Szervusz Mamikám!
Remélem, jól vagy. Tudom, régen jelentkeztem, ne haragudj.
Változatlanul sokat dolgozunk, bár most már talán majd könnyebb lesz, mert
vesznek fel több embert dolgozni. Mi jól vagyunk, egészségesek vagyunk, jól
érezzük magunkat itt.
Ma nagyon szép, napsütéses reggelre ébredtem, úgyhogy gyorsan
kiszaladtam a ház elé, csináltam néhány fényképet. Bár valószínűleg nem
sikerültek túl jól ezek a fotók, mert nincs olyan komoly fényképezőgépem, és
sajnos én még nem értek annyira a fotózáshoz, de biztos, ami biztos, próbáltam
megragadni a szép pillanatokat ma reggel. Mostanában sokszor esett az eső, és
általában borús, szürke idő van, ezért is értékelem ezeket a pillanatokat.
Viszont volt nagyon kellemes élményünk is így télen: esett a hó. Úgy örültünk
neki, mert itt Angliában, illetve egészen pontosan Londonban, ritkán esik a hó,
itt melegebb van. Anglia más részein azért szokott rendes tél lenni. Igen, nem
nehéz kitalálni, hosszú távon én is szívesen laknék olyan helyen, ahol még négy
évszak van, ja, meg tengerpart, meg erdő meg lovak meg... stb.. Persze nem
panaszkodom, szeretem Londont, de nagyon szeretek kirándulni menni Csabival,
így lehet igazán felfedezni Nagy-Britanniát, ha túrázol. Igaz, sajnos az utóbbi
időben én nem tudtam vele menni - ritkán kapunk együtt szabadnapot -, de
örülök, hogy áprilisban lesz egy közös hét olyan szabadságunk, amikor itt
maradunk az Egyesült Királyságban, és együtt megyünk kirándulni, egészen
pontosan Shropshire-be. Csabi tegnap foglalta le a szállásunkat, most nagyon
örülünk. Jó lesz újra egy kicsit angol tájon barangolni, hegyek-völgyek között,
természetben lenni, és megint egy új vidéket felfedezni, már nagyon várom, de
persze addig is próbáljuk úgy alakítani, hogy azért 1-2 napos túrákra legyen
lehetőség.
Egyébként a mindennapjaink jól telnek. Munkásan persze, de én
szeretek itt dolgozni, szeretem, amit csinálok. Csabi is szereti, de persze
hosszabb távon lehet, hogy esetleg részleget váltanánk, de ez sok mindentől
függ, ez még a „jövő zenéje”. De igaz, a vendéglátás mindig a szívem csücske
marad. Az otthonunk egyre jobban alakul, már belaktuk, de kisebb-nagyobb
fejlesztések, új megoldások a kényelem és a rendezettség illetve
rendszerezettség érdekében mindig vannak.
Igyekszem egyre többet angolozni, szótárazni, mert bár én is
meglepődtem a minap, hogy született britekkel illetve angolokkal egyre jobban
tudok beszélgetni, de szerintem kell pluszban tanulni is. Egyébként egyre
jobban értek másokat és egyre jobban megértetem magam, ami szintén nagyon
fontos, bár sokan elfelejtkeznek erről.
Ja, és persze minden nap úgy fekszem le aludni, hogy előtte
magyarul olvasok. Őszintén szólva ez egy teljesen tudatos, fő célom volt, mert
észrevettem, hogy felejtek magyarul, és nem tudom magam olyan szépen kifejezni
már. Valahol ez természetes, én tudom, de olyan szép a magyar nyelv, sokkal
árnyaltabban ki lehet vele fejezni érzelmeket; szóval nem akarom elfelejteni.
Írni is könnyebb, ha az ember olvas. Az az igazság, hogy pont akkor, amikor
Neked írtam a levelet Mamikám, vettem észre, hogy bizonyos szavakat,
kifejezéseket sem tudtam már, hogyan kell helyesen írni. Úgyhogy ahhoz a
módszerhez folyamodtam, amit egykori nagyon kedves magyartanárnőm, Tünde néni
mondott, hogy ha valakinek gondja van a helyesírással, olvasson sokat, így aztán
a helyes szó sokkal gyorsabban, könnyebben rögzül. Ja igen, Csabi is olvasta a
levelemet, és fényképet kellett készítenem róla, mert nagyon tetszett neki,
hogy írok Neked, én meg később a fényképről újraolvastam, hogy miket írtam,
persze szégyelltem magam és zavarban voltam, mert őszintén szólva megdöbbentem,
hogy néha milyen katyvasz, ahogy írok, mert hajlamos vagyok össze-vissza
csapongani, szóismételni, stb. mindenesetre, azért remélem, valamennyire azért
érthetőek számodra a leveleim.
Egyébként be vagyok zsongva, mert jövő héten utazunk
Magyarországra, már nagyon várom, főleg azt, hogy találkozzunk. Tudod,
szerencsésnek érzem magunkat, hogy azért akár évente háromszor is haza tudunk
látogatni, és relatíve olcsón. Sok kollégánk, főleg, aki Ázsiából származik,
nos, nekik jóval nehezebb. Igaz ugyan, hogy csak rövid időre tudunk menni, mert
sok elintézni való is van sajnos, de örülök, hogy egyáltalán összejöhet, hogy
találkozunk.
Addig én is lázasan készülődöm, és mivel most eggyel több
szabadnapot kaptam erre a hétre, kicsit háziasszonykodom jobban, és őszintén
szólva piszkosul élvezem is a szabadnapjaimat, kreatív tevékenységeket is
igyekszem folytatni. Bár az én kreativitásom össze sem hasonlítható az én
roppant tehetséges rokonaiméval, de rám is jó hatással van, mint mindenkire.
Igen, az én kreativitásom lehet, hogy egy paprikás krumpliban és néhány sor kötésben
kimerül, de hát istenem, valahol nekem is el kell kezdeni, a többit meg ki
tudja… J Egyébként nagyon érdekes, itt Angliában divatja van a
kifestőkönyveknek, színezőknek – de felnőttek számára. Ez számomra nagyon
érdekes, és olvastam is erről, hogy ez újabb pszichológiai kutatások eredménye:
a színezőkönyvek felnőtteknek csökkentik a stresszt, pihentetik az embert, de
segítenek a koncentráció fejlesztésében is. Nagy divat még az olyan könyv – én
is beszereztem egyet, bár inkább csak a jó emlékek miatt -, amiben számozott
pontokat kell összekötni és a végén kapsz egy képet. Nekem ez azért idéz jó
emlékeket, mert amikor kicsi voltam, emlékszem, Eszti meg Ági foglalkoztak
ilyenekkel sokat, akkoriban nálunk volt ez nagyon népszerű. Az meg, hogy a
kötés rendkívül jó hatással van az emberi pszichére, újabb tudományos
felfedezése a kutatóknak, bár akik kötnek, azoknak szerintem ez nem újdonság,
ezt mindenki érzi. Kötésről is mindig Te jutsz eszembe, Mamikám. Szóval igen, a
sok munka mellett szerintem okvetlen fontos megtalálni azokat a
tevékenységeket, amikkel az ember ki tud kapcsolni, pihenni, ez nagyon fontos.
Legalábbis én a kollégáimon is látom, hogy van, aki csak „két végén égeti a
gyertyát”, dolgozik, de nem figyel a regenerációra, és az nem jó, mert a végén
nem tud olyan türelmes lenni a vevőkkel, vendégekkel.
Jaj, a nagy sikerélményemről még nem is írtam. Igen, ez a
futással kapcsolatos. Az az igazság, hogy a munkám fizikai munka is, ezért
sokat erősödtem, de külön is kell tornázni, sportolni szerintem, mert azért a
két mozgástípus nem ugyanaz. Szóval óriási sikerélményeim voltak mostanában,
mert kitűztem magam elé a célt, hogy 13 kilométert fogok futni. A közelünkben
van az a park, amiről már többször meséltem, ott edzettem, és igen, sikerült,
kétszer is most már. Ez már egy elég hosszú táv, monoton is nagyon, de olyan
furi érzés volt, nagyon jól esett nekem ez a 13 kilométer. Jó, hogy egyrészt elértem
a kitűzött célomat, jó, hogy fizikailag meg tudtam csinálni, és úgy érzem,
átléptem egy lélektani határt, még többet is fogok tudni csinálni. Persze
tudom, nem szabad túlzásokba esni, de azért is vagyok optimista, mert ezt a
távot is úgy sikerült elérnem, hogy mindig rendszeresen, sokat és fokozatosan
edzettem rá, és igen, ha belegondolok, már két éve rendszeresen futok. Én a
lépésről lépésre való haladásban, célkitűzésben hiszek. Van is egy mondás,
viccesen, hogy: „Az elefántot is csak részenként lehet megenni.” … és igen,
szerintem ez nagyon igaz. (Jó persze, tudom, a Kis herceg-ben a kígyó egyben
megette az elefántot, de az más… J és az úgy nézett ki, mint egy kalap…
J )
Egyszóval jól megy a sorunk, úgy érzem. Csabival pont arról
beszélgettünk, hogy jól sikerült megtervezni és kivitelezni így összességében
ezt az amerikai munkavállalást. Aztán azt, hogy meddig leszünk itt, még nem
tudjuk, de szeretünk itt lenni, most jó, és meg kell becsülni, hogy problémák
persze itt is vannak, de egy nagyon jó kis munkahelyünk van. Szerencsére azért
akad majd lehetőség közös szabadnapokra, amikor mehetünk kirándulni (… és én
láthatok sok lovat, ha szerencsém van – de általában van J ),
úgyhogy nincs okunk panaszra. Egyébként ha lovat látok vagy a közelükben
vagyok, mindig eszembe jut a Ti lovatok, a Felhő, hogy milyen kis okos volt,
hogy rosszidőben, sötétben hazavezetett Benneteket.
Igaz, hogy most alapos fogorvosi kezelés előtt is állunk, de
mindezzel együtt már „tűkön ülve”várom a magyarországi utazásunkat. Vigyázz
magadra Nagyikám! A mielőbbi viszontlátás reményében sok szeretettel
üdvözöllek!
Sok puszi: Ancsi
London, 2017. január 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése