Márta
már fél órája várta a barátnőjét. Ági mondta, kicsit késni fog, de mindenképp
várjon rá, mert beszélniük kell. Általában egy hónapban egyszer leülnek egy
kávéra valahol, sokszor órákig beszélgetnek, fontos és kevésbé fontos
dolgokról. Mártának rossz előérzete volt. Egy hete beszélték ki az éppen
aktuálisat, el nem tudta gondolni, mi történhetett egy hét alatt. A legrosszabb
jutott eszébe. Hogy Ági orvosnál volt és kiderült, beteg, és ő egyből rákra
gondolt. Mostanában egyre több a rákos a baráti körében, pedig még fiatalok. Annyira
izgatott volt a barátnője hangja a telefonban, semmi más nem lehet ennyire
fontos, amit el kell neki mondania. A házassága tökéletes, a gyerekeivel semmi
baj, a munkahelye jó és biztos. A barátnője élete egy nyitott könyv volt,
titkaik nem voltak egymás előtt. Márta megijedt, hogy a gondolatai beigazolódnak
és nem volt felkészülve, mit is kell majd tennie, ha valóban nagy a baj.
Végre
megérkezett Ági, gyorsan leült, kért ő is egy kávét.
Nagyon
vártalak és nem kíváncsiság van bennem, hanem inkább nyugtalanság. Mi a baj, kérdezte
Márta.
Baj
nincs, kezdte Ági, inkább lelki vívódás, ami valójában évek óta bennem van, de
most hetek óta annyira nyomaszt, aludni sem tudok. Senkinek nem mondtam el, de
már nem tudom magamban tartani.
Istenem,
most megnyugodtam, valami nagyon komoly bajra gondoltam, hogy orvosnál voltál,
hogy komoly beteg vagy, nagyon ijesztő volt a hangod, válaszolta kissé
megkönnyebbülve a barátnője.
Nem,
nem, Márti, egészséges vagyok, de egy olyan lelkiismeret furdalás gyötör,
amitől hetek óta nem alszom.
Mondd
el, mi az oka, talán tudok segíteni. Márti őszintén akarta tudni miért ez a hirtelen
találkozás.
Igen,
azért is kértem, hogy találkozzunk, mert ha már elmondhatom, talán
megkönnyebbülök, bár jóvátenni nem tudom. Áginak, rá egyáltalán nem jellemző
módon, remegett a hangja.
Jóvátehetetlent
tettél, te? Márta hitetlenkedne nézett barátnőjére és várta a folytatást.
Ez
egy lassan harminc éves történet, de neked tudnod kell erről. Ági zaklatottsága
meglepte a barátnőjét.
Harminc
évvel ezelőtti? De hát akkor még gyerek voltál! Márta nem értette.
Igen,
már nem is tudom pontosan, talán tíz vagy tizenkét éves lehettem, folytatta
Ági. Biztosan tudom, hogy még voltak babáim. Ismered a keresztanyámat, Erzsi
nénit, az anyu testvérét, ugye? Nem volt gyerekük és engem úgy szerettek
kényeztettek, mintha a saját gyerekük lennék. Minden nyáron náluk nyaraltam egy
vidéki városban. Az maga volt a paradicsom. Emlékszem, reggel az ágyam mellett ott
volt a kakaó és a kifli, csokoládé, amennyit akartam, vittek mindenhová, nagyon
boldog nyarakat töltöttem ott.
Persze,
hogy ismerem Erzsi nénit. Legutóbb mesélted, hogy nagyon beteg, hogy
májtumorrol kezelik, de nem sok remény van.
Igen,
és ő egy fantasztikus ember volt mindig, a betegsége alatt soha nem
panaszkodott, pedig teljesen tisztában volt azzal is, nem fog sokáig élni. Gyakran
meglátogattam, sokat beszélgettünk. Hatalmas erő volt mindig benne. Nagyon
szerettem és tudom, ez kölcsönös szeretet volt egész életünkben.
Hozzá
kapcsolódik a lelkiismeret furdalásod? Márta azonnal erre gondolt.
Igen.
És minden alkalommal úgy indultam hozzá, hogy elmondom a bűnömet, amit ellene követtem
el, még gyerekkoromban. Mégis képtelen voltam rá. Arra gondoltam, én valószínű
megkönnyebbülnék, de őt megbántanám és most nem megbántásra van szüksége.
