Becsey Zsuzsa - részlet A rózsaszín nyúl c. regényből

11. mese(részlet)

NYUSZI A BÍRÁK KÖZT

  

Nyuszira a sors úgy hozta, beiratkozott egy agyat tornáztató bölcsésztanfolyamra. Mikor lassan ismerkedni kezdett vele, kiderült, a dolog nem is áll tőle olyan messze. S hogy még nagyobb boldogságára, mind csak olyat tanulhat, mi kedvére. Annál is inkább volt ínyére mindez, merthogy az alapokat, ha kicsit fellengzősen szemlélnénk, csaknem már mind ismerte. Így csak jó pár lapáttal kellett még rátenni, hogy teljes összefüggésükben, immár élvezhesse. Nyuszi komolysága nem ismert tréfát e dologban, mellesleg humorérzéke is cserbenhagyva, feledkezett bele a tudományba. Árnyékában is eltörpült minden másfajta. Csodálattal hitt, majd mérlegelt, s csak akkor szólalt meg, ha izgalma már elviselhetetlenül hágott a tetőfokra. Milyen jó is, hogy szabadon lehet gondolkodni, biztatta magát, a nehéz pillanatokban is merítve energiáiból s az olykor kedvesen reá csillanó oktatói tekintetekből. A visszamosolygó szemek Nyuszinak lételemül szolgáltak. Boldogságában csak úgy sugárzott ilyenkor. Minden pillanatban csak arra vágyott, hogy szeressék. Ha egy tekintet nem mosolygott vissza rá, egyhamar szomorúságba esett.

Azért voltak itt megpróbáltatások, mint ahogy Nyuszira máshol is valósággal ragadtak a nehézségek, természete ezt még nagyobb gonddal viselte. Itt meg kell említeni, Nyuszi egyszerre volt nagyon félénk, és meglepően bátor. Néma is, meg fecsegő is. Ezért aztán gyakran nézeteltérései adódtak környezetével. Nemegyszer ő is feltette magának a kérdést: de hát ki vagyok valójában? Aztán maga is kénytelen volt ezzel együtt élni, bizonyára valamilyen kettős természettel áldották. Mindent mindig két oldalról látott, s el is veszett a dolgok kettősségében. Lehetséges, hogy valahol tudat alatt Nyuszi büszkén engedte át magát e megkettőzöttségnek? Csak hogy még inkább mélyére kutathasson a dolgoknak?

Nyuszi tehát igen nagy buzgósággal vetette magát bele a tudományba, közben csak úgy itta oktatói szavait, s mint fénysugár, észrevétlenül beléjük lopózva, már-már együtt lélegezve velük. Szárnyaltak a gondolatok benne, sokszor már olyan magasra, hogy ő maga sem érhette utol azokat. Nyuszi csak úgy szívta magába az okos szavakat, mintha ez lenne az egyetlen forrás a túlélésre. Mert ekkor még Nyuszi hite akkora volt, hogy mindenestől belefért volna nemcsak a tanfolyam összes oktatóival, hanem az egész tudományos szék. Nyuszi tehát mindent és mindenkit bekebelezett, tekintete csak úgy csillogott a parázstól, még a legkisebb rezzenést is elraktározta magában, hogy azt bármikor felidézhesse. Nyuszi teljes szívvel adta át magát a szellemi birodalom magasságának és mélységének. Nem riadt vissza attól sem, ha belső titkokat kellett felszínre hoznia érte. A kaland átéléséért azokat igaz hittel vállalta. Tudni kell azt is, hogy Nyuszi a hazugságot nem ismerte. Mindig úgy tett, ahogy érzelmei vagy esze vezette cselekvésre. Mikor melyik. Ezek olykor jól össze is keveredtek.

Nagy meggyőződésben cselekedett akkor is, ha látszatra ellentmondásba ütköztek. De akkor, abban a pillanatban, másképp nem lehetett. Tetteit hatalmasabb erő vezette. Nyuszi ezt csaknem

bizton állíthatja, hiszen számtalan jel utalt erre.

A nagy teljesség s a mindenséget betöltő szabadság közepette viszont feltűnt Nyuszinak, hogy mind közül a legszigorúbb, legzárkózottabb, ugyanakkor legjóságosabb s a földi dolgoktól leginkább eltávolodó oktató is mikor rápillant, tekintete csillog benne. Ez Nyuszit végtelen nagy boldogsággal, szeretettel töltötte. Annál is inkább, mert, mint visszaemlékezik, mindig is csak a nagyon különleges emberi lények szerették. Hittek benne még akkor is, mikor mások eltávolodtak tőle. Hogy, hogy nem, feltűnt az is Nyuszinak, itt mind csaknem igen különleges okítókkal ült szemben.

Adódott aztán, hogy Nyuszi megmutatta a számára kiválasztott legtitokzatosabb, legérzékenyebb és a leginkább szavaikban is földi dolgokon túl járó tanoktatóknak gondosan végigvezetett, teljes hittel megalkotott vizsgairományát (ez mint kiderült, itt így szokás, vesztére szám szerint éppen kettőnek), remélve, hogy mindazon gondolatokat ők biztosan megértik. Honnan sejtette volna, éppen ezek a bírák lesznek majd legszigorúbb bírálói? Egyszerűen csak kíváncsi volt a véleményükre. Mit tudott még akkor az itteni szokásról!

Csillogó szemmel várta reménykedve, hogy majd jól megdicsérik, s ő elolvadhat ebben a nagy jóérzésben. Ám nemsokára szembesülnie kellett, hogy vége a szárnyalásnak. Mi több, jobban tette volna, ha egyáltalán nem veszi a dolgok elejét. Hiszen, mint kiderült (ez már csak később), nem is az ő gondolatai a fontosak egy ilyenfajta irományban, csupán mások gondolatait kellett volna összeszednie. Összeszedni! Semmi több? Mit gondol?  –  vonva kérdőre, doktori irományt kérnek tőle? Sehogy nem fért a fejébe.

A bírálatot követve néhány kíváncsiskodó társa, kik már alig várták, hogy dicsekedhessenek eredményükkel, látva Nyuszi csüggedtségét (mert Nyuszinak minden arcára írva ilyenkor), büszkén, bár inkább vidáman, mint rosszindulatúan, csak úgy könnyedén nevetgéltek fölötte. Egyik hivalkodva azzal, hogy ő bizony semmit nem gondolkodott, összeszedett egy csomó idézetet könyvekből, kimásolta, aztán egy éjszaka összecsapta. Hát igen, megalázó volt. Nyuszinak ez nem kissé esett rosszul. Hiszen ő egész lényét adta bele. Na nem, nem volt ő féltékeny senkire, csak bántotta, hogy a társai kinevették.

Milyen naiv, gondolkodással tölteni a drága időt.

De még mennyi idő…

Azért akadt olyan is, aki mellé állt. Mit számított az akkor Nyuszinak. Összegyűjteni, összecsapni. Minek is akkor tanulni! És miért hívják egyáltalán bölcsésztanodának? Ilyetén szőtte gondolatait, tovább értetlenkedve az ellentmondáson. Sehogyan sem akart kimenni a fejéből, hogy egy bölcsésztanodában ne az lenne elsődleges, hogy gondolkodjon a jóféle. Ez a felismerés Nyuszit végképp lesújtotta. Hát még az, hogy ő olyan jelentéktelen, akit még csak számba sem vesznek. Hogy kit érdekel ma ez? Pedig Nyuszi az általa dédelgetett irományban mélyen átengedte magát a gondolat szabadságának, még akkor is, ha olykor, valljuk be, naivak voltak azok. De mindezek után el kell ismerni, egy hosszú, mély és viszontagságosan kemény munka eredménye volt. Kit érdekel ma ez? Csak minél több híresség legyen benne! Hogy azok jót, nemeset vagy lényegtelent alkottak, butább vagy fölöttébb okos vélemények voltak, az mindegy is. Lényeg a híresség.

Nyuszi boldogtalan, csalódott.

...

...