Szebeni Sándor Jón ásta más

MAGYAR RÁZKÓDÁS

Feléd csap itt, ki nem röpít,
ki sütve nyel le, nem kövít.
Ki kost öl, nyiffan és lelép,
sorompót nyit és fut feléd.
Vaskampón függ, mint bánya sitt,
s játékszekérhez lovasít.
Csörög, mint szarka s oly ködös,
mint őszidőn a Holt-Körös.
Kit óv egy nő – ki kurva volt --,
mint papzsákot egy durva folt.
Ki nyögdel, de nem rossz fitying,
ki szülni görnyed s meg-meging.
Ki friss dió, de béle gitt,
gatyásodik, de lelke fitt.
Ki pendelyt mímel, mint a szél,
rád sem hederít, úgy beszél.
Pátyolgat néha és eseng,
ünnepnapon pirulva cseng.
Teknő. Vödör. Sodorja jég.
Derű. Ború. Tenyérnyi ég.
Gyöngécske, mint a lápi nyír,
hát nem kell félned, hogy kinyír.

HALYAGOS VERS

Lopott csillag a két szeme, csapkodó szárny a két keze.
Sza(r)vával döfköd. Ölni kész? Minden életlen része kés.
Így ijesztget, ijeszteget. Kocsmába hív, de nem szeret.
Kóborló medvét nem cikiz, bort a tőkéhez visszavisz.
Megdőlt kopjafa. Hosszasan. Mereng. Ma ünnepnapja van.
Felnéz és bízik Istenben. Majd megsegíti. Kiskedden.
Meredve tűri – tüske-póz --, mit rászúr egy gébics-kalóz.
És vadcseresznyés, halyagos, de nem haragos, ha Jagos.
Bár néhanapján reszketeg, receptje nincsen, nem beteg.
Párhuzamos, merőleges. Elvonóan tevőleges.
Mint lopótök úgy elbűvölt, minden megnyíló női ölt.
Most gördül, mint a hón a sí, és siklik, mint a bicikli.
Elnyúlik, kilép és lefőz, de széle-hossza, mint a gőz.
Hátán az izzadtság lefolyt. Liszt lett a bőr, a hús, a csont.
Koszmó, retek, s bár hímje zöld, mindent sárrá köpül a föld.