Gulisio Tímea Mezítláb

Két nem mankóján 
Botladozik az igenlés. 
Menekülsz tőlem, 
Mint templomból a remény. 
Akár még szerethető is 
Lennék, ha mernék. 
Naturális ünnep vagy. 
Cipőledobás, hazaérés. 
Rád ömlök. 
Fehér ingre a vér. 

dokk.hu

Bátai Tibor Győztes.hu

Ki hagyja örökségül

vesztett harcállásait

minden korláton át

zuhanását

a sebben

kristályló sót

az amputált szárnyak csonkjait

isten hiányát belőlünk

nála becsvágyóbban megírni

ki próbálhatná

újra ormokon lengő hímzett zászlókká

(völgymenetben sem lett szerényebb)

ki hazudhatná lelkesebben

veresége átvérzett rongyait?

https://dokk.hu/ajanlat.php?vid=43102

Fűri Rajmond Mi jó, de jó!

felütés:

Úgy elvesznék a tavaszban
Ha elhinném hogy tavasz van

- - - - - -

Ne csapd be magad, nem azér
De amazér,  amazér, amazér
Ne csapd be magad, nem Elemér
De mér, de mér, de mér, de mér.

furim

Ha lenni jó, mi jó, de jó!
Tavasz, ha jő, ez nem panasz.
Erkélye nyitva, Júlia
szemén a titka, Rómeó. 

De Páduában kis Kató,
az engedelmes, lágy szive,
s a kedve vonz, vagy az erő,
mit megtalál Petruchio.

Szinháza szent, a temploma,
vidám a búval ott vegyes,
ha sírni tud, pedig nevet,
a büszke múzsa, Thália.

Az estre szól, páholyba jegy,
függöny szalad, a gong zenél.
Az élet osztja, a szerep
öröm. Mi ér: az égi kegy.

Wolfe, Humbert: Daisies

Rá se hederít

A honi  bankár
sétál a kertben,
mereven, büszkén,
gondtól gyötörten;

A margaréták
látnak ott
egy önimádó
alakot;

A rigók csak egy
fejfedőt -
Laposat, fényest a
fejtetőn;

Ő fontoskodva néz,
feszít,
de a tavasz
rá se hederít.

Fordította: Fűri Mária

 http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Wolfe%2C_Humbert-1885/Daisies/hu/68762-Rá_se_hederít?tr_id=10385

Szerintem ez a Humbert vers ihlette az egyik kedvencem, Tóth Árpád Áprilisi capriccio-ját:

 http://versek.network.hu/video/toth_arpad_versei/toth_arpad_aprilisi_capriccio_jordan_tamas

Mórotz Krisztina Szerelmedben

Varázs fényekben fekszel

hátadon vörös napsugarak

szelíden játszanak.

Izmaid megrebbennek

vakító férfitest

modellt állsz az estnek

A sirályok kagylóéles hangja

józanít a végtelen perc

álmos hatalmából

vacsoraidő van

lámpák hunyorognak

brummogó zene kószál

álmodsz velem álmodsz

érzem vágyad széllökéseit

Köröket rajzolok a homokba

megkerestem anyajegyed

majd hanyatt fordulsz

szemedben az álom

kereső kétségbeesése

elmosolyodsz kezed nyújtod

az érintés fuvolajátéka

köröznek ujjaink

játékos sirályokká lettek

a tenger halk muzsikája

lassan ólálkodik a dagály

hátunk mögött a Nap

incselkedő pajzán gyerek

kiáltása szőke impresszió

komolyan nézlek hegedű szól

szemedben lobban a vágy

őscsend ujjainkban

összekapaszkodunk

zenénkben eltűnt az idő

az ősi dal a végtelen víz mámora

Lassan csobog a víz ahogy belegázolunk

elnyel mint éjszaka a kópé fényt

Lélekkenyerem adom Neked

Életem lélekkenyere Tiéd

medúzák libegnek méla közönnyel

kezeddel félresöpröd őket

akarlak mint az életet

a bölcsőnél vagyunk

születésünk és halálunk

őstenger csend öleléseink

lágy vízcsobbanások

fodrozódó homok a tükör alján

Hány színű a fény és mennyi szín

mossa bennünk a teret és az időt

kíváncsi halak álmát

zuhanó sirályok kagylóbombázását

éneklő partok vágydalát

szorítasz mint pánt nyikorgó hajók alját

hínáros iszamló vágy dobog

az élet szíve zakatol

mormogó vén öreg tenger

fogadd magadba éneklő

ölelésünk minden dalát

emelj a csend fénylő templomába!

Izmos karjaid szelik a vizet

ráérősen tempósan barnán

apró fények táncolnak

bukóhullámok rajzanak

sietnek a part felé

borzongok de ez már nem a vágy

kapaszkodnék beléd

végtelen tengeráram

Futó akkordok partra hívása

mert nem lehetek én az ősanya

befogadlak magamban tartalak

hanyatt fekszem karodon viszel

ringatózom mint könnyű dallam

a biztonság crescendója harsan

szerelmedben hazaérkeztem!

Jónás Tamás Var

A hervadás virágzik.
Az idő, mint a csónak.
A ház házaktól fázik.
Csak csontja van a szónak.

A bordák kosarában
a szív, mint érett alma,
s mint baba a babában,
még annak is van magja.

Csak összehordott népek
rebbennek szét ijedten.
Én kerestelek téged.
Mihez kezdjünk mi ketten?

Fűri Rajmond Panoptikumban

Elöl király, koronás fő,
mellette az asszonya.
Halott sápadt mind a kettő,
hiába, viaszbaba.

Komor vitéz, fején sisak,
díszes pajzsán címer áll.
Nagy bajnok volt, semmi kétség,
de az állán álszakáll.

Boszorkányok következnek,
múló szépség, sok banya.
Utánuk a félelmetes
pokol, a rablótanya.

Na, de mi az, rosszul látom,
űrhajóban egy robot?
Világváros terén ember,
a kezében koldusbot.

Panoráma képen tájak,
őserdő közepén gyár.
Feszengek, a tárlat vége.
Vajon odafent mi vár?

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Április

A vízpart zöldszín, üde selymén
Keskeny szegély a sárga csík,
A folyó túrta partra habját,
Az aranyszínű gólyahírt.

Hűvös a víz. A szél se fürdik,
Csak borzolgatja felszínét.
Játszik. Két kézzel szórja, szórja
Fecskék acélkék nyílhegyét.

Kolozsvári-Donkó Rebeka mézesei