Házi szokást árul a piac, ahol vevők tolonganak,
hogy hazamenve megsüssék, vagy főzve asztalra tegyék
kívánságaikat. Lazac vöröslik cékla mellett,
s a versenyben győztes az lesz, akinek nagy táljáról étkét
forgószélként tüntette el az étvágy, vagyis az éhség.
Gondolat szükséget követ, ha az elolvad, vagy van
kíváncsiság, s a nyitott szemet látvány gyönyörködteti.
Csak a nézést próbálja érteni, aki semmit sem ért, bár
meglehet, hogy tetteti, hátha kaphatna elnézést,
amikor halmozza a hibát.
Akit áldása felemelt, hogy rendesen lássa,
mi is a valóság, még nem feltétlen
unatkozik. Tárgyai tények, amikkel gazdálkodva módot
alakít magának, s belépve, társaságával örül, hogy
kasztja nem utolsó pária.
Végletek között szaladva elmélkedés kísérhet, s a távot
izmaink jelzik, s a szomj, valamint a célnál ránk törő,
annyira jóleső hiányunk.
Kíséretünket ilyenkor szokás fellapozni, olvasva
belső beszédet, amelyről nyugodtan állítható súlyos
betegessége. Minek köntörfalazni ott, ahol őszintén bevallható,
hogy sem lélek, sem más lakó nem zavar minket fogyasztásunkban,
amikor az élet, nagybetűvel, annyira zajos.
Szerencsétlen alázatos.
Semmije sincs. Pótolni pedig mit sem tudhat. Világa olyan üres,
hogy benne a visszhang az egyetlen, amelyet hallani
akarhat, aki felőle érdeklődve azt keresi, hová állíthatná ki
mutogatásra, mint példát, követhetetlent, amitől megtartja
magát az ember, ha belészorult némi józan ész és életszeretet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése