Egy nyár alatt, egy tél után,
utolsó szál, mi megmaradt,
egy délután, egy pár falat
után elszívott cigaretta,
felgyűrődött mágneses szalag,
magnó nélküli kazetta,
asztal fölé görnyedve ég alatt,
rohan velem vagy elszaladt,
körbe-körbe, ácsorog,
könnyebb izzadni, mint zokogni,
homlokomról rácsorog,
mivel nem lehet hozzászokni,
kézfejemre, tenyerembe,
rögzíthetetlen, mint a bosszú,
érinthetetlen buborék,
hol túl hosszú, hol túl lassú,
hol rövid, hol elszalad,
csodától mozgó nyomorék,
homlok reped, a gyomor ég,
füvek benőtte vándorút,
elloban, mint a háborúk,
és végül is már neve sincsen
csak ő, meg én, egy fémbilincsen,
s ha fel-felcsillan valami,
nem látni kell, csak hallani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése