2019. május 16., csütörtök

Fűri Mária Utószó – Ady Lédának


Én tudom, hogy lelkembe süllyedsz
S a mindennapok úgy borulnak
Föléd, mint óriás vízoszlop
Lefojtva hangjait a múltnak

Tudom, hogy mindent tőled kaptam
Az új hangot és új szerelmet
Az áhított költői rangot
Úr-palástom, s mi tengert szelhet:

Hajót, mi jó szebb, új vizekre
Röpül, mert a szentlélek hajtja
Vagy korcsma gőze, árbocain
Büszkén dagad a versvitorla

Sorokat, melyek hozzád méltók
Szenvedélyt, ami el nem lankad
Alapot, zúdulhat rá bármi
Tart akkor is, ha megtagadlak


Ez a vers 3. lett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Tagozata által meghirdetett ’Száz év Ady nélkül’ verspályázaton. És bár mindig szubjektív minden zsűri, minden bírálat, azért nagyon örültem, hogy 119 pályázó vers közül az én versem (is) kiválasztódott.
(Jelige: vitorla)

2019. 02.17-i bejegyzés.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése