2015. november 15., vasárnap

Jónás Tamás Margit mama (részlet)

Nekem apu azt szokta mondani, nem szereti az anyját. Margit mamát tényleg elég nehéz volt szeretni, mert szabad volt, nem lehetett érteni, mit beszélt, szégyentelenül sokáig élt, és gyakran veszekedett, bárkivel, csak ritkán derült ki, min. Engem professzornak hívott, Taácsámnak. Daganat volt a hangszálain. Hosszú-hosszú éveken át viselte, nem ment vele orvoshoz. Apu eleinte faggatta, árulja már el, ki az apja, de Margit mama magánügyének tekintette, azt mondta apunak – apu értette a krákogó beszédét is, én szinte semmit belőle -, hogy majd halála előtt elmondja. Sosem titkolta, hogy rengeteg szeretője volt, nem igazán értette, miért kellene szégyellnie, hogy lefeküdt fűvel-fával. Ma már én sem értem.
Nagymamát elütötte egy teherautó. Elütötte? Átment rajta. Mamának, persze, semmi baja nem lett, csontja se tört. De azért bevitték a kórházba, a biztonság kedvéért, hiába rikoltozott, hogy neki semmi szüksége erre.
- Én mindenkiben csalódtam, nem sajnál senki… - énekelte a mentőben. Én így képzelem el. Tehát így volt.
A kórházban megműtötték. Kiderült, hogy rákja van. Meghalt. Mindez ilyen gyorsan történt, ahogy leírtam. Nem tudtuk meg, ki apu apja. Apunak van egy tippje. Azt mondta, halála előtt megmondja, ki a jelölt.

Az APUAPUAPU c. regényből
IJK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése