékek rajta a virágok, de ugyanez a színösszeállítás köszön vissza a terítőn is. Látszik, hogy ez a szoba a lakóival harmóniában áll.

Alíz nem is olyan régen jött haza szokásos sétájából, mindennap megtette ezt az utat Matisse kedvéért, akinek kecsketejet vitt, bizony ő a nagy Matisse testvére. Ma elfelejtette a kecskesajtot, és a túróért is úgy rohant vissza. A vörös szoba Henrié, ha hazajön a szülői házba, akkor a vörös szobában lakik. Matisse-nak 1890 nyarától vakbélgyulladás miatt egy évig kórházban kellett feküdnie. A szomszédos ágyon egy szövetgyáros fia tájképeket festett, és az ötlet, hogy ő is fessen, hamar ki is pattant a fejéből. Ez még húszéves korában történt, máig emlékszik a napra. Most viszont hazajön, és festeni fog. Alíz már alig várja, hiszen a nővére, és azt a szobát festi, amit ő rendezett be nagy gonddal. Kettejük közül Alíz az idősebb, de ez nem látszik meg rajta, sőt az sem, hogy vénlány. Gyermekkorukban mindig együtt játszottak a szomszéd 11 gyermekével. Karikáztak, felfedezték a kőbányát, Le Cateau-Cambrésisben, és az észak-franciaországi kis város kiapadhatatlan volt

a természeti kincsekben, reggeltől sötétedésig nyáron együtt játszott a csapatnyi gyerek. Matisse szülei nem voltak gazdagok, vetőmagot és festéket árultak kis vegyesboltjukban.

Tavasszal volt a szezon ilyenkor Alízt és Henrit is befogták  a szülők nevelési célzattal,

eladni ezt azt,  tudták, hogy gyermekeik fogják tovább vinni a boltot. Alíz akkor már az Üvöltő szeleket olvasta, és esze ágában nem volt boltoskisasszonyként leélnie az életét, elhatározta, hogy írni fog. Mindennap elővette a gyöngybetűkkel írt kéziratát, a regény már több mint a felénél tartott, most éppen elakadt, de nem  volt tehetségtelen Alíz, vele született ösztöne minden giccset és túlírást került. Regényfolyamot írt mindennap. Henri pedig festett, jól megértették egymást, hagyták egymást élni, azt a bizonyos magánszférát tiszteletben tartották, nem volt tabu köztük. Alíz szerette volna, ha Matisse megnősül, és most ez a vágya teljesült! Végre feleségül vette 4 éves kislánya anyját. Alíz ennek őszintén örült, most, hogy az asszonyt is megismeri személyesen, átadja Henri vörös szobáját nekik, amíg átutazóban nála szállnak meg. Londonba tartanak, hogy megnézzék William Turner festményeit.

Ekkor már Párizsban laktak Matissék, de nem jöttek vissza  Londonból Párizsba, inkább Korzikára utaztak tovább. Alíz mindig hosszú leveleket írt nekik. Tájképeket, csendéleteket, enteriőröket festett Matisse.

A Földközi-tenger fénye új ragyogással töltötte meg színeit. Ősszel aztán megszületett Henri Matisse fia Jean. Második fiúk a keresztségben a Pierre nevet kapta. Matisse asszonya divatáruüzletet vezetett, a jó Alíz  bizony sokat ingázott Franciaország és Korzika között, hogy valamelyik égetnivaló rosszcsontra vigyázzon. A könyvét kiadták,  írónő lett.

Gertrude Steinhez hasonlóan művészeti szalont hozott létre, és felesége lett Matisse festőbarátjának. A vörös szoba időközben Alíz dolgozószobája lett, irodalmi szalon ide, vagy oda. Később  Henri lánya örökölte meg 15 éves korában  ezt a fauve-ista szobát. A szoba valami nyugtalanító hatással bírt, mert Therese a költészetet választotta magának. Az  ablakon bekukucskáltam a Matisse család ősi házába, de ezt remélem, senki nem veszi zokon.

A vörös szoba időközben Alíz leányának szobája lett, ő is itt serdült gyönyörű nővé.

Matisse életét teljes mértékben a festésnek szentelte, idős korára elhízott, háklis lett. Mindenhol a "tiszta" színeket kereste. Az utolsó, aki birtokolta a vörös szobát, maga Henri Matisse lett, itt halt meg, éppen amikor a novemberi nap kis fénypászmája végigfutott a szobán.

Becsey Zsuzsa koncertje 2017 09 07 Köntés Pincegaléria Sepsiszentgyörgy

Kántor Zsolt Az idő is szó

(Szövi valaki)

Koppant valami, talán valami gumi elpattant a kalapdobozban, de lehet, hogy a golyóstoll-rugók is gyanúsak voltak s a lomok között rejtőző vekker még inkább. S amikor felnyitottam a tarantellás fémtartályt, csak a tarka, műanyag bábukat láttam, meg a pöttyös dobókockákat. Eltűnődtem, a kacatok közé dobhatnám nyugodt szívvel az elmúlt hetet, az egyre unottabb ambivalenciát. Selejtezhetném az aggályokat, a vonakodást. Mert az idő is csak szó. Az idő is csak szövés. Az idő nélküli időben lehetne ez talán másképp. Ha elfelejtenénk, hogy irigy, hipokrita e násznép. Hogy egyetlen dolog érdekli a krupiét: az árrés. Elfelejtettem, mit akartam mondani. Rögtön belém hatolt az a különös indulat. Ami az érzések opál üvegén át rám néz. Viszont ahogy a jobb gondolatok megjelentek a fejemben, rám ugrott a hit. És elfogott a szokatlanul derűs megnyugvás. S eltűnt az álmosság, ami amúgy is labilis.

Must

Digitális Kalamáris Kiadó
2015. Szarvas

Kántor Zsolt A pillanat tekintete

Itt van a félregombolt égbolt

Kódokkal teli öblös csillagkupolája

Ami folytonosan szakadozik és mégis ép

Olyan, mint egy mindent átfogó tekintet

A pillanat pillantása

A flexibilis plafon és a túlnan szembogara

Nézi ahogy a lépcsőház előtt állsz –

Miután végeztél a szemetes zsákkal

Szoknyádat emelgeti a szél

Hogy lássák a kóbor ebek a combjaid

S az Úr visszahúzódik a szobájába

Ül a fotelben és babrálja a Rakéta porszívót

Közben a feltoluló emlékek

Megszállják az elme legeldugottabb odúit

S az érzések megfricskázzák

Az éjszakára reflektáló lelket

Az idő le van jegelve mint a kelbimbó

S ez egy drámában a látszólag indifferens momentum

De tegyük át a teljes kontextust

Egy másik szituációba egy másik ágyba

A tiédbe aki a szemetesvödörrel csinos combokkal

A város szívében álldogálsz

Ölbe véve egy macskát aki épp arra járt

A konténerből kék szótövek

Illata száll

És a realizmus erodált

Gondolod és a másik oldalon

Egy busz megáll

Must

Digitális Kalamáris Kiadó

2015. Szarvas

Fűri Rajmond Egy dátum

Fűri Mária: azaz

Mennyit érsz?
Azt csak az idő, azaz Isten
Dönti el úgyis

Fűri Rajmond Az időről

Napok 75.

Az intenzív léthez a közeg már most el akar jutni. Ahogy az időt is azonnal el szeretné sajátítani. Úgy közelítve az elsajátítás teljességét, hogy annak – a teljességnek – egy elérhető formáját most valósítja meg. Nem a képzelet és a hit együttes jó-szolgálatáról és erejéről beszélek, hanem a valóságos megvalósításról, illetve annak közelítéseiről. Amelyek a közeg kiteljesedésének adják meg a formáit, teljes tudatában annak, hogy az idő elsajátítása csak a jövő elérhetetlenségében lehetséges. Annak a jövőnek az elérhetetlenségében, amelynek a jelenben adottak a közelítő alakjai, amint fentebb említettük. Az ellentmondást a közeg két létezési formájának ideje teszi megszüntethetővé, és ad magyarázatot az elfogadására. Az egyéb idők értelmezésére is érdemes figyelmet fordítanunk. Az egyénnek saját ideje van, amelyet „belső idő” névvel jelölhetünk. A közösségnek is lehet ilyen egyedi, csak rá jellemző ideje, és ezt „köztes idő” névvel illetjük. Ahogy a teljes közeg is bír önálló idővel, amelyet a külső, az objektív időhöz rendel, és ezért ennek kijár a „növekvő idő” elnevezés.

Ha a mércére tekintünk, akkor kijelenthetjük, hogy a rendezettségek a „belső időt” és a „köztes időt” a „növekvő idő” ismeretében segítik, és ennek keretében függetlenségüket és együttműködésüket egyaránt támogatják. Legalábbis az aktuálisan létező „növekvő idő” szerint ez látszik a leginkább érdekükben állónak, amelyet a közeg is kötelezőnek tart. Ha a „növekvő idő” az objektív, a külső idővel azonossá válik – amikor a közeg az időt elsajátította -, akkor csak emlékeznie kell azokra a közelítéseire, amelyek egy-egy adott pillanatban kerültek közel ahhoz, hogy az időt birtokolják. És ez úgy volt lehetséges, hogy a „belső idő” és a „köztes idő”, amelyek együtt a „növekvő idő” összeadására, előállítására alkalmasak, szabadon volt kibontakoztatható, kiteljesíthető, az aktuális rendezettség vagy rendezettségek megfelelő minősége szerint. És akkor tudjuk, hogy az egyén és a közösség ilyen kiteljesítése – és vele együtt az idő elsajátításának közelítése – a reprodukciót vállaló gyönyör és a versenyt vállaló tudatosítás együttes folytonosságában lesz elérhető. Lehetséges lenne, hogy vannak a ma közegében rendezettségek, amelyek lehetővé teszik az ilyen szabadságot, és általa az elsajátítás közelítését? Nem csak a képzelet és annak csúcsa, a hit az, amely a jelenbe hozni képes a végtelenben elérni tudott birtokba vételt, vagy annak közelítő alakját? Ha sikerülne feltételeket megállapítanunk, amelyek teljesítésével a rendezettség képes hozzájárulni az egyén és a közösség ideje független és befolyásolatlan meglétéhez, akkor választ is adhatnánk feltett kérdéseinkre. Csupán az idők függetlenségéről és szabadságáról illene még néhány szót ejtenünk. Hiszen nem ártana fogalmat alkotnunk arról, hogy miért is jó a szabad idejű egyén, és milyen előnnyel jár a közösség számára, ha idejével szabadon rendelkezik. Ahogy a függetlenségeik értékét is érinthetnénk, a jobb értés, a többet tudás érdekében. Amiből kiindulunk, nyugodtan mondhatjuk, hogy szokásunk szerint, az a két létezési forma elválaszthatatlansága. Amelyek közös pontja és összekötő kapcsuk a reprodukció és a gyönyör. Igen, ez a közeg reprodukciója, és egyúttal a közeg gyönyöre. Még akkor is, ha nem könnyű az egyénei – a kétnemű egyénei – reprodukció érdekében kezdett együttműködésében és gyönyörében egyszerre látni egyéni és közösségi valamint a közegre vonatkoztatott megvalósulását az említett megnyilvánulásoknak. Pedig ezeknek a szabad választáshoz kötött megvalósulásai teszik lehetővé, hogy az idő elsajátításáról, illetve ennek az elsajátításnak a közelítéséről beszélhessünk. Amennyiben egy rendezettség biztosítja az ilyen befolyásolatlan választást, amely az evolúció helyettesítésének számít egyúttal a közegben, akkor közel jut a teljes közeghez, amely az idő birtoklásában kerül célja eléréséhez. Már „csak” a reprodukció új és még újabb generációi létéért kell a rendezettségeknek a versenyt biztosítaniuk, talán nem is szükséges ezek után külön hangsúlyozni, hogy: a szükséges szabadságot biztosítva.

Péter Béla Elveszve

Zizeg és susog

a náderdő. Téboly-zaj.

Szél húzta vonók.

Apollinaiere Búcsú

A hangaszál mostantól enyém

ősztől kaptuk a parte cédulát

sodródsz bárhová, sohse felém

hangánk korát lélegzem én

míg öltik az utolsó ruhát.

Kerek Gábor fordítása

Pap-Klára Márta Próba

A szikla előtt

egy karcsú csipkebokor

kacéran táncol.