Fűri Rajmond Festmény 8.

Hogy lehetne festője hangnak,

Különösen, ha égből száll ide?

Ki műveli, mezőn dalolgat,

Madárfütty, s ki hallja, szerelmese.

Nyár érlel ott. A gabonája

Szőkülni kezd, már szinte halovány.

Mezei virág egész bokra

Készül: gáláns szakítójára vár.

Az ég szelíd még. Vajon kékje,

Hogyan sötétül el hamarosan?

Felhő ív boldog közönsége

Jön közelebb, és kerekded suhan.

A dal vonz egyre csak magához,

Ellent nem állhat a szerető szív.

Nézőjét is szólítja, s áldoz

Bármit, önmagát is. Báj az, mi hív.

Felnövünk idővel. Tavaszra

Forróság köszönt, s érlelő sugár

Fest át lágyat súlyos aranyba.

Elvetett magunk megérik, s a szár

Fején majdnem barna a sapka,

Miből vad kasza után lesz kenyér.

Beválik akkor annak haszna,

Amit a fiatalságunk ígér.

Addig gyakran bujkál közöttünk

Csábítás, amely tanulnivaló.

Növekvő hévvel elidőzünk

Nálad Ámor, te dévaj nebuló.

Ki láthatná meg, hogy a vizsga

Mennyire nehéz? Amikor a láz

Nő és nő, és mi belobbantja,

Az végképp életre ragad: a nász.

Mórotz Krisztina Levél a mamáról

anyámnak egyszer nem tudom miért karácsony napján kellett függöny. ( és egy függönyön összeveszett apuval)

azóta nálam ilyen nincs, olyan van mint mamánál. :)

azok olyan klasszak voltak, minden cérna összekeveredett, és kis fehér gyertyák voltak a fán. és mama istentelenül hamisan énekelt, meg mesélt. istentisztelet hatkor... imádtuk, és utána volt a karácsony.

és a karácsonyfákat kivágták az új lakók.

anyuéké borzalmas volt, mert mindennek tip topnak kellett lennie. A lakásnak, a fának a kajáknak. egyszer hazafelé jöttünk és Marci elsírta magát, pár éves volt a kezében dömper nálam a többi játék meg az apjánál is, és elsírta magát, hangosan hogy rossz volt!

utána örült már itthon, de érezte a feszült légkört.

Imádtad volna. Károlynak mesélni kellett róluk.

és egy régi újságcikket mutattam neki... ő mindenkit meghallgatott. Elbeszélgetett a kéményseprővel, amellett hallgatta Laci nagybátyám fejtegetéseit CSÁTHRÓL!!! Szakácsnő volt, de tudta minden emberben hol a jó... azt hiszem most kellene élnie. Szerintem okos volt... de nem tanulhatott. Átlátta a dolgokat, mi kell egy tizenévesnek, szeretet, beszélgetés, zsidó orvos mentette meg az életét morfinista volt... hatalmas mesélő mama volt, ha hülye helyen laktunk, egy veszélyes útkereszteződés mellett, én nem egy karambolt láttam...... rohantunk akkor segíteni...míg jött a mentő stb. rendszer volt az életükben, és ez a rendszer erre a stroke kutató unoka, a papa mostoha unokatesója, mindenki emlékszik,. Örökké teli volt a ház. Érted? Télen sokat olvastunk kézimunkázott a Mama.. nála már február 12-én Lídia napkor tavasz volt... Papát mindig kihagyom, nagyon jó és csendes okos rendszerető férfi volt....imádta habókát aki hajnali ötkor keltett minket, jaj a Mariska! mindenhová elengedett a barátokkal, de néha nyarakon reggeltől estig fürödtünk. rengeteget dolgozott, de délután félóra pihenés kellett a szívnek, vagy olvasás. a fél falu nálunk volt. kámánné sírt 100 forintot kért, mert az uram iszik. csodálatos volt a kert... hatalmas lugas, és teteje is volt, kempingágy pokróc, estébe hajló beszélgetések.

hátul málnás az is nagy volt, virágok mindenféle gyümölcs. apu szokott kaszálni. Az árokban nem mert onnan szedett a Papa a nyulaknak füvet... Hol Joli jött, ő volt a műnő, se melle nem volt se foga, se haja mert rákos volt de kigyógyult.. így hát a parókáit próbálgattuk. én imádtam, míg Eszter valamiért utálta. és mindig giccseket hozott, ha a hülye férjétől beállított nyáron. a Marika aki 28 éves volt, sírva szokott átjönni, mert meg kellett keresni az Ottót, és addig a kicsikre mi vigyáztunk. a Tündéék is fiatalok voltak, ő is akkor jött amikor akart... :))

a Jóska bácsinak kapcákat varrt... meg a papa rosszabb zoknijait odaadta neki, mert a felesége nem törődött vele. Lidi nénizte 10 évvel volt fiatalabb mamánál. volt egy nyári konyhánk és egy nagyon vastag létránk, alatta maga hát kicsit odébb főzött vagy sütött. és hallgattuk a meséket. hogy miért kellett a zsidóknál lekapcsolni pénteken a villanyt. mesélt mici kecskéről, és hogy amikor meglátta hol lesz a fehér ház, akkor leült a bőröndre nézte a földdarabot és sírt, akkor írta le két bőrönddel, két gyerekkel a bombázások elől idejöttünk... és leírta... a koffer a két koffer megvan..Vasárnap istentisztelet, előtte megfőzött a Mama, és Habóka én mama templomba mentünk. Természetesen a lelkész is a barátunk volt, néha nekem kellett vigyáznom Orsira a kislányukra... Ott hallottam teológus hallgatókkal a Jézus Krisztus Szupersztárt. Imádtam őket. vasárnapi húsleves rántott csirke saláta, sütemény gyümölcs ja mellé köret ...abból hétfőre is maradt. Kedden volt a tésztás nap, a csikos. Mindig úgy gyúrt. szerdán főzelék csütörtökön mondjuk bukta, vagy aranygaluska, császármorzsa esetleg hal... emlékszem, hogy hiába volt forgótárcsás mosógép meg centrifuga, volt katlan a papa mint a tábortűznél alágyújtott, és forró vízben olyan sokáig mostak, de ott a papa is ugyanúgy.

Köszi, és a fecskék... ki kellett ám tárni a nyári konyha ablakát, és jöttek a fecskék. Érdekes, hogy akkor törtek be, mikor a mama már Mártinál élt Papa halála után. 

Egy nap Lengyelek állítottak be hozzánk. A kapu előtt robbant le a kis polski. Láttuk, hogy nézegették a kocsit, "bekopogtak" a kerítésléceken. Kézzel lábbal félig oroszul is, de beszélgettünk. Akkor még élt a faluban egy lengyel nő. Elmeséltem nekik mi történt a vándorokkal. Tolmácsolt, mi Alicjaval és a másik lányestvérével felfedeztük Beledet. A kastélyt bementünk egy csehóba. Ott aludtak nálunk egy pedagógus házaspár volt akik minden pénzüket utazásra költötték. Nevettem, amikor a yunost kis tévét nézte Georg, és meglepődött a híradón. és az időjárást nézte. Lavórban mosakodtak meg, akkor még nem volt fürdőszoba. :) Minden évben jöttek, és rendelték a rétest. Nem volt akkor hűtőláda, Mama mindent befőzott, még Habóka gyógynövényeiből is rakott tüllzacskóba. A répák a veremben voltak homokban. Nem fagytak el azok. A krumplihéj a ganajra került (komposzt) és nem pet palackból ittunk, hanem üvegből málnaszörpöt. ami nylon maradt, masli virágról eltette a Mama, bizony jók voltak az ősszel kötött koszorúkra. a kedvenc könyveim az üvöltő szelek és a Jane Eyre voltak. Faltam a könyveket, és ábrándoztam. Mama szerette az Unikumot  de azt eldugta, a tányérok mögé, és ha temetésre ment kicsit húzott belőle. Nevettük, mert hiába volt bor, apu mindig elcukrozta, és papa 2 decit ivott minden nap. ebéd után. Márti első férje (nagynéném) a Gyurka egyszer elaludt délután , és előtte könyveket nézett, de leszakadt a könyvespolc, rajta árván laffogott az, hogy könyvet még neked sem adok kölcsön:)) Papa faragta. Anyám jött megállt, Gyurin egy halom könyv és a röhögést nem bírtuk abbahagyni.... Anyám rénézett. Ez jel! Ne menj hozzá a Juhász Gyurihoz! De hozzáment, kár, hogy nem hallgatott anyura, mert elváltak. Mikiék nagyon szegényen kezdték az életet, a fiúk nem lettek elkényeztetve. De ha hazajöttek a két unokának tejleves kellett. :) Laci volt az álommanó, festett, Sárát a lányát hozta magával, én voltam a modellje, ide menj ülj a fűbe, viszonylag jól tűrtem ezeket a dolgokat. A gáton bicikliztünk rengeteget. Kutyánk mindig volt, mert kiszöktek valahol. Minden kutyát pajtinak hívott a papa. Azt mondta volt paji, most új pajti lett. Egyik kutyánk viszont farkaskutya volt, nem német juhászoztuk le. odaállt a kapu elé, és rúgni kellett a labdát, ő elkapta mindet. Mama sok muskátlit rakott a kútra, és egyszer leszedte őket, hogy újakat bújtasson. El volt húzva a tő, igenám, de Frednek az volt a helye. Beleesett... Frédikém tarts ki, jaj, hol van öregapátok, de a vödörbe nem fért bele. Kis Jóska bácsi ment le érte. A kutya tüdőgyulladást kapott. Pokrócban rongyokba csavartuk, és minden nap jött az állatorvos. Amikor tehettük kint ettünk, és kunyhót építettünk, vagy kócsa bével, meg Ildivel ugráltunk a szénán. egyszer lecsúsztunk a közepébe, most mi lesz? Papsajot ettünk a kakas elől. és ki akartuk írtani Habóka gyógynövényeit. Cseppet sem voltam jó. Dini a nőit mindig elhozta bemutatni... volt egy mondatuk mamával, ha nem volt okés a nő. Végülis táncosnőt vett el Dini, és Juci táncolt mamával. Dini volt az "amerikai nagybácsi" akinek Mercédese volt. :)) Mama szeretett utazni, de papa nem nagyon, megkönnyebbült, ha Bükre mentünk a gyógyvízbe. Mama tornázott is. egy pléden ha eszébe jutott. És a Negro! Azt meg a papa dugdosta előlünk... :)) Mennyire örültem hogy újra van! Persze nem csak vidám volt az élet, voltak nehezebb napok is. de valahogy ezeket a dolgokat helyükre tettük. A Lackó sem játékokkal játszott hanem a cseresznyefáról felmászott a tetőre. Márti válása után egy évig itthon volt, és innen járt át tanítani egy kis faluba. De most itt a neten egy nálam tíz évvel idősebb Csabival együtt röhögtünk a girbegurba utcán. Hogyne röhögtünk volna! Kissné jelenség volt .. de róluk már írtam, és itt laktak az Alízék, akik méhészkedtek, de mindent rosszul csináltak, a mézpörgetés sem ment nekik, a disznóölés sem... Ottó meg a kocsma. és Mosó Masa akinek két ikerfia volt, és mindegyiket felcsíptem. A hatalmas kovácsműhely. Komjáthyék a teheneikkel... és igen, a kéményseprő aki ki akarta fizetni a semmit... Néha kevés volt a fa, arra emlékszem, és egyszer esőkabátot loptak...

Fűri Mária Túl közel

Túl közel vagy, nem látod
Húzódj távolabb
A fordított messzelátót
Mindig jobban szeretted
Olyan murisak voltak
Az éles, liliputi alakok

Becsey Zsuzsa 100. vers helyett, lázadáson innen és túl, költészetrõl, másról

Kedves FŰM,

magam is igen komolyan, átgondoltan, tudatosan vallottam. még ha kissé

nehézkesen, ügyetlenül is. nembeszélve arról, ami nem mondatta ki magát. pl.

hogy mérőszalaggal megállapítható-e, melyik ember szenvedett többet.

melyiknek volt keserűbb az élet. az-e aki beszél, vagy az aki hallgat. ki

hallgatva beszél, ki beszélve, ki hallgat amikor beszél. innen nézve csakis a

lehető legjobbat érzékelhettem szavaidból. én valóban hiszek abban, hogy bárki

tévedhet, ha egy másik nézőpontból szemlélem. ahogy magam is, még akkor

is, ha a tévedések is szerves kellékeiként beépülnek a folyamatba. valahol

mindenkinek maga felé húz a keze, és ezt bármilyen szerénység, az ember

másról is állíthatja. iskolák vannak, szemléletek, felfogások, aminek határai,

befogadóképessége van. nehéz nyitni egy határozott koncepcióból. főleg, ha

annak meggyőző erejű iskolai szabályai vannak. minden szemléletnek

megvannak a maga sajátos magyarázatai. pro és kontra. engem az

foglalkoztatott leginkább (régebben, ma már nem hiszem, hogy ezzel nekem

kellene terheket hordozni, sem másokat terhelni, annál is inkább, mivel a világ

enélkül is megy a maga útján), lehet-e közöttük megnyitni a kapukat. azonban

nem úgy, hogy ezeket összecsapni, hadd essenek egymásnak, noha tény, ez

is szükségszerű, hogy eljöhessen a megtisztulás, hisz nélküle megvilágosodás

sincs, hanem mint mikor egyszer csak váratlanul megnyílik előttünk egy másik

dimenzió. hogy valami amit addig hittünk, lehet egészen másvalami is. azonban

ehhez valakinek ?valakiknek, áldozatot kell hozni. de még mindig úgy vélem, az

a szerencsésebb, ha valami sokféle nézőpontból képes lábán állni. (a lábat

ebben az esetben akár szárnynak is vélhetjük.) azonban nem bizonyos, hogy

így a jobb, vagy hogy ez lenne bármiféle útmutató irány. általában, tisztelet

a kivétel, az igazán különleges, nagy dolgok fáradságos küzdelemben, meg

nem értésben szenvedték ki ösvényük. megszületésüket követően 50-100-200

év múlva ?több, ismertetnek el. és még ekkor is azt mondhatjuk, jókor jó

időben, mert a szerencséhez is idő, jó idő kell.

engem pl. Tóth Krisztina azzal nyugtatott valamikor a 10 alkalmas tanfolyamon,

mikor látta, milyen kétségbeesett vagyok (vajon mindent szakmailag

átvettünk-e, amit a versről tudni kell), hogy amit ő tud, mindent átadott.

folyamatos hiányérzetem volt, valami kényszer, pedig talán ő is, magam is

tudtam, meglehet sohasem fogom használni. mégis aki határozott céllal akar jó

verset írni, gyakorolnia kell folyamatosan a formát, játszania. újabb és

újabbakat találnia. de kérdem én, mi van azzal, aki csak egyszerűen ír, mert

írnia kell. létforma számára az írás. olyankor már nincsenek szabályok. amit

addig tanult is „elfelejtette”. de létforma lehet a játék is. így van akár a rajzzal,

bármilyen más műfajjal. na persze ami a működéshez kell, az úgyis

beágyazódik magától. mindenkinek megmarad éppen annyi, amennyi neki kell

saját működéséhez. ezért írunk annyiféleképpen, mert annyifélék vagyunk. na

persze, mondhatjuk úgy, hogy akkor rendben, de tudomásul kell vennie, nem

verset ír. de tudjuk-e ezt biztonsággal állítani, amikor minden átalakulóban

folyamatosan, mint pl. az is, hogy mi a vers. értem ezalatt, hogy a 21. század

elején mi számít versnek. amikor folyamatosan távolodunk a hagyományos

felfogástól, azok jellemzői- és elvárásaitól, kitolódik ez a műfaj a próza, vagy

valami egészen egyéb más felé, mely a mai tudás, megszokás felől nézve

már-már értelmezhetetlen kategória. de eljön egy holnap, bizonyára, hiszen

minden kornak megvannak a maga jelenjei. időben tehát, ha csak a

kanonizálást tekintem, és itt akkor most jó időben, mindenképpen késleltetve.

ehhez kapcsolódva, minap igen különös élményem volt. anyósommal

beszélgetve esett szó a Láncszemek kötetemről. (kisajátítom, pusztán csak az

egyszerűsítés miatt). tudni kell, eddig sosem adódott alkalom még csak

hasonló beszélgetésre sem, mi több, foglalkozásaim a művészet bármely

területén inkább csak mint haszontalan, naplopó tevékenység, könyveltetett.

annyira meglepődtem ezen a nagy változáson, azonnal lejegyeztem

naplófüzetembe, megpróbálom szó szerint idézni.

2009.01.10 d.u.: a könyv verseiből csak az elsőt és az utolsót értettem meg,

ami hagyományos formában (lefordítva harangfény és a hosszú út), ez olyan

volt mint a vers, amit megszoktam, a többi már annyira egyedi, sajátos, hogy

a mögöttes gondolatokat nehéz értelmezni. de ha nem is vers, akkor micsoda?

vagy ez ennek minősül? mert mi petőfin, józsef attilán, juhász gyulán, dzsida…,

ilyesmin nőttünk fel, radnótinak pl. minden gondolatát értem, viszont nem

értünk a mai művészethez. talán ha még egyszer elolvasom. egy szó... egy

szóba sűríted a mondanivalót, hogy lehet ilyen rövid gondolattal más számára

is érthetővé tenni. hogy mi picassót se, a modern művészeket sem értjük,

pedig ott van vasarely, ott is foltok, formák, az mégis befogadható. én közben,

hogy ő akkor inkább a prózai, prózaszerű írásokat értette, itt kissé

magyarázatra szorultak a dolgok, eltértek szemléleteink a prózai és a

versformától. hogy akkor amit én csinálok, milyen műfaj lehet. továbbá, hogy

például valakire lehet nagyon illő lelkiállapot, bacher ivánnak is sajátos stílusa

van, röviden, tőmondatban, máshol régiesebben, de nálam ez érthetetlen,

amikor egy szóban sűrítve. és aztán ott van 1 regény 1 mondat, esterházival

se jól van, itt szóba kerül örkény istván, az egypercesek, aztán folytatódna az

így írtok ki, karinthyvel, …majd felidézi azokat a mondatokat, melyek szerinte

szavajárásaim, itt már eltávolodva könyvtől, pl. hogy „ez nem az én világom”,

vagy hogy régebben mondtam, „élettérre van szükségem”. de hogy már erről

pl. leszoktam. hát mit mondjak, nem emlékeztem ezekre, mindenesetre azt sem

gondoltam volna, ilyen különös élményben részesülök ezen a délutánon, hiszen

anyósomtól egy komplett versértelmezést kaptam.

másik példa. nemrég, a kiadványszerkesztő tanfolyamon először értem el

éppen magyar nyelvtanból, a helyesírás összes rejtett csínja-bínját tartalmazott

teszten, a maximális pontszámot. könnyű játéknak tűnik az ilyen, mégis ravasz,

körmönfont. és mire jó mindez? hogy megszeghessük a szabályokat, amikor

magunk írunk. hogy formai, nyelvtani érzékem van, eddig is tudtam, előfordult

(ma már nem hiszem), még olyan idegen nyelvben is kiszúrtam a hibákat, ahol

a jelentésről, fordításról mit sem, esetleg vajmi keveset tudtam. persze, értem

én, a versben is el kell jutni arra a szintre, amikor már nem látszik rajta a

mesterség. tudatosság vagy bizonytalanság. ám olykor nem-e éppen a benne

megrögzött bizonytalanság szül egészen különös dolgokat. az alkotó ember

kiszolgáltatott magának is, nemhogy az olvasónak, értékelőnek. de állíthatja-e

magáról valaki ezen a sokszínű, hatalmas palettán mi adatott, hogy birtokában

van a tudásnak, ill. megfelelő rálátással képes-e érzékelni a határokat, amikor

legtöbbről még képünk, fogalmunk sincs, hiszen szemünk előtt ott és abban a

pillanatban éppen születőben, tehát még nem létezik. és igen, e szemlélettel

szemben is, kell valami fogódzó, amiben bízunk, vagy ellentmondunk.

mint ahogy minden kor, a mienk is, fokozatosan kivívja magának az újszerű

szabályokat. ez így van jól. azonban nem szükségszerű egyetlen szabályt sem,

követni. akinél természetszerűen beépül, az úgy jó. akinél pedig egészen

máshogy működnek, az meg úgy a jó. mindenki azt, annyit és olyan formában

sajátít, metsz ki a világból, amennyire szüksége van. részemről előfordul

(merem következtetni, másnál is), hogy adott pillanatban, legyen az jó vagy

kevésbé szerencsés közérzetben, amikor elolvasok egy verset, valamit, az

vagy azonnal megfog, de van hogy elsőre nem, aztán egészen véletlenből

adódóan, két hét múlva már mást mond ugyanaz a vers. igaz, általában olyan

versek kerülnek szemem elé, már jó ideje, melyek anélkül, hogy a

legcsekélyebb mértékben is az itt felvázoltakra gondolnék, hatással bírnak rám.

valamiféle üzenet. ám valószínűnek tartom, hogy ezt is a tudat működteti az

emberben. különben pedig azt gondolnánk, ízlésünk van, ami önmagában már

kategória. s ha így lenne is, azt kell mondanunk, jól van.

nos FŰM, hogy lezárjam ezt az igen hosszúra sikeredett értekezésem, köszönet,

s ha megérintenek a rajzaim, amíg képes vagyok valamit általuk valakinek is

adni, nincs minden hiába.

érdekes, ebben a pillanatban szövegeimet éppenolyan biztosan érzem,

bizonytalanságaival, hivalkodásaival, visszafogottságával együtt, akár a

rajzaimat. amelyek csak úgy vannak, ha éppen jön, adódik. ez jelenthet jót is,

rosszat is. mégis a belső béke ami számít. nekem legalábbis. vágyhatnék-e

többre. és mégis. röstelkedve veszem tudomásul, igen, többre vágyom. hiú

vagyok, önző, és jól titkolom. legalábbis előlem. a legnagyobb áldozatot is így

élem meg. büntethetem-e ennél többel magam. magunk. s ha meggyőződésem,

hiszem is, jót írtam, a legkevesebb, hogy nem tudok verset írni. ezt akkor is

így érezném, ha a világ legeslegjobb versének szerzőjévé kiáltanának. sosem

tudnám meg, igazam volt-e. mint ahogy azt sem, ha legrosszabb költőnek, úgy

másnak, igaza-e. hogy kinek, igaza. mikor költészetről.

(2009 január 10.12)

dokk.hu 

Fűri Rajmond Festmény 7.

Használhat képek merészsége?

Szemünket edzi rajtuk, ami új?

Vagy csak jelszót követ, elvégre

Látvány utáni éhünk nem csitul.

Teremtésünknek a visszája

Még alkotás, és nem rombol soha.

Szépséget mutat, ezt ajánlja

Rút, s mi félelmet kelt, s a humora.

Szabadon az ember kiáltoz,

S bőszen mindenféléket mutogat.

Mesterré váláshoz ki áldoz

Időt, amikor az vele szalad?

Gyűjtők orra alá fricskáz, ki

Klasszikusokat is összekever.

Vagy kedvünket követve kérdi,

Hogyan juthat hozzá a várt siker?

„Költő hazudj”, mondta a mester,

Ám a festő direkt furcsát mutat.

Művével hová jut filiszter,

Aki ügyetlenül idéz s kutat?

Nyelvünknek zsongít a zenéje,

Amit igazán nem csak fül kiván.

Aki megérzi, szenvedélye

Mélyül, akár rövid idő után.

Azért a stílust, mely az ember,

Gyakran pellengérezi kritika.

Afféle csúfolót nem ismer

Sokat a hívek vidor tábora.

Kezdhetné ki-ki önmagával,

Ami lehet, hogy a legnehezebb.

Gondolkodom, ilyet ki tárgyal?

Kire hivatkozhat emlékezet?

Fűri Rajmond Festmény 6.

Vártam, rám száll a hely nyugalma,

S megláthatom: kiváltságos a rend.

A tisztás előtt léphet útra

Az idegen. Hívja a fény: dereng.

Óriások uralkodása

Minden lakójának természetes.

Látogatójukat tarthatja

Fogva, számára emlékezetes,

Hogy a tekintély hangok nélkül

És láthatatlanul uralkodó.

Nincs olyan, aki ki nem békül,

S keresné, hogy hol a mindenható.

Az árnyak között elrejtőzhet,

Akinek otthona ez a vidék.

Ha esik, ha fúj, lombtetőzet

Jótékonyan, bár ez nem cél, de véd.

Miért, hogy elvirult lett mára

Volt éltetőjük, a harsány, a lomb?

Zöldje megsárgult, s mindjárt barna

Ruhát ölt magára. Mert tékozolt?

Fehér törzseken fény mutatja,

Láthassa a vágyakozó szeme,

Hogy ősz van, s majd a tél elhozza,

Amire most utal a fák szine.

Miről szól nekünk ez az élet,

S van, amitől félhet bennünk a hit?

Erdőben otthonos a lélek,

Hiszen Napunk nevel, és nem vakít.

Zajokat még senki sem hallat,

Egyetlen úr felettünk az idő.

Dicséret illeti szolgádat:

Megmutatta, mi hozzád mérhető.

Emily Dickinson Párlat, egy billikom

Párlat, egy billikom,
Viszem, barátaim,
Igyatok rá, kit nem kelt már
Se csermely, se fenyér

Fordította: Fűri Mária

16

I would distil a cup,
And bear to all my friends,
Drinking to her no more astir,
By beck, or burn, or moor!



https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Dickinson%2C_Emily-1830/I_would_distil_a_cup%2C_16?literatureLang=en

Bara Anna Dokk-sors/talan/

nincs ellenérvem azt te bizton tudod
ha úgy köszönsz rám szia költőtárs
én sem hagyom magára e zugot
hol gyakran pirul verssel tűzdelt nyárs

úgy nevezném versöltőknek gálya
mit lángelméknek csonka sorfala
húsz év óta őriz s többünk vágja
hogy bárkinek nem terülj asztala

van akinek ízlik ami édes
míg másnak fűszer ami vulgáris
a hossza is megosztó és képes
egy egysorosból verset kreálni.

a rím nem oszt ma már nem is szoroz
ki rímeset ír tudja mily' nehéz
ha elkezdted klasszikusba soroz
de nem rímelni nagyobb szenvedés

megpróbáltam ezt is azt is mégsem
érzem azt hogy költő lehetek
néhanap meg éppen attól félek
felfedeznek ha mindent bevetek

így eltitkolom mire vagyok képes
majd sajnálhatják a mellőzött zsenit
két alakban játszom pedig véges
életemnek itt nem lesz már zenit

dokk.hu

Horváth Tivadar kérlelni sietek

kérlelni sietek az eget
maradjon meg nekünk
és megkérem szépen a Napot
hogy ragyogjon velünk
arra kérlelem én a Holdat
hogy maradjon vándor
kérem a szép csillagokat is
ne legyenek távol
és arra kérek minden növényt
adjon még levegőt
és legyen áldott minden gyermek
ne lásson temetőt
arra kérek minden állatot
sokat szaporodjon
megkérem az édesapákat
hogy ne legyen ostor
megkérem az édesanyákat
mindig öleljenek
és nyitva látom a templomot:
kérlelni sietek

Fűri Rajmond Festmény 5

Mennyi út és vonal, vagy sejtek
Testben megszőtt hálózata, kusza
Rendjükben száguldhat figyelmed
Előre, hátra, mint gondolata
Játszani kész önfeledt kedvnek.
Kavalkád sűrűje, ősi vadon
Vár, s te megállsz értetlenkedve:
Mit mutat neked e kép magadon?
Összefüggést próbálsz kutatni,
S amire jutsz, az váratlanul új:
Teljességében talán annyi,
Amennyit e különös látvány nyújt.
Hitetlenkedő filozófus
Mondatja veled: a káosz van itt.
Hozzáértő szemed a tónus
Felé fordul: pazarló ez a hit.

Jelenünknek akad más tükre,
Amiben ma korunk gyönyörködik?
Vagy a csomóját félelmében
Nem a kard készül lecsapni, pedig
A súlyos gondok tekervénye
Minket már túlságosan is nyomaszt?
Átlátunk még rajtuk, remélve
Újult önbizalmunk: megértjük azt?
Mi vagyunk és az Univerzum,
S mindkettőnknek legbensőbb lényege?
Maradna még számunkra penzum:
Ezt éppé s azt lakhatóvá tegye?
Amit sejteni tudás enged,
Az sokunknak még nehéz feladat:
Úgy fogadni el közös rendet,
Hogy akármelyikünk szabad marad.

Jónás Tamás ÁTKOZÓ

Hogy az Isten alázzon meg!
Az ördög magyarázzon meg!
Ne szeressen, aki ért!
Tömpe ujjak nyomkodják ki a szemed.
Ne értsen, aki szeret.

Fekete kontyot hord a nap
Kibontja minden éjjel
Majd bekötteti a virradat
a tébláboló széllel

Hogy az ördög úgy rejtsen el,
hogy az Isten felejtsen el!
Ne szeressen, aki ért!
Durva kezek tördeljék ki a fogad!
Ne tudd védeni magad!

Fekete vágyat hordozol
Hiába gyilkos: véded
Árkokat ás az arcodon
Élvezed ahogy éget

Hogy az Isten ördög legyen!
Hogy az ördög Istent egyen!
Ne szeressen, aki ért!
Foszladozzon el a lelked, mint a géz.
Undort keltsen, hogyha félsz!

Nyitva a szekrény ajtaja
Kiszórva minden ruha
Tíz napja nem jöttél haza
Minek mentél és hova?

Hogy a világ üres legyen!
Hogy a szív csak pumpa legyen!
Ne szeressen, akiért
kiürült a lakás, meg az agy, a zseb!
Legyél egyre kevesebb.

William Blake - Rajmund Fűri: The Tyger

    Tyger Tyger, burning bright,

    In the forests of the night;

    What immortal hand or eye,

    Could frame thy fearful symmetry?

    In what distant deeps or skies.

    Burnt the fire of thine eyes?

    On what wings dare he aspire?

    What the hand, dare seize the fire?

    And what shoulder, & what art,

    Could twist the sinews of thy heart?

    And when thy heart began to beat,

    What dread hand? & what dread feet?

    What the hammer? what the chain,

    In what furnace was thy brain?

    What the anvil? what dread grasp,

    Dare its deadly terrors clasp!

    When the stars threw down their spears

    And water'd heaven with their tears:

    Did he smile his work to see?

    Did he who made the Lamb make thee?

    Tyger Tyger burning bright,

    In the forests of the night:

    What immortal hand or eye,

    Dare frame thy fearful symmetry?

     https://www.poetryfoundation.org/poems/43687/the-tyger

Szebeni Sándor két verse

Fűri Rajmond Festmény 4.

Mosoly ömlik az egész tálon.

Duzzad forró nyár érlelte termés.

Szőlőfürtök gyöngyén, almákon

Simítgat a megelégedett kéz.

Szorgalom s a Nap teremtménye

Kápráztatja itt a mohó szemet.

Múltunk elhagyott Édenére

Gondol az, aki szemlélhet ilyet.

A fény büszkén tündököl. Pompa

Látványa csillog, hol minden gyümölcs

Inthet a jogos öntudatra:

Gazdagságát önti elénk a Föld.

Szépségre, száz színekben adva,

Lenne olyan, ki felhív figyelmet?

Eszünkbe juthat csábítása,

És ahogy kínál üde ízeket?

Mire nézzünk, amikor látni

Kívánjuk a dolgos, megélt időt?

Volna, aki állíthatná ki

Tálcán, mi belőlünk spontán kinőtt?

Vagy évekkel korábbi tervet,

Amelyből, mint magból lehet virág,

Mit okos fővel jókor elvet

Gazdaként, ki elég messzire lát?

Ki az, ki az őszén arathat,

És a termésében gyönyörködik?

Mit érez, örömmel nyugtázva,

Hogy övé e sok szép: akármelyik?

Hálával gondol arra vissza,

Mit szerencséje munkához adott,

S miután megérdemelt mindaz,

Szeme – befelé - biztosan ragyog.

Garai Péter Sándor írása Fotó Herceg Éva

András gazda elmesélte hogy ők a sajt készítésén kívűl szabad tartásu nyugdijas otthon is egyben. A nem tejelő tehenek és a jámbor bika akit a letaglózás elől mentettek egy vágóhídról békésen kérődzhetnek amig az idő múlása utol nem éri őket és teljes súlyával rájuk nem nehezedik hogy összeroskodjanak alatta. Három állattal már megtörtént és látszik nem hagyta őt érintetlenül de ez a természet rendje elfogadta és jól van ez így. Születünk élünk meghalunk és közte próbáljuk hasznosan eltölteni időnk. A napjában egyszeri fejésre ráállt a tehén szervezete és kedvétől függően magától vagy nógatásra kis rábeszélés után hagyja magát a fejőgépre csíptetni mert ezek a lények is aktuális hangulat ingadozásuk által vezérelt ösztönlények és sokat számithat az időjárás a nap a hold a csillagok állása vagy a körülöttük döngő legyek szárnycsapkodásának rezgésszáma is. De levágni nem engedi őket mert elképzelni se tudja hogy egyen a saját állatai húsából mégha más hasznot hajtani képtelenné válnak az állomány része maradhat mind