Mi
volt az a gyerekkori bűn, Ági? Én nem tudom rólad elképzelni, hogy bűnt kövess
el!
Lehet,
hogy túlzás a bűnt használni, bár ahogy az évek telnek, egyre inkább ez megfelelő
szó. Akkor is náluk nyaraltam, a zsebpénzemet már minden hülyeségre elköltöttem
és kinéztem egy babát. Minden nap elmentem az üzlet kirakatához és nagyon
szerettem volna megvenni. Kérhettem volna Erzsi néniéktől is, de nem akartam. És
akkor jött a baj. Tudtam hol tartották a pénzt, én meg kivettem annyit, amibe a
baba került, rohantam az üzletbe és megvettem. Nem éreztem akkor bűnnek, csak
attól féltem észre ne vegyék, hogy hiányzik a pénzből. Loptam. Érted? Loptam!
Először és utoljára az életemben. Azoktól, akik mindent megtettek azért, hogy
örömöt szerezzenek nekem.
Jaj,
Ági, ez valóban nem volt szép dolog, de a gyerekek csinálnak butaságokat. Én
egyszer brahiból csokoládét loptam a boltból, elsős gimnazista koromban. Ráadásul
ott volt a csokira való pénz a zsebemben. Csak az osztályfőnököm emberségén múlt,
hogy nem rúgtak ki a gimnáziumból. És még a szüleimnek sem mondta el.
De
nem érzed Márta, ez nem egy csínytevés? Én azokkal az emberekkel szemben követtem
el ezt a szörnyűséget, akik nagyon szerettek engem. Ezért mondom azt, hogy bűn.
Azt
is megértem, hogy soha nem merted megmondani, különösen már felnőttként. És
miért borultál ki épp most, annyi év után? Márta nem értette barátnőjét.
Akartam, de soha nem tudtam elmondani
és nem tudtam bocsánatot kérni. De a múlt héten ott voltam Erzsi néninél és
kértem tőle egy újságot, erre ő azt mondta, hogy nem adja ide, mert az a színésznő
van benne, akit nagyon szeret. Még soha nem tagadott tőlem meg semmit, hirtelen
azt éreztem, tudja mit tettem gyerekkoromban, és most a halála előtt ezt így
hozza tudomásomra.
Nem, Ági, ez nem lehet, ha mindig imádott
téged, és ahogy mesélted, te is őt, erre nem gondolhattál.
Nem tudtam aludni, folytatta Ági,
próbáltam gondolatban elképzelni, hogy fogom megmondani a régi bűnömet, és hogy
békében váljunk majd el. Nem voltam rá képes, eldöntöttem, hogy inkább
szenvedek, de nem akarok neki fájdalmat okozni. És persze, nem tudom, hogy ő
mit tud, rájött-e akkor, hogy mit tettem. Ha tudja, talán várja, hogy
bocsánatot kérjek. Ha nem vette észre, most okoztam volna neki csalódást. Úgy
döntöttem nem mondom el. És most azért kínlódom, hogy vajon jó döntést
hoztam-e.
Azt gondolom, jól döntöttél. Márta
nagyon határozottan mondta ezt Áginak. Magadban kell megoldanod, talán
összemérned mi jót tettél érte, mennyi szeretetet adtál neki. Csak ez segíthet
most.
Történt még valami. Tegnap este felhívott,
hogy ne haragudjak rá, nagyon ragaszkodott ahhoz a magazinhoz, a kedvenc
színésznője miatt, de ugorjak fel másnap és persze, hogy ideadja. Bocsánatot
kért, néhány perc alatt többször is.
Fantasztikus ember! Mártát meghatotta
a történet.
Igen, fantasztikus ember volt. Mondtam
a telefonban, hogy megyek délután. De már nem volt kihez. Reggel hirtelen
rosszul lett, a férje bevitte a klinikára és néhány óra múlva meghalt. Ő úgy
ment el, hogy bocsánatot kért egy semmiségért, én meg itt maradtam a
hallgatásommal, az ellene elkövetett bűnömmel.
Márta csöndben megitta az utolsó korty
kávéját. Ági csak nézte a kávéscsészét, amiben a kávé már rég kihűlt, a tetején
lévő hab pedig vékony réteggé zsugorodott.
