Becsey Zsuzsa Elefántok

Boldog Új Évet!

Pusztai Ági most indított blogja

"Van az úgy hogy az ember kezdi kényelmetlennek érezni az életét... valószínűleg sokakkal megtörtént már. Más-más életkorban, élethelyzetben, ám biztosan valamennyien megtapasztaltuk már ezt az érzést. De mi ilyenkor a teendő? Mindenki máshogy reagál rá és keresi a megoldást. Van aki tudomást sem vesz róla, van aki elmegy a fodrászhoz és vörös tüsi hajat vágat, van aki beiratkozik egy jógatanfolyamra, van aki gyorsan szül egy gyereket hogy azzal tömje be az egyre növekvő belső űrt - és vannak az olyanok mint én, akik úgy döntenek hogy akkor most világgá mennek. Hogy merre, hogyan, az..."

http://saresnapsugar.blogspot.hu/2014/12/heureka.html

Három kívánság

Lassan belelépünk az új esztendőbe
Ami netán rossz volt, delete-tel törölje
Dobja ki a bögrét, ha csorba a régi
Hozzon havat attól, aki olcsón méri

furim

Szilveszter éjszakáján

Adatait szinte fölösleges leírni: oly ismertek, mint versei. Ki ne tudná, hogy az 1822-rol 1823-ra virradó szilveszter éjszakáján született? Ki ne tudná, hogy Petrovics Sándornak hívták? Hogy mindössze huszonhat évet élt?

http://www.literatura.hu/irok/romantik/petofi.htm

Betlehem

Ne feledkezzünk el a jászolról!
Lehet akár humoros is, mint Miklósi-vári Katinka unitárius lelkésznő 2008-as küldeménye. :)

Boldog Karácsonyt!

Karácsony ünnepén - svéd népdal

Swarovski

Minden karácsony előtt szemezek a Swarovski ékszerekkel, fiatal nő akad bőven a családban, de hát végül is nem kell ahhoz feltétlenül fiatalnak lenni, hogy az ember legalább egy bámészkodás erejéig megálljon egy ékszerstand előtt. Jó lenne szabadabban nézelődni, kötelezettség nélkül, ahogy a gyerek is szeret elálldogállni a játékboltok kirakata előtt. És ráadásul mennyivel vonzóbb egy ilyen nyitott árusítóhely, ahol szinte magunkénak érezzük a megtekintett árut, fel is próbáljuk gondolatban, szelektáljuk is azonnal: ezt fel nem venném semmi pénzért, ezt ahhoz, azt amahhoz viszont annál inkább, szinte látjuk magunkat a tükör előtt. Sajnos az eladók is úgy látják, hogy túlságosan is magunkénak érezzük, féltik az árut, vagy csak szeretnék dűlőre vinni a dolgot, de fél perces álldogálás után szinte mindig megkérdezik: segíthetek, mi az elképzelése? – és már oda is a varázslat. 

Tulajdonképpen a Swarovskik egy kommerszebb stílus felé közelítenek, hiányzik belőlük a bátor extravagancia, mégis a bérelt, általában nagyobb pulton kiterített ékszerek csillogása mindig elbűvöl, és élvezem azt a fél percet, ami a kötetlen nézelődésre megadatik.

És amikor vásárlást mímelve, vagy valódi vásárlási szándékkal kicsit közelebbről megszemlélem az egyes darabokat, találok azért olyat is, ami felvállalható. Különösen a pici kristályokból összerakott daraboknak van/lehet különleges vonzásuk. Bár ma éppen egy egyszerű, ovális, egybecsiszolt füstszínű medált néztem hosszasabban, de nem láttam két hasonló stílusút (merthogy két ajándékot akartam venni) - de nem is baj, szinte megkönnyebbültem, mert a pénztárcámnak is sok lett volna. Végül nem is kellett kompromisszumot kötnöm - az árban megfelelő darabok egyértelműen tetszettek is.

Aztán este rájöttem, jószerivel semmit nem tudok a „Swarovskiról”, és rákerestem a wikipédián. Egy kissé hiányos oldalt találtam (nem kritika, hiszen ingyen és bérmentve csinálja, aki csinálja, ha jól tudom), de azért néhány azelőtt nem ismert információt sikerült megtudnom.

„A D. Swarovski & Co. (német kiejtése: [svaˈʁɔvski:]) egy osztrák, üveggyártással és kristályüveg-csiszolással foglalkozó cég, a világ egyik vezető, minőségi kristályüveg-ékszereket gyártó cége. A világ több, mint 120 országában van jelen… A cég színei az éjkék és a „swarovski-piros”.”

http://hu.wikipedia.org/wiki/Swarovski

furim

Handel Messiás - Mozart átirata

A hozzám hasonló átlagos zenehallgató számára talán érdekes lehet, hogy halála előtt két évvel Mozart Handel Messiásából készített egy átiratot. Különleges élmény a mozarti stílusjegyeket magán viselő Handel mű hallgatása. Vezényel a világ egyik legavatottabb Bach tolmácsolója, Helmuth Rilling.

A beszúrt videot időközben a youtube-ról törölték.

Az alábbi linken a Handel Messiás -- Alleluja Mozart átirata hallgatható, másik karmesterrel

https://www.youtube.com/watch?v=Y6-Iy9zS9Ng

Csiga a késen

Két link Fűri Rajmond Monológ című írásához, kisiskolásoknak, és csiga-ügyben hozzám hasonlóan tájékozatlan felnőtteknek.

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pev=2006&pho=10&pnap=29&n=butababa

https://books.google.hu/books?id=7bNKFGbcXbAC&pg=PA15&lpg=PA15&dq=csiga+a+k%C3%A9sen&source=bl&ots=Cz715Wnne0&sig=204K4Kfm5bNHb3pKOMHOJ5xeMMk&hl=hu&sa=X&ei=mYCUVLuEEsvUatDFgYAB&sqi=2&ved=0CB8Q6AEwAA#v=onepage&q=csiga%20a%20k%C3%A9sen&f=false

Handel and Glory of the Lord AnSan City Choir 안산시립 주의 영광 지휘 박신화

Ma (azaz tegnap) Handel Messiás, Debrecen, Kodály Kórus, telt ház, "fényes zene"

És itt - rövid részlet egy másik kórussal, a youtube-ról

"Picture of the day"

Tripedalia cystophora is a small species of box jellyfish in the family Tripedaliidae. It is native to the Caribbean Sea and the Central Indo-Pacific. Box jellyfishes are quick swimmers, and able to see, as they can have up to 24 eyes in their rhopalia.  

http://commons.wikimedia.org/wiki/Main_Page

Sylvia Plath a REBELLIVE blogban

„Plath olyan nagy hatással van a divatra ma is, hogy komplett szetteket állítanak össze az ő stílusában.” 

http://rebelliveblog.com/2014/11/03/sylvia-plath-es-a-mademoiselle-magazine/

Fűri Rajmond Monológ

(kalóz felvételről lejegyezve)

Húzom a nyomomat magam után, és ez nem tetszik.

Ha tudnám, akkor abba is hagynám. De nem tudom abbahagyni. Nyálkás nyom, ami megszáradva fénylik, amikor a fény ráesik. Csak a vak nem látja.

Követheti bárki az utamat.

Az utoléréssel nem foglalkozom. Mindenkinek saját tempója van. Zénón teknősének a feje fáj, úgy tudom, a sok elmélettől, vagy mitől.

Nagy ügy. Semmi veszély, csak valami rejtvény, meg a fejtése. Szurkolótábor, meg stopperóra.

Az okosság nem lehet rossz. Arra befizetnék.

El kell jutnom a táv végéig, ha van vége.

Szerintem csak menet van. Állandó jövés-menés.

Meg kell, hogy mondjam őszintén, hogy jól is esik. Siklani a dolgok fölött.

Ajánlanám másoknak is, de ki figyel rám.

Lustának tartanak. Meg kényelmesnek.

Amiben lehet igazság. Kész a ház, akárhol is vagyok.

Azt csak úgy elejtegetném, hogy milyen jó érzés, amikor átjutok azon az akadályon, vagy min.

Állítólag történelmi szerepe van, csak ott megfordították, és súlyos volt, és lezuhant.

Nekem csupa barátság. Igaz, csak magammal, egyelőre. De nem önszeretet, bár sokan erre gondolnak, amikor látják. Ez van a szemükben, ez az elutasítás. Megértem. Nekem sem tetszik.

Na, el is árultam a titkot. A módszert is ezáltal.

Megyek felfelé, és úgy fordulok át, hogy közben meg kell kapaszkodnom. Először a lapon, aztán, amikor egy részemmel átjutottam, akkor a másik oldalán a lapnak.

És közben ott a veszély, ami kész arra, hogy a vesztemet okozza, ha már egyszer ez a hivatása.

Harag nincs, hiszen a flopp, ha lassú is, nagyon sikeres. Nekem legalábbis úgy tűnik.

Neki pedig az a dolga, hogy elválassza azt, ami már nem illik egybe.

Akármi lehet ilyen.

A valamikori fejek is ilyenek voltak a törzsekkel, amikhez nem akartak tovább egyek maradni. Gondoljunk csak a gondolataikra. Azóta is tart az akkori láz. Sőt! Mintha még fel is szökött volna. Csak a szétválasztás változott meg, de alaposan.

Durranás lett belőle, hatalmas durranás. Meg sok is.

Az élményt azért nem hagynám ki, mert az a legérdekesebb az átjutásban.

Ahogy felfelé még rá kell kapaszkodnom, aztán a forduló után ismét rajta igyekszem maradni, szilárdan, de úgy, hogy a vonalat éppen kikerülhessem. A vész vonalát.

A bambát, ami pedig úgy figyel, hogy majd kiesik a szeme. Les ezerrel, és várja, hogy ráessek, és akkor neki – végre – legyen valami kis munkája, abból a bizonyos hivatásából.

Meg, persze, vér.

Belőlem meg lenne akkor kettő, minimum kettő, ha nem több, ha ügyetlenségemben elfelejtem élvezni a kapaszkodást, aztán a nyelvnyújtó emelkedést, amikor a rémség felett átjutottam, és utána jön ismét a figyelem, meg a biztonság fogódzása, és az ereszkedés.

Gyönyörű!

A múltkor a fejlesztés jutott az eszembe, mintha nekem kellene kitalálnom a technika újítását.

Nyilván izgat a dolog a próbatétel meg a kockázat miatt.

Felmenne tőle az adrenalinom. Azt hiszem, hogy így mondják.

Ha nem lenne álló felület, csak egy sugár, egy lézer, vagy mi.

Az lenne aztán a „meredek”. Már nekem, persze, ha nem tudnék átjutni alatta, és a kapaszkodásom is magamra kapaszkodás lehetne.

Münchhausen báró jut eszembe, pedig a mutatvány nem lehetetlen.

Lyukat csinálnék magamnak, egy kis alagutat, magamból.

Szerintem működhetne a dolog.

Jókedve nem jár együtt a fejlesztéssel.

Hogy miért?

Drága a szabadalmaztatás.

Meg ki törődik azzal, hogy ilyen régi eszközt használnak egyes humanoidok vagy androidok, akik szennyezik vele a környezetet.

Bár, ki tudja. A kommunális szemétbe ez is belefér.

Nekem pedig kész kaland, amikor merényletnek látom, és belecsúszom a „kellős közepébe”. Már feltéve, hogy ilyet lehet mondani, amikor ki is kerülhetném. Hiszen átcsúszom rajta, és közben még holmi extrém sportolónak is vélem magamat.

Mosóczi Zoltán Álnok álmok

Már UFO-vá szelidült a haragvó Isten,

Űrlényeknek tulajdonítjuk a Hét Csodát,

Se Pokol, se Mennyország, se Megváltás sincsen,

Történelemkönyvnek tekintjük a Bibliát.

Másvilág ez ma már, Világképünk sem örök,

Égi csészealj lett Illés tüzes szekere,

Égő csipkebokor helyett gabonakörök,

S még egy rock bandának is nagyobb a sikere,

Mint Jézusnak, ki értünk vállalt kereszthalált,

Száz csodával bizonyítván isteni létét,

Az összes sátáni kísértésnek ellenállt,

Kivéve egyet, melyet nem ismert, a TV-t.

Álnok reklámok köré szőtt rózsaszín álmok

Jelentik számunkra a megváltást, a Mindent,

S hogy legyen, akinek haragvón reklamálok,

Teremtek magamnak egy érző, szelíd istent.

(I2U2)

http://www.litera.hu/haddszoljon/alnok-almok

Szent Ambrus Ádventi Himnusz Fordította Sík Sándor (link - szepi)

http://www.szepi.hu/irodalom/vers/karvers/karv_140.html

Karácsonyi könyvajánló - Jónás Tamás APUAPUAPU Anyu

Mikor először olvastam el ezt a könyvet, azzal tettem le, hogy gyönyörű, de én gádzsó vagyok, ezt meg ezt meg ezt másképp gondolom, erről, meg erről, meg erről másképp gondolkozom, ez, meg ez, meg ez nem vezet sehová.

Mikor másodszor olvastam, és mentem az utcán a férjemmel, azt mondtam, van valami különös ebben a könyvben. Micsoda? Az, hogy olyan, mintha egy mítoszt olvasnék. Hiányzott még akkor néhány oldal a könyvből. És azt olvastam a 83. oldalon: „…a király helyét lassan átvette a tekintélyes ember, a nemző, éggé légiesült, a megtört anyaföldre hasaló apa. Tapinthatóságból princípium lett, emlékből mítosz.” És örültem, hogy ez csak a könyv végén hangzik el, és hogy már előbb megfogalmaztam ezt körülbelül ugyanígy magamnak.

Mikor harmadszor olvastam, azt gondoltam, hogy ez nem volt az utolsó. Különös, de a brutalitások és szenvedéstörténetek nem nyomasztanak.  Talán mert mindegyik mellett ott az ellenpont, ahogy a keresztre feszítés után a feltámadás.

Julien Green-ről azt írja Fázsy Anikó (szándékosan nem írok közelebbi példát): „Green regényeiben mintha mindig éjszaka volna, mintha az éj sötétsége volna a világ lényege…

Leviathan, az ótestamentumi szörnyû óriáskígyó nem jelenik meg Julien Green egyetlen regényében sem, még abban sem, amelynek pedig ezt a címet adta, mégis jelen van, ott tekergõzik láthatatlanul a greeni világ egén, ránehezedik a szereplõkre.”

http://www.c3.hu/scripta/nagyvilag/99/0102/20fazsy.htm

Jónás Tamásnál valahogy belopakodik a megváltás a történetekbe, a történetek közé. Úgy egyensúlyoz a rossz és a jó között, hogy elhisszük a regény végén elhangzó állítást, ami szerint a kereszténységet tetőtől talpig újrateremtette magában - „azt a mégis-kegyelmet, amit behunyt szemmel élsz át, ha belelépsz egy szakadékba, és mégsem esel bele”.

Ezért lehet újra és újra elolvasni.

furim

Szerzői joggal kapcsolatos tájékoztatás (SZTNH)

Mivel a szerzői joggal kapcsolatban teljesen tájékozatlannak éreztem magam, az alábbi levéllel fordultam az SZTNH-hoz:

Az Artisjus ügyfélszolgálata irányított Önökhöz.

Vezetek egy blogot, ahol első közlésű írások is megjelennek.

Szeretném megtudni, valamiféle jogvédelmet, ami összhangban van az internet használat természetével, tudnának-e ajánlani?

Alapos, részletes, számomra hasznos és nagyon érdekes választ kaptam, amit (engedéllyel) szeretnék az idelátogatókkal is megosztani. Hátha tanulságos lesz másnak is.

A levélből kiemeltem azt a részt, amely felhívja rá a figyelmet, hogy a hivatal jogi tanácsadást nem végezhet, csak tájékoztatást adhat:

„Tájékoztatom, hogy a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 115/I. §-ának d) pontja értelmében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) hatásköre kizárólag a szellemi tulajdonnal, ezen belül a szerzői joggal kapcsolatos tájékoztatás nyújtására terjedhet ki, ennek megfelelően az SZTNH Szerzői Jogi Főosztálya jogi tanácsadást nem végezhet. Az SZTNH állásfoglalása az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készült, hivatalos jogértelmezés alapjaként nem kezelhető.”

  

SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA

SZERZŐI JOGI FŐOSZTÁLY

SZJF-129-1/2014

Tisztelt Fűri Mária!

Köszönettel fogadtam elektronikus levélben történt megkeresését, amelyben az Ön által vezetett blog kapcsán felmerülő szerzői jogi jogvédelem iránt érdeklődött.

Elöljáróban tájékoztatom, hogy a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 1. §-ának (2) bekezdése alapján szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen: a) az irodalmi (pl. szépirodalmi, szakirodalmi, tudományos, publicisztikai) mű.

A szerzői jogi védelem azokat az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat védi, melyek egyéni, eredeti jelleggel rendelkeznek [Szjt. 1. §-ának (1) és (3) bekezdése]. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől [Szjt. 1. §-ának (3) bekezdése]. A védelem automatikusan, a mű keletkezésével, a törvény erejénél fogva jön létre, nincs tehát regisztrációhoz, bejegyzéshez kötve [Szjt. 9. §-ának (1) bekezdése].

Az egyéni, eredeti jelleg azt jelenti, hogy a műnek közvetlenül alkotójától származó, önálló, az alkotó személyi jegyeit magán viselő szellemi teljesítménynek kell lennie. Ahhoz azonban, hogy egy alkotás védelemben részesüljön, nem kell megfelelnie sem különleges esztétikai, minőségi feltételeknek, sem mennyiségi tényezőknek.

A védelem az alkotás - mint jogi tény - létrejöttével automatikusan keletkezik. Ez azt jelenti, hogy a védelemnek semmilyen formális követelmény teljesítése (például nyilvántartásba vétel) nem feltétele.

A szerzői jogi védelem ugyanúgy megilleti az internetes napló vagy blog formájában készült műveket, mint a nyomtatásban megjelent alkotásokat, ugyanis a védelem keletkezése nem függ formai követelményektől, sem a megjelenéstől. Az internetes napló csupán az alkotás nyilvánosságra hozatalának egy sajátos formája.

Amennyiben a blog tartalmát Ön állítja össze, szerkeszti, még egy fontos körülményre kell kitérnem, ez pedig a gyűjteményes mű fogalma. A már szerzői védelmet élvező egyes naplóbejegyzések egyéni, eredeti jellegű összeválogatása, elrendezése, szerkesztése - mint önálló szellemi teljesítmény eredménye - szintén szerzői védelmet keletkeztet, amelyet (mint külön gyűjteményes művet) is véd szerzői jog.

Az Szjt. 7. §-ának (1) bekezdése ezt így fogalmazza meg:

Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjtemény, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű (gyűjteményes mű). A védelem a gyűjteményes művet megilleti akkor is, ha annak részei, tartalmi elemei nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi védelemben.

 ...

 Bízom benne, hogy tájékoztatásom hasznos volt az Ön számára.

   

Üdvözlettel, 

dr. Zugh Kinga 

szerzői jogi ügyintéző

Mosóczi Zoltán Mi Atyánk

ha kivagy a mennyekben

a sok-sok hazugságtól,

s nem látod az erdőt

az égig érő fáktól

teremts magadnak inkább

szerényebb, más világot,

ne legyen benne kígyó,

s alma, mit féreg rágott,

a titkokat őrző fát

vágd ki, mikor már megvagy,

ne kísérts vele minket,

tudod, erőnk, ha elhagy,

majd bűnbe esünk ismét,

s kezdődik minden újra,

Mi Atyánk, kérve kérlek:

ne lépj a lejárt útra

(I2U2)

forrás: http://www.litera.hu/haddszoljon/mi-atyank

Fűri Rajmond Janus

Karácsonyi könyvajánló – Becsey Zsuzsa Rózsaszín nyúl

Talán azért nehéz ezt az őszinte, csupaszív könyvet eladni, mert megtévesztő a cím, és megtévesztő a „korhatár nélkül 13 mese”. Helyesebben: a cím és felirat igaz is, meg nem is.

Nem mese ez gyermek, mondanám, de ha mondanám, hibát követnék el.

Mert a könyv 1 – 10 fejezete mesekönyvként is olvasható, az én gyerekkori emlékeim alapján, és a gyermekeim szerette mesekönyveket felidézve. A gyerekeim – engem is meglepve – nem a határozott körvonalú, fényképszerű rajzokat – kutyákat, macskákat, lovakat szerették nézegetni, hanem pl. a Cini cini muzsika kisebb és rejtélyesebb ábráit. A Rózsaszín nyúl képanyagát szerintem a gyerekek többsége szeretné. Ami a szöveget illeti, „szülői felügyelettel” hatékony. Bár nem gyerekekről, hanem felnőttekről, felnőtteknek szól, az érzelmek olyan tárházában kalauzolhatjuk gyermekeinket és unokáinkat, a mesealakokat idéző nevek és rajzok segítségével, hogy a didaktikus tanmesék „tanulságai” helyett mindennap megtudnának valamit rólunk, esendőségeinkről, nehézségeinkről, egymáshoz fűződő viszonyainkról, mindezt a könyv stilizált eszközei segítségével - nem rázúdítva a gyerekre, hanem felkészítve arra, hogy a felnőtt élet nem rózsaszínű álom, mintegy megcáfolva magát a címet is. Valójában a „Rózsaszín nyúl” a főszereplő ártatlanságát jelzi, amellyel a világhoz viszonyul – úgy is drukkolunk neki, mint egy mesehősnek, aki „a mesejónak valóságos világban történő érvényesítése érdekében cselekszik.” (B.Zs.)

Azt hiszem, két korosztály élvezné igazán a könyvet: az egészen kicsik, kb. 3 és 8 éves kor között, és a 30 év felettiek. Utóbbiak természetesen a könyvnek mind a 13 meséjét – az utolsó három fejezet, az egzisztenciális útkeresés dilemmája, ill. a felnőtt visszatekintése a gyermekkorra csak nagykorúaknak érdekes. Valószínű a könyv váratlanul és helyenként felbukkanó humorát is ők tudják majd értékelni.

A megadott életkorok természetesen nem merev számok, mégis úgy gondolom, hogy a könyvbéli világ nem a kiskamaszoké és nem a fiataloké, ők inkább egy harsányabb, látványosabb élet harsányabb és látványosabb megoldásait szeretnék az olvasmányaikban is viszontlátni. Az egészen kicsik, és a viharokra már valamennyire rálátók azok, akik a könyvet magukénak érezhetik.

Társkönyve a Nyuszi álma, amely nem mese, hanem költészet és rajz együtt. Ez is szerethető – inkább felnőtteknek.

(A könyvek a Napkút kiadó közreműködésével jelentek meg.)

furim

Becsey Zsuzsa sót bort apropót Magtár, részlet

kolontál csőrébe kolompál

szutyok pőrén farkat himbál

hattyú hat tyút hintál

kallantyú kalimpál

  

hö-hö-hö hömp

pölyög megkerget

ki kap kit

el

hörög ki fenn

költből

keletről

hencegőt kerevetről

herceget esztendőből

kikerget

kölyök könyök

köpökből

kivirít

keveret

keretből

köpetből

kenet keverget

kenyeret

kötegből

ás háborgás

károg és ríkat

rimánc ól

ikra láb

ról

tátika

járomolból

vas pánt

ra titka jár

jaj ki rúgat

béget rétet

ríkat rékat

rákot ringat

mészárszékból szólítgat

rétesre írogat

rángot rágat

kart ráakaszt

rákot ritkáll

rút jákobot

szuri hályogot

süni fűre megy

főre heg

makkra mekk

remeg

sintér sün

tér ferdén

őgyeleg

vakkvarjúság

vakság

válság

megyre meggy

egyre megy

gyepen gyóntat gyík

fülsörtét

fülsiketítő békél

felsírtat báró

okol

fülsörtet

kín törtet

felsértet

fülsültet

hüsültet

fél sörtet

fésültet

sin sün sündörög

dörög ég jaj

bajusz pöndörög

porc pang

mögött

korong kasztingol

karmok között

sün porcot rág

ág fa vág

tat ér bele buja

tuja tája

bőrre heg

balra beütött

ütődött

hugot jártat

szája széltet

szálltat

szóltat

szórtat

szaporulat

szilárdat

szitáltat

kanál szája

felvigyáz

kajál bástya

rá felnőtt felül

vigyorkáz

tanya tár

tároltat

magra táp

pároltat

pap

lak károly tájat

káromoltat

tál mártást

tartár rántást

tár már kárl

köröm pörkölt puja

paja pál

pul sara satnya sál

ba

sor áll sorompót

sorban surmol sári dom da

dorombol

doromtól

donga bolta boltba járta

dorongból

bitang pók

elkap skót

pénzből lopót

tök hasonlót

serceg béke

sári domda máli sonka

siránkol

sorompolt 

Becsey Zsuzsa: Magtár, jelenleg készülőben lévő könyv

Rajz és szövegrészlet ebből

Fűri Eszter Mikulás

Kodály Adventi ének

http://profun.uw.hu/kotta/Kodaly_Adventi_enek.pdf

Kocsis Csaba A kis fakír kefírje

Szomorú a kis fakír,

potyognak a könnyei:

A kifli-kefír reggelit

ki fogja megenni?

Apja anyja bajba van,

tíz órára alma van:

Alig eszik ez a gyerek,

de elhasznál minden szeget.

Jó lenne, ha éhes volna,

éjjel-nappal rosszalkodna:

Memorizál este, reggel,

kedvenc verse: Szeget szeggel

Péter Béla A kurva életbe, mondta nagyapám

Az első háborúba a ruszkik elhurcoltak ezer kilométerekre, keletre.

No, ez volt az első fingatás. Nem magyarnak találták ki azt az életet, ami ott volt. Hazajönni, ez volt a lecke! A másodikat is megszenvedtük.

Hol a németeket, hol a ruszkikat hozta oda a fene. Ami el nem volt ásva, mindenünk odalett. Hét gyerekkel a pusztulás szélén. Marika már a húszat is betöltötte, Laci meg még olyan karon ülő forma volt. Mikorra a ruszkik kaput’ mondtak a háborúnak, nem csak kapunk nem volt, de betévő falatunk se. Rongyokban, kiéhezve érkeztünk az újvilágba. Mi húztuk az ekét, meg a boronát, hogy valami mégis legyen abba szerencsétlen földbe.

Szakadásig. Aztán, hogy a jussunkat visszaadták, s visszakerültek a zsírosabb földjeink is, a felcseperedett suhancokkal kezdtünk végre talpra állni. Gácsi, a fakabát őrmester vakart egyet a busa fején, aztán odavágott a sarokban térdepeltetett ember hátára a gumibottal. Nagyapám nagyot nyögött, aztán valamit sziszegett a fogai között. Gácsi ráordított, hogy kaparja már azt a padlót serényebben, hátha könnyebb lesz aláírni azt a belépést a közösbe. A vérző köröm aztán csak befuccsolt. A harmadik napon kilökték nagyapát az őrsről. Véresen, kimerülten, mint nincstelen paraszt tért haza.

Nagyapa, villára támaszkodik.

Káli Gergely animációs kisfilmje - Moment

http://l.facebook.com/l/5AQEsZAxgAQEM7gy9aKCrq8I4Az4Xu5bmHynBulv6W1satw/gerobachy.com/moment.mov

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Novemberi gázlángok

Tenger lett, szürke végtelen

Tegnap az aszfalt járda.
A tél elől suhant, repült
De megdermedt és bentfagyott
Pár hosszúlábú lámpa.
Végtelenbe futott a part
A remény megfúlt az árba'
A láng beszélt és libegett,
Dadogott, kék volt, reszketett,
Mint a haldoklók szája. 

Suttogta: minden szökik a tél elől;
Kazlak tövében fekszik betegen
Sok sárga tök. Fáradtak. Napra mentek.
Szilvafák arca sárgára dermedt,
Belőle ijedt, kék szemek,
Nagy kék szemek merednek.
Mérföldnyi a madarak szárnya,
Ahogy lassan, lomhán repülnek.
S a gyermekek kukoricaszár
Hegedűn hegedülnek.

Indiai lótusz virágzás Szegeden a Füvészkertben

katha: lótusz a tűzben

(Kavabata Yaszunari Szépség és szomorúság c. könyvéhez)

nézd, ott a szivárvány!

egy selyem obi rejtekén.

simuló asszonytestek

emlék és bosszú

minden csókban ott él.

halott gyermekét ringatja

a teamezők méla zöldje

hanyatló életek fölött

őrködő sziklakert ...

itt, teátrális a magány

a harangzúgás elkísér

látod? nem marad semmi

csak a vágy, mi azóta is tűzben ég.

http://www.litera.hu/haddszoljon/lotusz-a-tuzben

Fűri Rajmond Árnyék

Fűri Mária H.P. monológja

Mert Voldemort, ha visszatér

Nem lesz számodra hely

Porig rombolja, ami szép

Oda a víg csevej

Villám formájú sebhelyem

Érzi a vészt, sajog

A sorsom is történelem

Azt mondják, én vagyok

Aki egyszer legyőzte már

Így nincs mit vesztenem

Mit és miért teszek, tudom

El kell veszejtenem

Vagy ő, vagy én. Nem tananyag

Amit itt tudni kell

Az unikornis tetemén

Egy csuklyás rém figyel

Béla Bartók at the piano

Fűri Rajmond Hogy van?

Ezt a kérdést sokszor tesszük fel egymásnak. Van, amikor tegező alakban, így: „hogy vagy?”

És van hely, ahol nem is kérdés már a „hogy vagy?”, hanem köszönés, amire nem is kell válaszolnia a megkérdezettnek. Akár vissza is kérdezhet, hasonlóan, „hogy vagy?” és ezzel letudtuk az üdvözlés kötelező fordulatait. Mintha az idővel takarékoskodnánk.

Az utcán állni sokáig nem túl kényelmes, ha a kérdést komolyan véve a válasz időt igényelhet. Pedig lehet, hogy lenne mit mondanunk egymásnak, és az érdeklődés sem puszta udvariassági gesztus, amit gyorsan el lehet intézni egy „kösz, jól vagyok”-kal.

Előfordul, hogy mindezeken túli jelentést kap a kérdés feltevése, és a válasz maga is.

Arra gondolok, hogy tudjuk a megkérdezettről, hogy milyen szívesen nyilatkozik, illetve nyílik meg, és egész beszámolót fog elindítani részéről egy ilyen egyszerű kérdés is, mert velünk, végre, kibeszélgetheti – vagy inkább kibeszélheti - magát.

Aztán olyan is van, aki a beszámolóját, amit nem mondhat el senkinek, mert nincs más hallgatósága, nekünk mond el, és aztán politizálásra fog váltani, és azon kaphatjuk magunkat, hogy mi leszünk az, akit agitálni fog a nézetei elfogadására, és még az is előfordulhat, hogy az egyetértésünket fogja elvárni az általa fontosnak tartott kérdések vagy ügyek képviseletéhez.

Ilyenkor a türelmet gyakoroljuk a válaszoló felé, akit megajándékozunk az érdeklődésünkkel, vagy csak az időnkkel, ha a hallgatás közben, óvatosan, hogy észre ne vegye, mi már azon gondolkodunk, hogy hogyan is szabadulhatnánk mielőbb a helyzetből, amibe magunk kerítettük magunkat – a kérdéssel: „hogy van?”, vagy annak a másik formájával: „hogy vagy?”

Az is lehet, hogy a beszéltetéssel, mert az előzőekben soroltak annak számítanak, mi járunk jól. Ilyenkor mi hallgathatunk, netán elhallgathatunk a másik előtt valamit. Amire pedig akár kíváncsi is lehetne a társ. Ha másért nem, akkor egy korábbi beszélgetés apropójából, amire emlékezhet, ahogy mi emlékezünk, és az emlékeink nem túlságosan kedvezőek. Sőt! Kellemetlenek.

Még olyan is lehet, hogy nekünk kellene válaszolnunk először erre a kérdésre, és amikor ezt egy ”kösz, jól” válasszal kurtán elintézzük, akkor derül ki, hogy most nekünk kell végig hallgatnunk az ő hogylétéről szóló részletes beszámolót. Hiszen csak egy udvarias ember gesztusaként kérdezett minket először, és miután elfogadtuk a feltételt, amit ő szabott, és válaszoltunk, így jogot szerzett a folytatásra, azaz a beszámolója elmondására, mégpedig a mi figyelmes és türelmes, és érdeklődéssel teljes hallgatásunkra. Azaz csapdába estünk. Óvatlanul, jóhiszeműen, barátságosságunktól vezettetve, és – ahogy mostanában mondjuk – igazi lúzerként. Legalább tanulunk üzletelni a beszéddel, gondolhatnánk mentséget keresve, és fizetve a tanulópénzt, ami nélkül nincs is igazi tanulás, és soha nem is volt.

Még az is eszünkbe juthat, hogy „az idő pénz”. Hiszen itt aztán tényleg a saját szemünkkel láthatjuk, hogy mennyire igaz a sokat idézett mondás.

Ha arra gondolunk, hogy a beszélgetés öröm, amiben szívesen vesznek részt az érintettek, akik erre fordítják az idejüket, akkor már csak azt kellene elérnünk, hogy a bevezető kérdésből valahogy eljussunk odáig, amikor már egyformán érdeklődünk egymás dolgai iránt, és a kérdező és a válaszoló szerepeket felváltva vesszük magunkra, időnként elcserélve azokat. Mondjuk azért, hogy helyette jóakaratú emberekké legyünk, meg kíváncsiakká, akik ebből a kétféle viszonyulásukból valamilyen kölcsönös jót képesek a maguk számára alakítani.

Lehet, hogy nem is tanítjuk egymást a megnyilatkozásainkkal, hanem csak megerősítésre futja tőlünk egymás felé: te csinálhatod úgy, ahogy csináltad, és nekem módom van úgy tenni, ahogy tettem. És a gondolatainkkal is valahogy így lennénk.

Legfeljebb felsejlik előttünk, hogy azt nem mondjuk ki, hogy a választásainkban vagyunk szabadok, meg a nekünk tetszők terén, amik vagy akik lehetnek dolgok és lehetnek személyek, és lehetnek kívánságok is, amiket mi egyszerűen csak szerethetünk.

Olyanok vagyunk, mint a Mikulásnak író gyerekek, akik a kívánságaikat felsorolják a nagy jótevőnek, csak most közösen mondjuk el az óhajainkat, és tudjuk, hogy a Mikulás, aki teljesíti majd a sok jót nekünk, az mi magunk leszünk.

Azért előfordulhat, hogy mi mondunk mindenfélét a minket meghallgatni kész ismerősnek vagy barátnak, aki végighallgat, majd megértően helyesel, esetleg csak azt fejezi ki a beszámolónk hallatán, hogy bizony, az élet néha gondolkodóba is képes ejteni minket, és úgy is lehet, hogy a megoldáshoz hosszabb utat kell magunkra vállalnunk.

Szóval, a beszélgetés elindulhat egy ilyen egyszerű kérdéssel: „hogy van?”, és akkor időre lehet szükség, hogy eljussunk odáig, hogy legalább az egyikünk számára elkészülhessen a kívánságok listája, amit esetleg a másik – vagy a többiek – majd hasonlóan összeállíthatnak, nyilvánosan, mondjuk egy következő kérdezést folytató beszélgetésben.

Az orvosi váróterem erre nem elég jó hely, mert amikor sorra kerül az ember, akkor befejezetlen marad a megkezdett mondat, és ezt már akkor tudjuk, hogy így lehet, amikor köszönünk. A hivatal, a villamos ugyanilyennek számít. A vonaton már kedvezőbb lehet a helyzet, ha elég messzire utazunk együtt, ahogy a távolsági buszon is megtörténhet az ilyesmi.

A boltban csak néhány vicces megjegyzésre van idő. Utána haladni kell tovább.

A baráti összejövetelek túllépnek az ilyen formán. Vagy a gyakoriságuk miatt, vagy azért, mert ritkák az együttlétek. Az egyikben szeretünk gyerekké lenni, és akkor majdnem beszélgetünk, míg a másikban, a ritka találkozásokkor, úgy meg tudjuk lepni egymást, hogy akár fájdalmat is okozhatunk egymásnak a beszámolóinkkal.

A hangsúly mindig a kölcsönösségen van, illetve lenne, vagy az egyik fél előnyén, amint arra akad példa, ahogy az alább következik.

A féloldalasság nem jelent kellemetlenséget, ha a beszélgető társak ezt fogadják el szabályukként: az egyik inkább beszél, míg a másik inkább kiegészít, esetleg lassabban írja a Mikulásnak szánt saját listáját, és lesz legközelebb, amikor pótolja az elmaradt beszámolót - kiegészíti a listát.

Ha a gésákra gondol az ember, akiknek a szórakoztatás, és azon belül is elsősorban a beszélgetés – volt? - a feladatuk, akkor a „hogy van?” kérdésnek és a rá adható válasznak egészen új értékéhez és mértékéhez juthatunk. Talán nem is kell hozzá Japánba mennünk. Csak magunkat kell olyannak elgondolnunk, aki így „szolgálja” az embertársa jólétét.

