Tóth Gabriella Ciklus

Álom

Élesen megmaradt emlékezetemben egy visszatérő álom:

nagyanyám sírjára léptem, és magával húzott a mély. Csúf gnóm dörrent rám, ilyenkor felriadtam. Kínok kínja volt minden estém.

Egy éjszakán megjelent nagyanyám, lágy hangon ígérte, hogy mindig vigyázni fog rám.

Az ezt követő éjjelen a gnóm újból várt. Gyengéden megérintett, intett, hogy menjek vele.

Hosszú lépcsőn felvezetett a külvilágra. Gyönyörű, virágillatú liget tárult elém.

Boldogság fogott el, és csak szaladtam, szaladtam a zsenge füvön.

Palacsintasütő

Vasárnaponként férjem szüleinél ebédeltünk. Ahogy csillapodott éhségünk, egyre beszédesebbek lettek. Fiatalkorukról anekdotáztak.

Apósom sok évi ismeretség után megkérte anyósom kezét ezekkel a szavakkal: úgy szeretlek, hogy lehozom neked a Holdat palacsintasütőnek.

Jót nevetünk a mai napig rajta, pedig ők már nincsenek közöttünk.

Boszorkányok

A 20. század elején a falvak népe még hitt a boszorkányokban. A fosztóban rémtörténeteket meséltek egymásnak az asszonyok. A gyerekek félve bújtak anyjuk szoknyája mögé. Apám levente volt, ő is hallgatta a mendemondákat. Sötétben ment haza. Egyszer csak lerepült fejéről a sapkája. Lélekszakadva futott hazáig. Egy szemhunyásnyit sem aludt. Alig várta a pirkadatot. Aztán hősiesen elindult a tett helyszínére. Messziről látta, hogy a sapkája hintázik egy szárítókötélen. A sapka gombja akadt bele. Többé már nem félt a boszorkányoktól, hiába is riogatta bárki.

Macska

A macskák önfejűek és sértődékenyek. Egyik alkalommal simogatásra vágyott a cicám, de nem volt kedvem hozzá. Először kimászott a 4. emelet párkányára. Leparancsoltam, eloldalgott. Kis idő múlva vettem észre, hogy kitúrta a virágföldet a szőnyegpadlóra. Tudta, hogy ezért nagyon haragszom. Egy órányi duzzogás után ismét hozzám dörgölőzött. Mit tehettem, kibékültünk.

Hipp-hopp

Rokonlátogatásból gyalog mentünk hazafelé. Az út rossz állapotban, gidres-gödrös volt. Egy lyukba lépett hároméves kislányunk, elesett. Azt gondoltam, sírni fog. Ehelyett felpattant, nagyot dobbantott és hadarni kezdte: hoppá Jézus csizmája! Hipp-hopp hepe-hupa, pipi tolla pihe puha. Jót nevettünk.

Áldom anyósom nevét, mert őtőle tanulta.

A sámli

Apám boldogan hozott kislányomnak ajándékba egy maga készítette kis sámlit. Várta a hatást (mint a kisgyermek, úgy szomjazta a dicséretet). A masszív jószág sokat kibírt: volt szánkó, lovacska, kiskocsi. Mikor kinőtte gyermekem, a sámli először a konyha egy zugába, majd tatarozáskor a nyári konyhába került, ott is maradt. Sokáig szem elől tévesztettem, aztán nagytakarításkor megakadt rajta a tekintetem. Eszembe jutott tíz éve meghalt apám. A mosoly az arcán, ahogy nézte a sámlival játszó unokáját.

Lakásunk újra megbecsült tagja lett, valósággal ikon, amelyre már az én unokáim ülnek vagy játszanak vele lovacskásat.

Reklám

A '80-as években nagy divatja volt a KLG gyújtógyertyáról szóló reklámnak. Még a csapból is az folyt.

A motort szerelte párom, körülöttünk lábatlankodott leánykánk. Kíváncsian nézte az apja kezében lévő gyújtógyertyát. Apja megjegyezte, hogy nem jó. Erre megszólalt a kicsi oktató hangon: a motoj motojja KLG dújtódejta. Hja!

A szoknya

nadrágot hordó lány voltam. megszülettek már gyermekeim amikor anyám meglepett egy gyönyörű szoknyával. magasított derék bő fazon. karcsú voltam benne fellángolt hiúságom. viseltem akkor is amikor az oviba mentem gyermekeimért. egyik kezemben bevásárlótáska másikkal fiam kezét fogtam mellettünk haladt nagyobbacska lányom. zebrához értünk a szoknyámat fellebbentette a szél elengedtem a kicsi kezét. ő elindult a zebrán. fékcsikorgás pillanatnyi sokk. az autó vezetője türelmesen hagyta, hogy átérjünk mindhárman a járdára. a szoknyát a szekrény mélyébe süllyesztettem, soha többé nem vettem fel.

Fűri Rajmond Festmény 10.

Kiszolgáltatottak vagyunk mi,

Kiket kétségbe taszít a sötét.

Hová is tudhatnánk elfutni,

Amikor porba döf kegyetlen ég.

Száguldásunknak ez a vége,

S ami vagyunk, az immár csak a múlt.

Gerincünk bátor büszkesége

Törik: kíméletlen csapás lesújt.

Rémült szemünknek nincs látása,

De a fájdalmunk kérdezheti még:

Volna sorsunknak változása,

Vagy elkerülhetetlen ez a vég?

Hangunkból a bosszú hiányzik,

Hűségünk ily sorsot nem érdemelt.

Tekintve létünkre, az látszik,

Hogy voltunk, ki szabadon élni mert.

Teremtőjére néz, s hibáztat,

Mert mindezt látja, hisz itt van közel.

Mi retteg bennünk, az az állat,

Mert az életét most veszíti el.

Megérteni úgy sem tudhatja,

Milyen hatalmas tervnek része volt.

Szépsége s öröme kiadva,

És azokban sebes szélként loholt.

Témáinkat ma festett képen

Árnyalhatja valamiképp tudás?

Hiszen, mint öröksége, kérve

Intett az érzelmi felindulás.

Akkor kezdtünk egymásra nézni,

S a sorsunk közös volt: romantika.

Korunk Földje villámát féli,

S amit kutat: az Univerzuma.

William Butler Yeats A vándorló Aengus éneke

Mogyoróbokrokhoz indultam
Merthogy fejemben tűz égett
Mogyoróvesszőt metszettem
Fonalra fűztem csalétket
Sok fehér pille szárnyra kelt
Kihúnytak lepke-csillagok
A bogyót a folyóba ejtettem
S ni, ezüst pisztrángot fogott

Mikor a földre fektettem
S elmentem tüzet szítani
Valami zörrenést hallottam
Valaki nevem mondta ki
A hal egy gyönyörű lánnyá vált
Hajában almaszirmokkal
Nevem kimondta és futott
Szétfoszlott a fuvallattal

Lapályokon és dombokon
Vándoroltam, de öregen
Is felkutatom, hova ment
Kezét kezem közé veszem
Sétálok a dús fű között
Időtlen út, s a kéz szakaszt
Ezüst almát, mit ad a hold
Arany almát, mit ad a nap

Fordította Fűri Mária

The Song of Wandering Aengus

I went out to the hazel wood,
Because a fire was in my head,
And cut and peeled a hazel wand,
And hooked a berry to a thread;
And when white moths were on the wing,
And moth-like stars were flickering out,
I dropped the berry in a stream
And caught a little silver trout.

When I had laid it on the floor
I went to blow the fire a-flame,
But something rustled on the floor,
And someone called me by my name:
It had become a glimmering girl
With apple blossom in her hair
Who called me by my name and ran
And faded through the brightening air.

Though I am old with wandering
Through hollow lands and hilly lands,
I will find out where she has gone,
And kiss her lips and take her hands;
And walk among long dappled grass,
And pluck till time and times are done,
The silver apples of the moon,
The golden apples of the sun.

https://en.wikisource.org/wiki/The_Song_of_Wandering_Aengus

Dr Kocsis András Körös-parti vihar

Vihar jön – ront be hozzám lihegve
A szél a nádfalak közé.
Izzó villámdrót sötét felhőt
Fűz a tajtékzó víz fölé.

Homok repül. Levél száll. Sötét lesz.
Nyárfalombok fonákja csak fehér.
Futó lányok. Fehér bőrük kivillan.
Nyakukba fújta a zöld szoknyát a szél.

Emily Dickinson Nem volt ez meglepő

Nem volt ez meglepő --
Mondtam -- gondoltam --
Hogy fészket elfelejt
És majd szárnyat bont

Tágabb erdőt szel át --
Tarkább ágat vesz,
Modernebb Istenszót
Fülbe lélegez

Madárfióka volt --
Mi és ha -- talán
Mellemből egy darab
Volt, ami kivált?

Ez csak egy sztori volt --
Mi és ha így van
Koporsóféle volt
Belül a szívben?

Fordította: Fűri Mária

39

It did not surprise me —
So I said — or thought —
She will stir her pinions
And the nest forgot,

Traverse broader forests —
Build in gayer boughs,
Breathe in Ear more modern
God's old fashioned vows —

This was but a Birdling —
What and if it be
One within my bosom
Had departed me?

This was but a story —
What and if indeed
There were just such coffin
In the heart instead?

Fűri Rajmond Festmény 9.

Betölti ágyát a szépsége,

És felemelt keze hívogató.

Vagy tiltakozna, vággyal s félve,

Tudva, hogy ki lesz a látogató?

A remény oldja fel, mi benne

Egyre gyűlt csak, s lett súlyosan nehéz.

Jóslat zárját nyitná meg, s lenne

Számára a várt megmenekülés.

Az élet megállíthatatlan,

Ha hinni tud, kit sújt a félelem.

Mitől sérülne az ártatlan,

Mikor övé marad a szerelem?

Győzelem jön arany sugárral,

S ami oly édes, az egyesülés.

Arcán, látható mosolyában

Napjuk ragyog, s vár teremtőt, mi: ég.

Meddig tudhatunk úgy szeretni,

Hogy bennünk az egész élet szalad?

Két rész rohan egymást keresni,

Érezve inkább: együtt lesz szabad.

Vagy a megmentő szerepében

Egyiküké lehet a feladat,

S a másik, meglepetésképpen,

Magának is ajándékokat ad?

Itt fényes, gazdag pompájában

Örömünk vonzza a tekintetet.

Nézője ámul, s gondolkodhat:

Ilyen sokat ígérni hogy lehet?

Érteni kell, látszik a képen,

Hogy kettősünk együvé tartozik.

Régtől isteni s földi népen

Saját szenvedélye uralkodik.