Bak Rita A gyermek

Ha túl késő van és a napok nyárig izzanak,
gyermek vagy, holttesteken gyalogolsz át,
régi dalt énekelsz,
a felhők mélyen szállnak,
mint mindig, amikor már túl késő van,
az ég beleszeret saját folyékonyságába,
végre az a gyermek vagy, aki sohasem lehettél,
miért dúdolod ezt a régi dallamot,
hány évig tart majd, amíg  a dallam
a holtakat pátoszba ringatja,
itt, a világ legszélén,
szent házak sorakoznak, ott kell élniük
a gazdagoknak, a sápadtaknak, a könnyűszívű angyaloknak,
akik semmiféle kritikát nem tűrtek el,
azt hitték,
ők mindent tudnak,
azt hitték, tudják, milyen,
hogy sohasem halnak meg,
azóta sok év eltelt,
de azóta sincs év, nincs kóma,
nincs lépesméz,
csak a dallam
múlt nyárról,
mely halálig kísér,
sírós, önmagába szerelmes
kérdőjelek,
dúdolnod kell tovább,
fiatalon és örökké,
önmagadként,
holtakon kell
átlépned,
mint
puha lélek.