Mikor írjam ezt, ha nem a születésnapom estéjén. Nyilvávaló,
hogy nekem, mint halottnak, ragyogó humorérzékem van, olyan amilyen az élőknek
nincs. Szóval még nem jutott eszembe, hogy az összes szomszédomat és a baráti
körömet arra kényszerítsem, hogy betegyenek egy ládába, eltemessenek, aztán
sirassanak három napig, kávé, meg süti, és göngyölt húsok mellett. Nekem
viszont ez a kedvenc állapotom. Mihelyt új helyzetbe kerülök, rögtön így
viselkedem. Engedem lemosni magam, hogy leplekbe tekerjenek, és egy ládába
beletegyenek, amelyben aztán, akár az előttünk meghalt összes többi halott, nem
teszek mást, mint hogy még egyszer meghalok, halálra kacagva magam a sok hűhó
láttán, amit az élők művelnek, és a megnyúlt arcok láttán, amiket az élők
vágnak, mert így érzik kötelességüknek azzal szemben, amit Isten tudja milyen
alapon jóvátehetetlen katasztrófának éreznek minden esetben! :) Amikor anyósom
halálra röhögte magát akkor sütött a nap.
Amikor a Pisis Feró röhögte halálra magát, majdnem
megfagytam, és csúszott a sár, egyébként előttem került vízszintes helyzetbe,
mert zuhogott, és senki nem a koporsót nézte, hanem, hogy mennyire ragad bele a
lába a sárba; Babin magassarkú volt, és a sarka belement tövig a sárba,
húzkodta a topánt, de újabb sárba kellett lépnie, mire a cipőjéből a fizika
törvényei szerint mezítáb lépett tovább. Laja úgy csinált, mintha véletlenül
lenne egy magassarkú cipő a kezében - gyorsan és lehetőleg úgy, hogy ne lássák,
odaadta a cipőt a hölgy kezébe. A koporsóvivők nagyon vigyáztak, hogy Pisis
Ferkó nehogy leessen. Én vártam, mikor esik le, mert sokat kellett mennünk
blazírt pofával, a helyére. De isten az atyám mindenki úgy nézett ki, lehajtott
fejjel, mintha imádkoznának. Mintha. A férfiaknak le kellett venni a
kalapjukat, ez olyan tisztelgésféle, és láttam, hogy a kopasz fejeken hogy
pörög az eső. Eszembe jutott, hogy olyan a fejük, mint a viasz, a viaszról
eszembe jutott az olyan, mint a giccses Szűzmária anyósomnál, ami gyertyából
volt, mielőtt ő is halálra kacarászta magát. Pisis Ferkónak nem volt halotti
zabája, a koporsóvivők már alig várták, hogy vége legyen a szertartásnak. Pisis
Ferkó persze ment volna velük inni, ő akkor nem röhögött, nem tudott mást csak
káromkodni, hogy a Gazsi megissza majd a söradagját. A randa - mert minden
koszorú randa -, halomra lett dobálva Ferkóra, de amit én vittem, azt rosszul
dobták rá, illetve tették, mert legurult a sárba. Na, ekkor tört ki belőlem a
röhögés, felszabadultan, miközben énekelték már harmadszorra az egyházi éneket.
Őrült egy kacagás volt, később ezt azzal magyarázták, hogy nem kaptam levegőt
és megszakadt bennem valami, de ezt már meséltem az elején. :)))) No, azt
viszont nem értem, hogy minek kell a katolikus papnak azt mondani, hogy
imádkozzunk a következő halott lelki üdvéért. Ilyenkor mindenki stikában a
másikra sandít. :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése