Különösen, ha égből száll ide?
Ki műveli, mezőn dalolgat,
Madárfütty, s ki hallja, szerelmese.
Nyár érlel ott. A gabonája
Szőkülni kezd, már szinte halovány.
Mezei virág egész bokra
Készül: gáláns szakítójára vár.
Az ég szelíd még. Vajon kékje,
Hogyan sötétül el hamarosan?
Felhő ív boldog közönsége
Jön közelebb, és kerekded suhan.
A dal vonz egyre csak magához,
Ellent nem állhat a szerető szív.
Nézőjét is szólítja, s áldoz
Bármit, önmagát is. Báj az, mi hív.
Felnövünk idővel. Tavaszra
Forróság köszönt, s érlelő sugár
Fest át lágyat súlyos aranyba.
Elvetett magunk megérik, s a szár
Fején majdnem barna a sapka,
Miből vad kasza után lesz kenyér.
Beválik akkor annak haszna,
Amit a fiatalságunk ígér.
Addig gyakran bujkál közöttünk
Csábítás, amely tanulnivaló.
Növekvő hévvel elidőzünk
Nálad Ámor, te dévaj nebuló.
Ki láthatná meg, hogy a vizsga
Mennyire nehéz? Amikor a láz
Nő és nő, és mi belobbantja,
Az végképp életre ragad: a nász.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése