Reflexió 2013 - Harry Potter és a bölcsek köve

Ma reggel fejeztem be J. K. Rowling angol írónő indító Harry Potter kötetének elolvasását, első Harry Potter könyvemet. A tetszési indexet vizsgálva az idő függvényében, az a kezdeti magas plató után, kb. a könyv negyedénél kissé lecsökkent, sőt bevallom, a rám kényszerített mágus világ kifejezetten idegesített (mintegy rövid ideig azokat igazolva, akik a könyvet nem szeretik, sőt károsnak tartják), míg aztán egy kis hullámzás után visszakúszott az eredeti szintre, és ott is maradt.

Az első három-négy fejezet elolvasása után a következők jártak a fejemben:  milyen szellemes ez a mugli – nem mugli megkülönböztetés. A „nem muglik” a képzelőerővel megáldottak, a „látók”, a dolgokat önmagukért szeretők, a muglik a fantázia nélküliek, a földön két lábbal állók, rosszabb esetben a csak anyagi javakért élők. Egy példa a gyerekkoromból: 10 – 11 éves öcsém és hasonló korú osztálytársa beszélgettek. Az öcsém lerajzolta, hogy és milyen dzsippel utazik majd a Szaharán keresztül Egyiptomba. Mire kis barátja megjegyezte, hogy ő beéri az olaszországi utazással, amire már befizettek.

Az írónő szíve láthatóan nem a mugliké, valószínű sokat szenvedett tőlük, mielőtt híres lett, de nem idealizálja a másik tábort sem. Köztük ugyanúgy harc folyik a sikerért, ugyanúgy meg kell dolgozniuk a kisebb nagyobb eredményekért, ugyanúgy, vagy talán még intenzívebben szeretik és gyűlölik egymást, ugyanúgy hierarchiába rendeződnek, köztük is van mindenféle jellem: stréber, hiú, odaadó, ravasz, bátor, jó, gonosz és még gonoszabb. Elgondolkoztam azon is, hogy mindenkiben van mugli és nem mugli, és ahogy egy kőolaj párlatnál a komponensek százalékos megoszlásán múlik, hogy mondjuk benzin vagy gázolaj, az emberek mugliságának százalékos aránya azt dönti el, hogy végül ki mire lesz alkalmas. Mondjuk egy költő nemmugliságának százalékos aránya optimális esetben 70 – 90%, egy prózaíróé vagy egy szerkesztőé 50 – 70%. (Ezt pl. Jókai vagy Arany is így látták, ha nem is pontosan így fejezték ki magukat.:))

Bizonyos tól - ig mugli százalékok kompatibilisek egymással, de vannak összeférhetetlenségek. Például egy 70 %-os nemmugli soha nem fog egyetérteni egy 95 %-os muglival. Philip Larkinnak van egy verse, A máshol fontossága (The Importance of Elsewhere). Ez pontosan erről szól.

Mugliság kérdésében nem hagyhatjuk ki az egyházakat. Egy jó lelkész optimális nemmuglisága a szerkesztőéhez hasonlóan 50 – 70%. Kiábrándító a szószéken, aki ennél muglibb, de eligazgatni egy egyházközséget nem lehet mugliság nélkül. Az írónő nagyon szellemes formában, éppen csak jelezve, hogy van a kérdésben véleménye, néhány frátert semleges vagy inkább enyhén pozitív mellékszereplőként, átsuhanó kísértetként a nemmuglik között szerepeltet. Kár emiatt, meg a varázslások miatt okkultizmust emlegetni, merthogy nem erről szól a dolog. Játék, paródia, társadalomrajz és lélekrajz. Egy kedves családtagom fel volt háborodva, hogy ilyen könyvet olvasok, azt mondta, a lakásába sem engedné be. Hát igen, az egyházak és a művészetek között mindig nagy volt a konkurencia. Merítenek egymásból és ellenségesek egymással. Néha azért átfedés is van. Unitárius lelkész barátnőm Vidnyánszkynál járt dráma tanfolyamra, és tájékozott volt a modern művészetekben. II. János Pál színészként kezdte, költő is volt, talán nem véletlen, hogy „Kétségtelenül ő a történelem eddig legismertebb és legközkedveltebb pápája”.

A könyvet tovább olvasva lelkesedésem kissé lelohadt. Ha nem is éreztem, hogy az okkultizmus kísértene és fenyegetne, öncélúnak éreztem és untam a sok baglyot, patkányt, varangyot, a varázslásokat és ráolvasásokat, míg egyszer csak megint másodlagossá váltak ezek, és előttem állt az angol iskolarendszer, egyáltalán mindenféle iskolarendszer paródiája, benne a kalandra éhes, végtelen igazságérzetű gyerekekkel, vágyaikkal, barátságaikkal és ellenszenveikkel. Telitalálat pl. a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola felszerelési tárgyainak listája, a különböző tanár egyéniségek óráinak bemutatása, a kviddics meccsek leírása, Harry Potter seprűt használó tehetségének felfedezése, és annak a kviddics csapatban történő kamatoztatása, a tiltások és szabálysértések gondosan, izgalmasan és hihetően megkomponált egymásutánisága. És a gyerekek harca a jóért – minden gyerek szeretne valami fontosban és érdekesben részt venni, óriási tévedés, hogy a gyereknek gügyögés kell. Van most egy sorozat, klasszikusokat rövidítenek le és dolgoznak át gyerekek számára (Klasszikusok könnyedén). Lehet ezt az átdolgozást jól is csinálni - pl. a nyelvtanulás céljából készült Oxford bookworms könyvekben megőrződnek a stílusjegyek, és nem hamisítják meg az eredeti írás atmoszféráját. De ez a gyerekeknek készült sorozat kiábrándító. Igaz, csak egy elolvasott példány alapján ítélek. Gyerekkorom egyik legkedvesebb könyve, a Koldus és királyfi (Mark Twain) átiratát vettem meg, bizonyos konkrét céllal. Egyszerűen felháborító, ahogy lebutították és meghamisították. Didaktikus tanmesét csináltak belőle. Hál’ Istennek most olvasott könyvem írónője pontosan tudja, hogy a gyerek nem hülye és nem gyáva. Hogy a gyerek majdnem mindent tud, amit a felnőtt, csak egyrészt még tapasztalatlan, másrészt nem ugyanolyan szemüvegen keresztül nézi a világot. Hogy kaland és képzelet nélkül nincs gyerekkor. És hogy mindezt csak a gyereket szerető felnőtt tudja helyretenni.

Az írás filmszerű; az utolsó fejezet megrázó látomás, amit természetesen nem mondhatok el.

Szép könyv a Harry Potter és a bölcsek köve. Nem műmese, ahogy sokan ellenszenvüknek hangot adva minősítik, inkább gyerekkrimi, a szó legnemesebb értelmében, bölcsességgel, humorral és szeretettel megírva.

furim