Egyetlen kötetemben két vers verte ki a biztosítékot. Egyik a barátok és ismerősök, másik a kollégák között. Szituációs 'gyakorlatok' voltak, nem gondoltam, hogy ilyen következménye lesz, mindenesetre nagyon tanulságos volt. Azt sem mondhatom, hogy néhanap ez nem történik meg velem is. Mert 'magunkra venni' valamit nem a szerző, hanem saját magunk okán történik, leginkább. És mit lehet tenni? Csak azért nem megírni valamit, mert lesz, akit érzékenyen érint? Ugyan... Valahogy el kell viselnünk mind az írás, mind az olvasás következményeit.
Válasz
Az író-olvasó örömére példát láttam egy felolvasáson. A szerző maga is pukkadozott volna, ha sikertelen marad nevetése visszafojtásának kísérlete. Így pedig, hogy jól látható volt az általa írottak olvasásának rá kifejtett és általa átélt hatása, csak fokozódott a szövegben rejlő humor, ahogy a színészek szövegmondását árnyaló, különben tiltott, saját benyomások erősíteni tudják a nézők átélését, miután példát kapnak annak kifejezésére, és felhívást a közös tetszésre. A lehetséges benyomásokat elválasztani majdnem kötelező, és majdnem automatikus. Ezt drámai énünk nagyon élvezheti. Komédiába jutni tragikusan, az valami rendkívüli élmény lehet. "Géza bácsi" mondta infarktusából gyógyulásáról, hogy micsoda megpróbáltatást jelentett számára a hideg-forró vizes zuhany alatti állás, mint terápia: az egyikbe be, a másikba át, és vissza. A magunk keltette képzetek őrzik az egészségünket, ha van merszünk és időnk végiggondolni a lehetséges "hullámokat", amiket közzétett szövegünk indukálhatott olvasóiban. Az esetleges siker, persze, mindent megkönnyít, ami ide sorolható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése