garai péter sándor a gondozó

A gondozó, aki a fiút belerúgta a medencébe, pedagógiai célzattal az állatkertben, mokány, barna férfi volt. A negyvenes évei elején járt. Borotvált arcát már délre ellepte a kékes sörte. Mosoly ritkán látszott rajta, kizárólag munka közben, ami mindenek előtt elsőbbséget élvezett. Ahogy a magának való emberek legtöbbje, saját világmagyarázattal rendelkezett, minek összetettsége az évek során egyre kimunkáltabbá vált, visszacsatolás híján labirintusa nem eresztett. Munkája végeztével nagydolgozott, majd a közös zuhanyzó egy rekeszében forró zuhanyt vett. Hosszan folyatta magára a forró vizet, miközben a plafonon formálódó, dohos mintát figyelte, mint megfejtésre váró varázsigét pergamentekercsen. Szekrénye sárgarézszín Elzett lakatját, sárgarézszín Elzett kulcs nyitotta, madzagra fűzve nyakában viselte. Öltözködése nem keltett feltűnést. Tömegközlekedést használt. Ha ült, helyét udvariasan átengedte idősnek, gyereknek, és terhes anyáknak. A végállomáson leszállt, és a nap járásától függően, a napnyugtában, vagy sötétben még egy jó negyedórás séta várt rá, hogy hazaérjen, ahol öregedő édesanyjával éltek haláláig ketten, majd aztán egymagában. Apjára nem emlékezett. Házi kedvence nem lehetett anyja megerősítést sohasem nyert allergiája miatt. Utcájuk talán az utolsó újpesti utca volt, amit még keramit kockakő burkolt, de lehet utolsó az egész városban. A szürke, fodros függöny mögül hallgatta a lépteket, ahogy valaki átvág az úttesten, vagy a járműveket. Száz évvel korábban lovak patkói verték ugyanott a kövezetet. Ha még sütött, a nap fénypászmái természetesen megbicsaklottak a szálló porszemeken, mielőtt világos foltokat, és csíkokat festettek a kikopott szőnyegre. Az árnyak megnyúltak, hogy aztán a szoba sarkába gyűljenek. Kintről egy trafó monoton vibrálása, és a közvilágítás hatolt be. Fekvéshez készülődött, mert hajnalban kelni kellett

Fűri Rajmond Semmi talány

Megszoktam, és most módom van, hogy a párbeszéd

Távollétében legyen lefolytatható.

Megjelenik, nem parancsra, alakja, neszét

Véve látomásnak, aki, s ez hallható,

Folytatja érvei felsorolását, s elém

Gurítja gondolata vásznát, hosszan

Terítve ki, mint árus, jusson időm elég

Csodálkozásra. Mondja is: neked hoztam.

Teremtményem közelembe jön, óvatosan,

Ahogy akarom, és minden szava kedves.

Tudom, hogy ura magam vagyok, és olyan

Érvet sorol, ami egy sem ellenszenves.

Csak bizonytalanságra kell még felkészülnöm.

Miután magamé mértéke s az arány,

És válaszait, sajátjaimat, köszönöm,

Vélve, hogy bennük nem marad semmi talány.

Átalakításra vár türelmes valóság.

Követei nagyon figyelmesek. Tudós

Módszerekkel, gyakorlottan lesik, az álság

Feltűnik-e valahol. Olyan mutatós,

Amikor remegő hang azzal próbálkozik,

Hogy messzire hangzón, nagy erővel zengjen,

S közben önmaga az, kibe beleütközik.

Kevés ember, ki tudhatja, mit üzenjen.

Horváth Tivadar éjjel

papír vagyok nem rajzolt senki össze
bögre vagyok nem tört senki széjjel
nem festettek engem még vérvörösre
mint kiskutya bújt hozzám az éjjel

pohár vagyok de ki nem ittak soha
minaret vagyok nem figyel senki
szikla vagyok nem nőtt rajtam moha
csillagait néha rám ereszti

éles tőr vagyok nem szúrtak még velem
kosár vagyok de nem font senki meg
rádió vagyok de nincs bennem elem
semmi más csak a nappal menti meg

fehér zsebkendő vagyok használatlan
egy üresen álló néma vitrin
amit adtam mindent visszakaptam
aludj el már végre nem segít rím

Mórotz Krisztina Skicc

Nincs kedvem írni, olyannyira nincs, hogy egy egysorost sem szeretnék összehozni és mosolygok, állati lusta vagyok, pofátlanul félresöpröm a papírt és nem írok... Azt vettem észre, hogy a fények, a színek az árnyak, a léptek a csendek... vonzanak a formák, akár egy jó fotó, vagy egy festmény alakjában, két órán át néztem, elemeztem, élveztem, éheztem tegnap Rodin vázlatait, ma Anisch Kapoor tükör gömbjeit és utána Magdalena Abakanowicz a lengyel nagyágyú textilszobrait a red abakant, és a zöld abakant. Modigliani portréinek a szemeit szeretem, az íveit, a vonalait, az arcizmokat, azokat az érdekes dolgokat, amit elmagyarázni nem tudok, ahogy áttűnik a fény egy nem szimmetrikus arcon széppé téve azt. Tudtad, hogy a szimmetria milyen fontos dolog az érzelmeinkben? Imádom a fészen párosítani a színeket, mondjuk a pink árnyalatait Klee képein, egész hideg rózsák ezek, olyanok, mint az én kedvenc virágom a David Austen rózsa... És ugyanígy felteszem a fészre különböző stílusokat. A fotók? Az csoda, egy zsidó hegedülő gyermek cipőjét 10 percig néztem... Beleégnek ezek a harmóniák, amelyek olyan más világok, a tudatomba, és lusta nagyon lusta vagyok megírni egy prózát. Sokkal szebb, amikor csend van, és én reprókat nézegetek, úristen a való életben ezek ezerszer többet mutatnak, mondanak. Festeni fogok vajon, vagy fotózni, esetleg agyagozni, vagy kitör belőlem a csend a szín, a harmónia, a zene, hogy egy versben öltsön formát magára? Hangosan nagy ívet és ritmust leírva?

Mórotz Krisztina Agapé

Tudtad, hogy egy réten azok a fák állnak közel egymáshoz,amelyek jól érzik mások gyökereiben a lelküket ?

A görög haldoklik. Úgy mondtam, hogy meglepődtem saját hangomon.
Aznap napfogyatkozás volt.
A levegő vibrált, árnyékban 35 fok.Láttam a görögöt, ahogy terelte a birkáit. Bőre mint pergamen gyűrött lapjai.
Képzeletem játszik, a képek élesek.

Meghalok, mondta és a kálák kibontották fehér virágaikat.
Meghalok, szólt és kinyílt a kökény.
Meghalok, és lett napfogyatkozás.
Meghalok, és a görög kutyája nyüszíteni kezdett.
Meghalok, és kinyíltak a petúniák.

Isten tarka ege alatt láttam elmenni.
Mindenkinek így kéne végül távozni, fényben, meleg légben, hársillatban. Olyan nagy békében, ahol tudod, hogy az életben mindent jól csináltál.

Szeretnem kell valakit. Ember vagyok.

dokk.hu

Fűri Rajmond Legalább

Milyen vallomás az, amely hihető?

Vagy a hangsúly, a szín számítana?

Nézni a másik szemét, a lüktető

Gondolat áramát? Megindítana?

Lehetne olyan közel, hogy nincs tovább?

Egyek vagyunk, elválaszthatatlanok,

Ami után bármi jöhet. Legalább

Együtt ébrednénk rá arra: ki vagyok.