Ahogy az is lehetséges, hogy semmilyen szolgálatról nincsen szó a beszélgetéseinknél, pusztán annyit tudunk, hogy vele magunknak és egymásnak teszünk jót, amikor így hozzuk létre – beszélgetve – a történetünket, ami múlhatatlanul és értékét változatlanul őrizve lehet a miénk. Hiszen egymásnak adtuk az időnket a beszélgetéssel, ahogy mindig ezt tesszük, csak a beszélgetés helyett olykor más adományt használunk, aminek a folytatása is más lehet, nem csak egy következő beszélgetés, hanem az élet létrehozásának foghatóbb, elevenebb és akár saját beszédet mondani képes formája.

A férfinek másfél havonta bele kell ülnie egy székbe, amely arra készteti, hogy beszéljen.

Amikor felújították az üzletet, és a szék is új lett, akkor egy ideig élt a kíváncsisága, hogy vajon milyen lesz a beszélgetés az új székben, mert a régiben – mondhatni – egészen belejött, és nem biztos, hogy csak a saját kedvére jártatta a száját.

Most azt mondta, hogy „köszönöm, jól vagyok”, és a beszélgetőtársa is azt mondta, hogy „köszöni, jól van”. Illett visszakérdeznie ugyanis.

Aztán az utolsó beszélgetésre utalva „kezdte írni a Mikulásnak szóló listát”, amikor beszámolt a család eseményéről, amit előző alkalommal elhallgatott, pedig azért ült be a székbe akkor, többek között, hogy erre az eseményre felkészítsék.

A beszélgetőtársa megjegyezte, hogy akkor már unokája is lehet, mire közölte, hogy még annak előtte van, de kétségtelenül megtették a hozzá vezető út első lépését.

Ekkor beszélgetőtársa megjegyezte, hogy az unoka a nagyszülőknek külön örömöt jelent, ami egészen más, mint amit a gyerek iránt érezhet az ember szülőként. Mert akkor már csak szeretnie szabad, anélkül, hogy neki kellene gondoskodnia a gyerekről, és a felelősséget neki kellene viselnie a gyerek sorsát illetően. És ekkor a beszélgetés olyan fordulatot vett, ami a férfit messzire röpítette, hűen a szék hagyományához, csak talán még nagyobb utat kijelölve, még érzékenyebbé téve a beszélgetőket a téma követésére.

Tudta a beszélgetőtársáról, hogy egy felnőtt fia van, ahogy ő is tudta a férfiről, hogy két lánya és fia alkotják a családját. Meg neki a férje, a férfinek pedig a felesége. A kutyájáról is tudott a férfi, ami korcs, és okos, és a beszélgetőtárs nagyon szereti.

Kiderült, hogy a nagyszülői szeretet az, amibe nem tudott a férfi nem belegondolni. Nem úgy, hogy nagyapja az unokájának, mert még nincs unokája. Bár az érzést elképzelheti azért, hogy milyen is lehet az, amikor az embert nagyapjának tartja egy gyerek, neki pedig egy másik ember úgy juthat eszébe, mint az unokája. Kezdve attól, hogy az apja-anyja a kezébe adja, egészen odáig, hogy a gyerek – az unokája - megmutatja a barátnője vagy a barátja fényképét, attól függően, hogy fiú, vagy, hogy lány az unoka.

Ami eszébe juthatott, az a saját unoka volta, és a két nagyszülője, akiket ismerhetett.

Az egyikkel inkább aludt egy ágyban, mint a másikkal, mert nagyapja éjszakára nem engedte ágyába a macskát, de nagyanyjával az ilyesmi gyakran előfordult. Márpedig a macska ráfeküdhetett volna a gyerekre, és akkor annak nem lett volna jó a vége, mondta mindenki a családban.

Nagyanyja hajlott hátú, törékeny asszony volt, aki nyaranta körtét főzött nekik, az unokáinak és a dédunokáinak, amikor még nem volt érett teljesen a körte. Így legalább ő is ehetett belőle.

Nagyapja a köszvénytől megviselt kezével már alig bírta megemelni a baltát, de azért egy deszkából hajónak való formát faragott neki, kinyújtva nyelvét munka közben, ahogy mindig is szokta, amikor valamit dolgozott.

És a beszámoló, mert ez már nem beszélgetés volt, hanem beszámoló, amiben „írta a listát a Mikulásnak”, és a beszélgetőtárs olyan figyelmesen hallgatott és közben tovább dolgozott, csak néha jelezve egy-egy megjegyzéssel, hogy követi a mondandót, és várja a fejleményeket, a beszámoló észrevétlenül kezdett önállósodni közöttük.

Az még rendben lenne, hogy a beszélgetőtársa ajánlotta a nagyszülői szeretetet témául, csak a férfinek „szakadt ki a Mikulás zsákja”, és jöttek az emlékek, amiket beszélgetőtársa oly megértéssel és érdeklődéssel fogadott. Már persze, feltéve, hogy jól látta ezt az érdeklődést, szemüveg nélkül, meg tükörből nézve beszélgetőtársára, amikor éppen úgy állt, hogy az arcát valamelyest megláthatta. Vagy csak a megjegyzéseit hallva, amikben az fejeződött ki, hogy követi a hallottakat, és szinte látja a nagyapát az elmondás alapján, ahogy a baltát tartja a fejénél, hogy még megemelhesse, mielőtt a fára ejti a faragáshoz. Az is lehet, hogy leendő nagymama korára gondolt, bár ezzel kapcsolatos közlésére a férfi emlékezett.

Az már egyenesen közlékenységnek számíthat, hogy rátért a strandbeli esetre, de hát ehhez tartozott nagyszülei szeretete, amelyet beszélgetőtárs megjegyzése benne egy pillanat alatt felidézett.

Még az jutott eszébe, hogy csak nem a globális felmelegedés hatására lett ilyen közlékeny, szemben a sok elhangzó panaszkodással, miszerint az emberek elmagányosodnak, és egymástól távol kerülve élik le az életüket? Vagy csak azt nem képes belátni, hogy azok közé tartozik, akik alig várják az alkalmat, hogy valaki megkérdezze tőlük, hogy hogy vannak, és akkor aztán ömlik belőlük a mondanivaló, leállíthatatlanul, teljesen figyelmen kívül hagyva a másik helyzetét és igényeit? Csak a saját önző érdeküket követik az ilyenek, abból kiindulva, hogy övék a szólás joga, és tőlük aztán mindenki csak jót és szépet tanulhat, ha van bátorsága és elég türelme figyelni arra, amit ajándékként most meghallhat.

Beszédkényszere van, merült fel benne, de akkor és ott már be kellett fejeznie a megkezdett beszámolót.

A községi strandtól el volt tiltva, mert nem tudott még úszni, mondta tovább a történetet. Lehetett úgy tíz éves, tette hozzá, az érthetőség kedvéért.

Anyja képzeletében egy lehetséges tragédia élesen, látható képekben jelent meg, azok után, hogy egy gyerekét – a férfi húgát – már elveszítette.

Ráadásul – de ezt nem mondta el – féltését csak fokozta a férfi gyerekkori betegeskedése, meg a bátyja fizikai adottságaihoz nem mérhető ereje és alkata.

Milyen büszke volt a fiára, a bátyjára anyjuk, aki fél évesen megült a tenyerén, amikor fürdés után jutott idő egy kis játékra a gyerekkel. A bátyja apjára is így emlékezett az anya, akit elvett tőlük az élet.

Ehhez képest a férfi hajlékonysága, amit szintén meg kellett említenie, kész betegségszámba ment az anya szemében, aminek – érthetően – a féltés lett a következménye. Meg a tilalom. A nagyon szigorú tilalom.

Aztán – és a történet itt folytatódott – jött a focipálya, meg a nyári meleg, amit legjobban a strandon lehetett hűteni, és jött a délután, ami hazahozta a mezőn dolgozó anyát, akinek első kérdése az volt, amikor belépett a szülői házba, hogy „hol van a gyerek?”

A nyomozása lázas, reszkető rohanássá vált, amit a beszélgetőtárs érthetőnek mondott, feltehetően azért, mert elképzelte – vagy visszaemlékezett rá -, hogy mit érez egy anya, amikor a gyerekéért aggódik. Azt is érthetőnek tartotta a beszélgetőtárs, hogy az anyának ez az aggodalma dühvé alakult, amikor a hírekben a tiltott strand megjelent, ahol látták többen a fiát, csak ahol ő már nem találta, amikor ott kérdezősködött utána.

A munkáját nem hagyta abba a beszélgetőtárs, miközben érdeklődése fokozódott, mintha a dramaturgia szabályai szerint sikerült volna fokozni a feszültséget benne, egy anyában, pedig csak oda akart jutni a férfi, hogy kapcsolódhasson a beszélgetőtárs megjegyzéséhez, miszerint a nagyszülő szabadon, felelősségtől majdnem mentesen szeretheti az unokáját, egy hozzá közelálló gyereket.

Természetesen az anya hazaért, mesélte tovább a férfi, és megtudta, hogy otthon van a gyerek, amit – a történeti hűséget megtartva sorolt tovább – a patakpartról beszerzett fűzfavessző kézbe vétele követett.

Itt megállt az olló és a fésű a beszélgetőtárs kezében.

Nagyanyja félelmével folytatta, miszerint „jaj, kisfiam, anyád nagyon haragszik, ki fogsz kapni”. „Hová bújjak, nagyanyám?”, talán ennyit tudott kérdezni, rádöbbenve az okozott anyai kínra, meg a szigorú tilalom megsértésének bűnére, mondta.

Beszélgetőtársa állt, tágra nyílt szemekkel, és várta a fejleményeket.

Nagyanyja elbújtatta, volt a folytatás. Majd megkérdezte beszélgetőtársát, hogy el tudja-e képzelni, hogy hova bújtatta őt nagyszülője. Azt mondta, hogy a szekrénybe, vagy az ágy alá.

A nevetése az üzletben mindenkit feléjük fordított, amikor az emlék valósága elhangzott: nagyanyja bedugta a szoknyája alá. Felszabadult volt a nevetése a beszélgetőtársnak, és igazi meglepetés volt érezhető a hangjában és látható a szemén.

Anyja, mondta, azzal kezdte, amikor belépett, hogy nagyanyját figyelmeztette, hogy ne szóljon ebbe bele, mert el talál esni.

Aztán már csak arról esett szó, és ez volt az, ami igazán tartozhatott a beszélgetőtárs megjegyzéséhez, miszerint a nagyszülő másként szereti a gyereket, mint az apja vagy az anyja, hogy a másik helyiségben pipázó nagyapa annyit mondott a szipogó gyereknek, miközben megengedte, hogy mellé üljön a lócára, és az oldalához dugja a fejét, hogy „jobb lett volna szót fogadnod”.

A hangja nem volt más, mint szokott, csak a szeméhez nyúlt, és valamit kitörölt belőle.

A beszélgetőtárs sóhajtott egy nagyot, és az volt a véleménye, hogy „hát igen, az ilyen helyzet nehéz helyzet, amikor a szülőt is meg lehet érteni, meg a gyereket is sajnálni lehet”.

Tanulságot, konklúziót nem vontak le.

A szék beszéltető erejéről kialakított véleményét a férfi nem változtatta meg. Legközelebb is elég lehet annyit kérdezni tőle: „hogy van?”, és valamit biztosan el fog indítani a kérdés, amihez esetleg számítani fog beszélgetőtársa csatlakozására, ha már egyszer beszélgetnek, és nem egyedül ő az, a férfi, aki a száját jártatja. Vagy emlékezni fognak a mostani témájukra, és beszélgetőtársa lesz az, aki megoszt vele valamit, amit a kitárulkozása eszébe juttatott.

Mert az is lehet, hogy van olyan beszélgetés, amelyben az egyik fél aktivitásához a másiké nem hasonlítható, és az ilyen szereposztások időnként tényleg felcserélődnek, csak ki kell várni a csere idejét, amihez a két félnek valahogy el lehet, és el kell jutnia.

Szerencsére, gondolta a férfi, a haja állandóan nő, és időnként szereti megkurtítani, hogy érezze a levegő mozgását, a szelet a fején. Akkor is, ha csak a sapka alól kimaradó részen éri.

És akkor ott a szék, amibe beleülhet, és ott a beszélgetőtárs, akivel „írhatják tovább a listát a Mikulásnak”, és az idejüket úgyis megosztják egymással.