1.
A vörös szobában ténykedik Alíz, egy tálon rendezget
gyümölcsöket. Fekete pulóverben és fehér szoknyában. Ő találta ki a vörös
szobát, vörös a tapéta, kékek rajta a virágok, de ugyanez a színösszeállítás
köszön vissza a terítőn is. Látszik, hogy ez a szoba a lakóival harmóniában
áll.
Alíz nem is olyan régen jött haza szokásos sétájából,
mindennap megtette ezt az utat Matisse kedvéért, akinek kecsketejet vitt,
bizony ő a nagy Matisse testvére. Ma elfelejtette a kecskesajtot, és a túróért
is úgy rohant vissza. A vörös szoba Henrié, ha hazajön a szülői házba, akkor a
vörös szobában lakik. Matisse-nak 1890 nyarától vakbélgyulladás miatt egy évig
kórházban kellett feküdnie. A szomszédos ágyon egy szövetgyáros fia tájképeket
festett, és az ötlet, hogy ő is fessen, hamar ki is pattant a fejéből. Ez még
húszéves korában történt, máig emlékszik a napra. Most viszont hazajön, és
festeni fog. Alíz már alig várja, hiszen a nővére, és azt a szobát festi, amit
ő rendezett be nagy gonddal. Kettejük közül Alíz az idősebb, de ez nem látszik
meg rajta, sőt az sem, hogy vénlány. Gyermekkorukban mindig együtt játszottak a
szomszéd 11 gyermekével. Karikáztak, felfedezték a kőbányát, Le
Cateau-Cambrésisben, és az észak-franciaországi kis város kiapadhatatlan volt
a természeti kincsekben, reggeltől sötétedésig nyáron együtt
játszott a csapatnyi gyerek. Matisse szülei nem voltak gazdagok, vetőmagot és
festéket árultak kis vegyesboltjukban.
Tavasszal volt a szezon ilyenkor Alízt és Henrit is
befogták a szülők nevelési célzattal,
eladni ezt azt,
tudták, hogy gyermekeik fogják tovább vinni a boltot. Alíz akkor már az
Üvöltő szeleket olvasta, és esze ágában nem volt boltoskisasszonyként leélnie
az életét, elhatározta, hogy írni fog. Mindennap elővette a gyöngybetűkkel írt
kéziratát, a regény már több mint a felénél tartott, most éppen elakadt, de
nem volt tehetségtelen Alíz, vele
született ösztöne minden giccset és túlírást került. Regényfolyamot írt
mindennap. Henri pedig festett, jól megértették egymást, hagyták egymást élni,
azt a bizonyos magánszférát tiszteletben tartották, nem volt tabu köztük. Alíz
szerette volna, ha Matisse megnősül, és most ez a vágya teljesült! Végre
feleségül vette 4 éves kislánya anyját. Alíz ennek őszintén örült, most, hogy
az asszonyt is megismeri személyesen, átadja Henri vörös szobáját nekik, amíg
átutazóban nála szállnak meg. Londonba tartanak, hogy megnézzék William Turner
festményeit.
Ekkor már Párizsban laktak Matissék, de nem jöttek
vissza Londonból Párizsba, inkább
Korzikára utaztak tovább. Alíz mindig hosszú leveleket írt nekik. Tájképeket,
csendéleteket, enteriőröket festett Matisse.
A Földközi-tenger fénye új ragyogással töltötte meg színeit.
Ősszel aztán megszületett Henri Matisse fia Jean. Második fiúk a keresztségben
a Pierre nevet kapta. Matisse asszonya divatáruüzletet vezetett, a jó Alíz bizony sokat ingázott Franciaország és
Korzika között, hogy valamelyik égetnivaló rosszcsontra vigyázzon. A könyvét
kiadták, írónő lett.
Gertrude Steinhez hasonlóan művészeti szalont hozott létre,
és felesége lett Matisse festőbarátjának. A vörös szoba időközben Alíz
dolgozószobája lett, irodalmi szalon ide, vagy oda. Később Henri lánya örökölte meg 15 éves korában ezt a fauve-ista szobát. A szoba valami
nyugtalanító hatással bírt, mert Therese a költészetet választotta magának.
Az ablakon bekukucskáltam a Matisse
család ősi házába, de ezt remélem, senki nem veszi zokon.
A vörös szoba időközben Alíz leányának szobája lett, ő is itt
serdült gyönyörű nővé.
Matisse életét teljes mértékben a festésnek szentelte, idős
korára elhízott, háklis lett. Mindenhol a "tiszta" színeket kereste.
Az utolsó, aki birtokolta a vörös szobát, maga Henri Matisse lett, itt halt
meg, éppen amikor a novemberi nap kis fénypászmája végigfutott a szobán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése