Nem volt szőnyeg leterítve, és nem
lengtek zászlók sehol.
Virágokat sem raktak az emelvény elé,
mert nem volt emelvény,
és asztal sem állt ott, ami mögött
ülhettek volna páran,
ha lett volna valaki, aki szembe került
volna a széksorokkal.
De széksorok sem voltak, mert nem volt
terem sem,
nem is beszélve az épületről, ami nem
épülhetett meg,
mert ez a semmi helye volt.
A semmié, ami maga sem létezett.
Tartottuk ezt a semmit.
Kicsit illegette még magát.
Azt hittük, hogy viszonozza majd a
köszönést.
Sós volt az ízünk, és benne áram
futkosott szabadon.
Néztük, ahogy kart karba öltve
elvonulnak maguknak
az ünnepek és a hétköznapok.
