Fűri Rajmond Hangyavár

Nagyon hosszúnak tűnt a menetük.

Bokor tövén álló bolyból vonultak.

Hatalmas volt az a rakás, a vár,

amit összeeszkábáltak maguknak.

Mint a gépek, fáradhatatlanok.

Nézve őket ezt gondoltam magamban.

Feltűnt hirtelen, hogy ez rohanás,

s lett kérdésem: vajon miért szaladnak?

Vihart várnak? Érzik a nagy esőt?

Özönvizük elől menekülnének?

Hol lehet az Ararát, a hegyük,

és a Noé-bárkájuk már elkészült?

Menekülnek, vagy a munka a gond,

szaporulatot kellene etetni?

Nagy a család, kevés az élelem?

Késedelmet forrongás tud követni.

Mit látok ott? Ezek egymást ölik?

Egész seregek pusztulnak halomra.

Kiáltanék! Ezt már ne, gyerekek!

Vajon ki hallgatna ember szavamra?

Látom aztán: csillapodik a harc,

s elfogadják egymást a derék hangyák.

Azt várom: a békekötés után,

a várukat együttesen uralják.

Kerek Gábor Számtanpélda

Hommage à D. E. 

 

Apámnak nem lett hatvanhárom
én már túl vagyok a hetvenen
anyámnak megváltás a nyolcvan
bátyám úszott négy a negyvenen.
Már huszonkét karácsony nélkülük
tavalytól szívműtét után.

Lábujjamon szalag. Mi áll a cédulán?

Fűri Rajmond Bevezetésnek

Kiderült a hiányos műveltségem,
hogy lébecoltam annak idején.
Most aztán kerülget jókora szégyen,
röstellve magam, lusta kis legényt.
Találnom kéne okot, mi mentségem,
bármilyen aprót, vagy legyen kevés.
Lényeg az, hogy a gyerek tovább éljen,
ha nem is gyarapodhat erejében.

Némi előnyt adhatna a használat,
kell-e mondanom, hogy az eszemé.
Sok évtized múltán jöhet kívánat
azokból, mik álltak szemem elé,
mára elérhetetlenül, s a bánat
kedvem olykor kissé megviselé.
Még a végén súlyos nosztalgiám
fogja karom, és lesz a gardedám.

Marad a józan belátás: mi van
készleten, amit előad a raktár,
mikor nem sietve, mint annyian,
nézegetem óvatosan: mit traktál
őriznivalót, emléket, s ki van
készen szolgálatomra? Csak már
óvatos a lendület, amivel
még kapható némi olcsó hitel.

Hogyha beütne nyila az istennek,
miközben  köröttem „hallgat a mély”,
szaladgálnom kéne, s akik ismernek,
mondanák: mint ki megkergült, szegény.
Mert aligha tudnák, és értenék meg,
hogy mi történt, mi az az esemény,
melynek nyomán elkapott örömöm,
s megállíthatatlan rovom köröm.

Így kerülnék akkor méretes bajba,
díszíteni százféle alakot.
Felrakni sminket, s aztán női hajba
tűzni míves, emlékkel telt csatot,
hogy révedhessek az idézett korba,
hol velem együtt barátnőm lakott.
Mi lenne, ha inkább jövőbe látnék?
Istenem, atyám! Az egy ajándék!

Fűri Rajmond Gömbök

Csábítottak

virágos kis kertben.

Némán álltak, fényesen és színesen.

Karók végén

tükröződve láttam

bennük, ami vonzott akkor, bűvösen.

Átjáró volt

fényük más világba,

ahol a kívánság rögtön teljesül.

Elragadták,

aki tőlük várta

kincseit, akár életébe kerül.

Most a fények

ezresével állnak

szemben, tárva rögtöni ígéretet.

Milyen angyal,

aki kiabálja:

potom pénz csak itt a mennybemenet.

Hogy csak álom?

Mostanában mi nem?

Pontos számsorok egymás hegyén-hátán.

Kimutatják

mitől nő az ember.

Valamikor teljesül e kiáltvány?

Színes gömbök!

Hova kerültetek?

Szabad-e vágyakoznom utánatok?

Elvégre már

láthattam eleget.

Az a bajom, hogy meg soha nem unom.