ha a felejtésnek lenne emlékezete
csillagok ülnek a vég kezdeteire
tekintetedben az éjszaka töredéke
tükröződik amin a
délelőtt kiterebélyesedhet vagy
a sötétség morzsái lesik a tegnapok törésvonalait
isten tenyerébe lassan szilánkot fúr az ég
ez volt a legkékebb pázsit amin majd ismét
megkapaszkodik az a talpalatnyi tűzföld és
betakart lépteink fölött
újra lebegni kezd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése