A
krupié számos regiszterén játszik egyszerre a párbeszédnek. Több ablakot nyit
meg. Több parasztot tol előre a
sakktáblán. Amikor kiteszi a pontot regénye utolsó mondata után, a játéktermet
elönti a „szél”,
ki tudja honnan jön, mit visz el belőle? S a regénybe szőtt remény a rémület
szövetében kontextualizálódik. Nem csak a cselekmény, hanem maga az élet. Nem
lineáris bomlás. Az idő celofánja ki van lyukasztva rajta. Az idő, amiben
folyik az egész, az pedig a lágy fantázia. A beszédmód lelke? Vagy csak idióma?
Találj valamit, ami az időn kívül létezik! A metafizika nem organikusként
örökzöld ösztön. Nem tudsz ellene tenni annak, hogy ne azt álmodd, amit
álmodsz. Fanatikusan rapszodikus életvitel. A másiknak kívánatosként való
megmutatkozása. Ami megkezdődik, mielőtt létezne. Absztrakció és struktúra. A
partikuláris mező. Csörgő zseb, kulcs és selyemcukor.
Kiesett tejfog: a hajnali motívum. Szimbólum és kapcsolat. Ahogy nagypapa
mondta. Mert csak az a miénk, amit megeszünk. Megesszük a szöveget, amit
elolvasunk. Egész éjszaka azt emésztjük, ami a szemünk előtt lepergett,
lezajlott. A rostjaira szedett idő. Töredékek az
idill partján. Elalélt hasonlatok,
gyűrött ébrenlét. Valaki a fejemben gombolkozik. Fázik, járkál a kakukkos órák
között.
2015. Szarvas
Must
Digitális Kalamáris Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése