A gondozó, aki a fiút belerúgta a medencébe, pedagógiai célzattal az állatkertben, mokány, barna férfi volt. A negyvenes évei elején járt. Borotvált arcát már délre ellepte a kékes sörte. Mosoly ritkán látszott rajta, kizárólag munka közben, ami mindenek előtt elsőbbséget élvezett. Ahogy a magának való emberek legtöbbje, saját világmagyarázattal rendelkezett, minek összetettsége az évek során egyre kimunkáltabbá vált, visszacsatolás híján labirintusa nem eresztett. Munkája végeztével nagydolgozott, majd a közös zuhanyzó egy rekeszében forró zuhanyt vett. Hosszan folyatta magára a forró vizet, miközben a plafonon formálódó, dohos mintát figyelte, mint megfejtésre váró varázsigét pergamentekercsen. Szekrénye sárgarézszín Elzett lakatját, sárgarézszín Elzett kulcs nyitotta, madzagra fűzve nyakában viselte. Öltözködése nem keltett feltűnést. Tömegközlekedést használt. Ha ült, helyét udvariasan átengedte idősnek, gyereknek, és terhes anyáknak. A végállomáson leszállt, és a nap járásától függően, a napnyugtában, vagy sötétben még egy jó negyedórás séta várt rá, hogy hazaérjen, ahol öregedő édesanyjával éltek haláláig ketten, majd aztán egymagában. Apjára nem emlékezett. Házi kedvence nem lehetett anyja megerősítést sohasem nyert allergiája miatt. Utcájuk talán az utolsó újpesti utca volt, amit még keramit kockakő burkolt, de lehet utolsó az egész városban. A szürke, fodros függöny mögül hallgatta a lépteket, ahogy valaki átvág az úttesten, vagy a járműveket. Száz évvel korábban lovak patkói verték ugyanott a kövezetet. Ha még sütött, a nap fénypászmái természetesen megbicsaklottak a szálló porszemeken, mielőtt világos foltokat, és csíkokat festettek a kikopott szőnyegre. Az árnyak megnyúltak, hogy aztán a szoba sarkába gyűljenek. Kintről egy trafó monoton vibrálása, és a közvilágítás hatolt be. Fekvéshez készülődött, mert hajnalban kelni kellett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése